POSZT keresési eredmények

Veszélyben a cannes-i filmfesztivál a maszkviselés szabályainak megszegése miatt

Veszélyben a cannes-i filmfesztivál a maszkviselés szabályainak megszegése miatt

A koronavírus-járvány miatti maszkviselés kötelezettségére figyelmeztetettek csütörtökön a 74. cannes-i fesztivál szervezői, miután a közösségi oldalakon egyes nézők olyan fotókat posztoltak, amelyeken nem viselik a maszkot a vetítőtermekben. „Rendre intünk mindenkit, azaz fel a maszkokat! A maszkviselés a szabály, a törvény és a garancia ahhoz, hogy a fesztivált végig meg tudjuk tartani” – mondta Thierry…

2021. július 10. /
, ,
Hatalmas vihart kavart Cannes-ben az izraeli film

Hatalmas vihart kavart Cannes-ben az izraeli film

Alig kezdődött el a cannes-i filmfesztivál, máris megérkezett az a film, amelynél dühösebb és szenvedélyesebb politikai vádbeszéd talán nem is lesz több az idei mezőnyben. A versenyprogramban mutatták be az izraeli rendező, Nadav Lapid Ahed térde című alkotását, amely a bemutatója utáni néhány órán belül hatalmas kritikai visszhangot váltott ki. Lapid nevére a 2019-es Berlini…

A szarvasmarhák gyomrában élő baktériumok képesek lebontani a műanyagokat

A szarvasmarhák gyomrában élő baktériumok képesek lebontani a műanyagokat

A szarvasmarhák gyomrában élő baktériumok képesek a műanyagok lebontására is – ezt állapította meg egy most publikált kutatás. Az 1950-es évek óta több mint 8 milliárd tonna műanyagot állítottak elő a világon, főleg csomagolást, egyszer használatos dobozokat, eszközöket és palackokat. Ennek eredményeként a műanyagszennyezés mindenütt jelen van, az emberek akaratlanul is fogyasztják és belélegzik a…

2021. július 4. /
, ,
Új vezető a párizsi Pompidou Központ élén

Új vezető a párizsi Pompidou Központ élén

Laurent Le Bont, a francia kulturális élet elismert személyiségét nevezte ki a francia államfő a legjelentősebb francia kortárs művészeti gyűjteménnyel rendelkező párizsi Pompidou Központ élére, mielőtt az intézmény felújítási munkálatok miatt 2023 végén több mint három évre bezár. A párizsi Picasso Múzeum jelenlegi igazgatója, aki korábban a Pompidou Központnak a kelet-franciaországi Metzben található fiókintézményét vezette,…

„Őrmesterek, pszichológusok és óvónénik vagyunk egyszerre” – így készül egy Wagner-opera, amibe most bele is nézhetsz!

„Őrmesterek, pszichológusok és óvónénik vagyunk egyszerre” – így készül egy Wagner-opera, amibe most bele is nézhetsz!

Szombaton és vasárnap 18 órától még el lehet csípni a Budapesti Wagner-napok két ingyenes közvetítését, a Siegfriedet és Az istenek alkonyát. A Wagner-előadások létrejöttét tízezer e-mail kíséri, egyik kelléküket a hentestől, egy másikat pedig erotikus üzletből szerezték be, de előfordult az is, hogy a Müpa munkatársai medencét kerítettek egy ló fotózásához, illetve a rendőrségen tolmácsoltak…

2021. június 19. /
, ,
A koronavíruson átesett betegek negyedénél jelentkeztek új egészségi problémák egy hónap után

A koronavíruson átesett betegek negyedénél jelentkeztek új egészségi problémák egy hónap után

A koronavírus-fertőzésen átesettek csaknem negyedénél jelentkeztek új egészségi problémák egy nagyszabású amerikai vizsgálat szerint, amelyben mintegy kétmillió olyan ember egészségbiztosítási adatait elemezték, akik az elmúlt évben elkapták a betegséget. Az eddigi legnagyobb ilyen kutatás eredményei szerint a fertőzést követően egy vagy több hónappal az emberek csaknem negyede fordult orvoshoz valamilyen új egészségi probléma miatt –…

2021. június 17. /
, ,
Hét bemutatóval várja a következő évadot a József Attila Színház

Hét bemutatóval várja a következő évadot a József Attila Színház

Hét bemutatót tervez a jövő évadban a József Attila Színház, amely szeptemberben nyitja újra kapuit. A jövő évad bemutatói között van az Egy szoknya, egy nadrág, Bodrogi Gyula rendezésében. A darabban, amelyet szeptember 10-én mutatnak be Kulcsár Viktória, Horváth Sebestyén Sándor, Ujréti László és Zöld Csaba játszik. A Valami bűzlik című előadást Szente Vajk rendezésében…

2021. június 16. /
, ,
Az űrből látni a Földet megváltoztatja az embert – 28 millió dollárt fizet érte

