+ Gondolat
Mik vagyunk mi a telő időben és mi az univerzum?
A hazai pálya előnye igazából nem az, hogy tudjuk hol van a szögletzászló, meg hogy milyen hosszú a pálya. A hazai pálya előnye a szurkolók...
Aktuális-e ma Bibó?
Hogyne, szól a válasz, sőt egyre aktuálisabb, hiszen amíg nem oldjuk meg a múltból származó problémáinkat, addig a jelenlegieket sem fogjuk tudni. Bibó megmondja…
Brutális őszinteséggel az anyaságról
Meaghan O'Connell huszonéves korában teherbe esett, majd megszülte gyermekét. saját tapasztaslatai alapján úgy ír az anyaságról, ahogy nem szokás, és nem illik: őszintén.
A haiku túl rövid a mellébeszéléshez
Glázer Attila új kötetében válogatás olvasható az elmúlt évek haiku-terméséből, de még ennél is sokkal több ez a kötet…
A diplomaták, mint megfigyelők….
Az alapos megfigyelőképesség a jó diplomata egyik fő ismerve, hiszen az ítélőképesség, elemzőkészség es tájékozottság mellett ez hitelesíti a hazaküldendő jelentéseit, és azt, hogy tud-e...
Történet a Fény Könyvéről
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, egy történettel szeretném ’megvilágítani’ Robitz Anikó és Minyó Szert Károly képeinek most kiállított együttesét. - Kurdy Fehér János berlini kiállításmegnyitója a...
Médiavita: …az újságírói történetben fenn kell tartani az el nem döntöttséget
A Republik felkérte Lukas Bärfusst, írjon esszét a storytelling témájához. Ehhez fűzök néhány gondolatot. - írja Ariane Tanner.
Öregemberek gyakran meghalnak, nem nagy ügy – TGM írása Tandori Dezsőről
Tamás Gáspár Miklós sarkos mondatai segítenek tudatosítani, mit vesztettünk – mi, mindannyian – Tandori Dezső halálával.
Mi is az a szépség?
Ha sorra vennénk azon alkotókat, akik valaha is kísérletet tettek rá, hogy megfogalmazzák mit is jelent ez a fogalom, akkor első közös nevezőnek megjelölhetnénk azt,...
Hagyjátok abba a történeteket!
Lukas Bärfuss író, drámaíró 1971-ben született Thunban (Svájc), Zürichben él és dolgozik. Műveit számos díjjal tüntették ki, 2013-ban megkapta többek között a Berlini Irodalmi Díjat....
Áttekintő nyomozás ajándékok után
Ajándékot kapni lehet boldogság, de bosszúság is. Sok múlik családunk ajándékozási szokásain, a mintán, amit általában követünk, és sok múlik saját igényességünkön. Az pedig nem...
Milyen ajándékot vegyek és milyet ne?
Talán egy svéd gyermekversben mondják, hogy az ajándékban az a legjobb, hogy néha semmire se lehet használni - Márok Tamás jegyzete.
Mi is az a fekete lyuk?
Szilveszter napján írt a Librarius a Kozmikus Cenzor Hipotézisről az Etesi Gábor kutató-fizikussal készült interjúban. Erre válaszol Kiss Zoltán J. független kvantumenergia-kutató.
Felhagyni a félelemmel
Nem térhetünk ki örökké magunk elől. Nem hazudhatunk állandóan magunknak. De mitévők is legyünk? Mit tegyünk, hogyan kerüljünk közelebb magunkhoz, hogy másokhoz is közelebb tudjunk...
Miért érezzük egyszer lassabbnak, máskor gyorsabbnak a telő időt?
Ha belemerülsz abba, amivel foglalkozol, akkor észre sem veszed „milyen gyorsan megy el az idő”. Pedig nem a külső idő gyorsul fel, hanem a te...
Mi rejlik a márkákat felismerhetővé tevő logók mögött?
Egy egész univerzum, ahol Szalay Miklós az idegenvezető.
Reigl megengedheti magának, hogy egyes képei ne nőjenek fel
Kritikám nem lesz elfogultságtól mentes, hiszen Reigl az egyik kedvenc kortárs festőm, elsősorban a színekkel való elementáris, egyszerre ösztönös és tudatos bánásmódja miatt. Reigl Judit...
Benedek Szabolcs: Csöndet kérünk, a király corvinát olvas!
Az 1990-es volt az addigi legteljesebb corvinakiállítás. Jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a választások után pár hétig ügyvezető kormányfőként még hivatalban maradt Németh Miklós...
Lehet-e egyszerre véges és végtelen az életünk?
A napokban sokat emlegetett platina-irídium kilogramm minta 50 mikrogrammot veszített el önmagából durván száz év alatt. Akkor ez nem is egy tárgy, mint ahogyan azt...
Donyeci történetek – Egy titkos háború
Szergej Loznyica író-rendező fekete humorral átszőtt Donyeci történetek című játékfilmje dokumentum-szerűen láttatja az orosz-ukrán háború paradox helyzetét, beszippantva a nézőt ebbe a nagyon is valós...
Léggömbös kislány ledarálva
Banksy alkotásai az amszterdami Moco múzeumban nem festmények, nem grafikák – nem képek - írja a kiállításról Nógrádi Gábor.
Az időutazó lázadása az elitkultúra ellen
Ázbej Kristóf palettája föl se mérhető, mert palettáján föllelhető a világ számos festménye, az egész művészettörténet, végtelen kombinációs lehetőségekkel. - Abafáy-Deák Csillag és Kölüs Lajos...
A magyar fotográfia száz éve is lehetne a kiállítás címe
Tóth István, valamint fia, Apáti Tóth Sándor és még harmincegy magyar fotóművész alkotásaiból nyílt csoportos kiállítás a Klebelsberg Kultúrkúriában Isten képére teremtve felirattal.
Láthatatlan filmtörténet címmel új könyvsorozat indult!
A Láthatatlan filmtörténet első kötetében Szőts István Tetemrehívás című művének forgatókönyve, a másodikban Sára Sándor két megvalósulatlan forgatókönyve olvasható. És ez csak a kezdet…
A korai protestánsok kutatását támogatja a magyar állam
Az egy évre szóló, havi bruttó 200 ezer forintos ösztöndíjra az 1978. január 1. után született kutatók pályázhatnak.
Látták a jövőt a Sztrugackij-fiúk? Vagy csak ábrándoztak?
Végállomás: Amalthea című könyvben egy könnyed sci-fi után egy igazán erős – sőt: jelentős! – szöveg követel magának olvasót. Arkagyij és Borisz Sztrugackij még 2018-ban...
Maradhat-e Nagy Imre a Vértanúk terén?
Korábban már lecserélték Károlyi Mihály szobrát gróf Tisza Istvánéra, most pedig úgy határoztak, hogy Nagy Imre mártír miniszterelnök szobrát távolítják el.
Kit zavar a tudatzavar, ha az egész világ megőrült?
Zavarba ejtően apokalipszis közeli és mégis vidám és kavargó a Tudatzavar, mely Robert Kroese fejéből pattant ki.
Az emberi lét sokkal békésebb és jobb lett az elmúlt évszázadokban
Először jelent meg magyar nyelven Steven Pinker kognitív pszichológus világhírű könyve az emberi erőszak visszaszorulásáról. A cikkben részletek a könyvből!
2018 egyik legfontosabb filmje 1976-ban készült
A film, amely 1977-ben a Berlinale nemzetközi filmfesztivál versenyprogramjában debütált, most restaurált változatban kerül a nézők elé!
További cikkek