Az űrből látni a Földet megváltoztatja az embert – 28 millió dollárt fizet érte

Egy meg nem nevezett licitáló 28 millió dollárt (nyolcmilliárd forint) fizetett, hogy Jeff Bezossal és öccsével, Markkal az űrbe utazhasson. A győztes licitet a szombati árverés után a Twitteren tette közzé a Blue Origin, az Amazon-alapító Bezos űrcége. A győztes nevét a következő hetekben fedik fel – írta a BBC hírportálja. Az aukcióra több mint…

Átadták a Mészöly Miklós-díjat Szekszárdon

Átadták a Mészöly Miklós-díjat Szekszárdon

Szolláth Dávid irodalomtörténész kapta az idei Mészöly Miklós-díjat, amelyet pénteken adtak át Szekszárdon – közölte a Mészöly Miklós Egyesület ügyvezető alelnöke. Szkárosi Endre elmondta, a díjazott a 2020-ban, a Jelenkor Kiadónál, az író születésének centenáriumán megjelent Mészöly-monográfiájával érdemelte ki az elismerést. „Magisztrális monográfia a mészölyi életműről, amely mögött tíz évi munka van. Erőteljes, részletgazdag, koherens…

2021. június 12. /
, ,
55 évesen elhunyt Szappanos György

55 évesen elhunyt Szappanos György

„Elment Szapi” – adta hírül szombat délután nyilvános posztban Facebook-oldalán Borlai Gergő dobos, tudatva, hogy meghalt zenésztársa, Szappanos György. A hardrock.hu nekrológjában azt írja, a zenész pár napja stroke-ot kapott, és az orvosok már nem tudták megmenteni őt. Az 1966-ban született Szappanost az egyik legjobb magyar basszusgitárosként ismerték, keresett zenész és zenetanár volt. Általános évei alatt…

2021. június 6. /
, ,
Lars von Trier a nyáron tovább forgatja a 90-es években elkezdett sorozatát

Lars von Trier a nyáron tovább forgatja a 90-es években elkezdett sorozatát

Lars von Trier nyáron fogja forgatni a kilencvenes években elkezdett kultsorozata, a Birodalom harmadik évadát – írta meg a Variety.com. A sorozat szereposztásához a lap értesülése szerint Lars Mikkelsen (Kártyavár, Borgen) és Nikolaj Lie Kaas (Egy gyilkos ügy, Hogy szeretsz?) is csatlakozik. A Birodalom című sorozat első évadát a dán televízió felkérésére 1994-ben készítette Lars…

2021. június 3. /
, ,
Szörnyű dolgok derültek ki az Alderney-n létrehozott koncentrációs táborról

Szörnyű dolgok derültek ki az Alderney-n létrehozott koncentrációs táborról

A brit sajtó által feltárt új levéltári adatok alapján az eddigieknél is sötétebb kép rajzolódik ki a brit fennhatóságú Csatorna-szigetek egyikén, Alderney-n létrehozott náci koncentrációs táborok történetéről. A The Times című konzervatív brit napilap oroszországi archívumokban jutott hozzá eddig nem ismert feljegyzésekhez, amelyeket Theodore Pantcheff őrnagy, a brit katonai hírszerzés egykori vizsgálótisztje állított össze a…

Politikai csaták miatt nem sikerült igazgatót választani a pécsi Janus Pannonius Múzeum élére

Politikai csaták miatt nem sikerült igazgatót választani a pécsi Janus Pannonius Múzeum élére

Ismét pályázatot ír ki a fenntartó pécsi önkormányzat a Janus Pannonius Múzeum (JPM) igazgatói posztjára, miután a tavaly szeptemberi kiírás eredménytelenül zárult, a februári pályázat eredményét pedig megvétózta az Emberi Erőforrások Minisztériuma – közölte Pécs polgármestere. Péterffy Attila (Mindenki Pécsért Egyesület) közleményében emlékeztetett arra, hogy a közgyűjtemény korábbi igazgatójának, Csornay Boldizsárnak a megbízatása idén januárban…

Friss Hús a városháza udvarán, vagy otthon online

Friss Hús a városháza udvarán, vagy otthon online

A Városháza udvarán lesznek a május 27. és június 2. között megrendezendő 9. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál szabadtéri vetítései. A szabadtéri esték látogatásához is szükség lesz védettségi kártyára, amelyet a belépéskor ellenőriznek. A fesztivál ideje alatt a Városháza Parkban plakátkiállításon mutatják be a versenyfilmekhez készült poszterek közül a 10 legtöbb szavazatot kapott alkotást. A…

2021. május 26. /
, ,
Megszűnés fenyegeti a nagyváradi önálló magyar színházat

Megszűnés fenyegeti a nagyváradi önálló magyar színházat

Megszűnhet Nagyváradon az önálló magyar színház, miután a fenntartó Bihar megyei önkormányzat a költséghatékonyság jelszava alatt egyetlen nagy közös intézménnyé olvasztaná a Szigligeti Színházat, a román Regina Maria Színházat és a Nagyváradi Állami Filharmóniát. A három intézmény összevonásáról a hét végén a helyi román nyelvű sajtóban jelentek meg az első hírek. Kedden a román színház…

2021. május 12. /
, ,
A Chamber Orchestra of Europe lesz 2022-től a kismartoni Esterházy-kastély rezidens zenekara

A Chamber Orchestra of Europe lesz 2022-től a kismartoni Esterházy-kastély rezidens zenekara

A világ egyik legjobb zenekara, a Chamber Orchestra of Europe (COE) veszi át 2022-től a rezidens zenekar szerepét a kismartoni Esterházy-kastélyban. A zenekart egy többfordulós megmérettetésen választotta ki a nemzetközi zenei élet elismert szereplőiből álló hattagú zsűri. Szerződésük három évre szól, és szezononként minimum négy fellépést jelent a Haydn Teremben a classic.Esterházy koncertsorozat, illetve a…

2021. május 7. /
, ,
Opera a Kőfejtőben: Puccini Turandotja júliusban lesz Szentmargitbányán

Opera a Kőfejtőben: Puccini Turandotja júliusban lesz Szentmargitbányán

Lassan érik a jó: A koronavírus megfékezésére irányuló intézkedéseket és rendelkezéseket követve az Arenaria Kft. ügyvezetése a tavalyi évben úgy döntött, hogy 2021-re elhalasztják Puccini Turandot című operájának 2020 nyarára tervezett premierjét. A premiert július 14-re hirdették meg. Puccini Turandot című operáját az olasz operák egyik nagy klasszikusaként tartják számon, a Nessun Dorma – Senki…

2021. május 5. /
, ,
Különleges online koncerttel jön a Pannon Filharmonikusok

Különleges online koncerttel jön a Pannon Filharmonikusok

Különleges online koncerttel és két német mesterművel jelentkezik a pécsi Pannon Filharmonikusok: május 6-án a Kodály Központból streamelik Brahms talán legmegindítóbb, legszenvedélyesebb szimfóniáját, a Harmadikat, és Richard Strauss egyik ritkán előadott, de annál izgalmasabb zenekari szvitjét, Az úrhatnám polgárt. Az irodalomtörténet során számos novella, színpadi mű és film foglalkozott a parvenü jelenségével, lélektanával és a…

Elhunyt Hámori József

Elhunyt Hámori József

Életének 89. évében elhunyt Hámori József Széchenyi-díjas biológus, egyetemi tanár, volt miniszter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, egykori alelnöke – tudatta a család nevében lánya, Hámori Barbara szombaton. Hámori Józsefet szombaton érte a halál, temetéséről később intézkednek. A tudós a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professor emeritusa, a nemzeti kulturális örökség volt minisztere, a…

2021. május 2. /
, ,
Jason Statham és Guy Ritchie együtt forgatták Az ember haragját

Jason Statham és Guy Ritchie együtt forgatták Az ember haragját

Tizenöt év után ismét Jason Stathammel forgatott akcióthrillert Guy Ritchie. A Wrath of Man (Az ember haragja) című filmben Post Malone amerikai rapper is szerepel. Ritchie 1998-ban dolgozott együtt először Stathammel A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső című filmjében. 2000-ben folytatták a közös munkát a Blöff című filmmel, majd öt évvel később a…

2021. április 30. /
, ,
Keleti nyitás? – A kínai hivatalos média hallgat az első női kínai Oscar-díjról

Keleti nyitás? – A kínai hivatalos média hallgat az első női kínai Oscar-díjról

Dél-Koreában ünneplik Jun Ju Dzsung (Youn Yuh-jung) történelmi Oscar-győzelmét, Kínában azonban nem adott hírt a hivatalos média Chloé Zhaónak az amerikai filmakadémia vasárnap este megrendezett 93. díjátadó ceremóniáján aratott sikeréről. A dél-koreai Jun Ju Dzsungnak a legjobb női mellékszereplő Oscar-díját ítélték oda a Minari című filmben nyújtott játékáért. Jun az első koreai színésznő, aki Oscar-díjat…

2021. április 27. /
, ,
Újabb 5 évre Horváth Zsolt kapott bizalmat a Pannon Filharmonikusok élén

Újabb 5 évre Horváth Zsolt kapott bizalmat a Pannon Filharmonikusok élén

Újabb öt esztendőn át Horváth Zsolt, jelenlegi igazgató vezetheti a pécsi Pannon Filharmonikusok zenekart (PFZ) – adta hírül közleményében a baranyai megyeszékhely önkormányzata, az együttes fenntartója. A kommünikében emlékeztettek arra, hogy Horváth Zsolt 2003 óta, megszakítások nélkül tölti be igazgatói posztját a zenekar élén, s jelenlegi – öt évre szóló – megbízatása június 30-án járt…

2021. április 24. /
, ,