+ Gondolat

Benedek Szabolcs: Csöndet kérünk, a király corvinát olvas!

Az 1990-es volt az addigi legteljesebb corvinakiállítás. Jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a választások után pár hétig ügyvezető kormányfőként még hivatalban maradt Németh Miklós nyitotta meg. Olyan büszke voltam rá, hogy láthattam Mátyás könyveit, hogy a belépőt sokáig őrizgettem a diákigazolványomban.

Fotó: Mohai Balázs

Nem tudom, hogy esetleges sznob avagy okostojás mivoltomat bizonyítom-e jobban azzal, hogy elmesélem: gimnazista koromban megesett, hogy éppenséggel nem a Honvéd labdarúgócsapatának aktuális mérkőzése miatt vonatoztam föl Szolnokról Budapestre, hanem például 1990 kora nyarán azért, hogy megnézzem a Mátyás király egykori palotájának helyén, az Országos Széchényi Könyvtárban kiállított corvinákat. Pedig hát Pestre fölutazni, osztálykiránduláson kívül, akkor még – számomra legalábbis – kalandnak számított. Nem Kispestről beszélek, ahol becsukott szemmel is megtaláltam a Bozsik Stadiont, hanem a nagy-budapesti Belvárosról. Amelyen mikor nyaranta keresztülautóztunk a Balaton felé menet, nekünk, gyerekeknek az autó hátsó ülésén hallgatnunk kellett, mint a sír, nehogy apánk elvétsen egy sávváltást vagy egy kereszteződést.

Az 1990-es volt az addigi legteljesebb corvinakiállítás. Jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a választások után pár hétig ügyvezető kormányfőként még hivatalban maradt Németh Miklós nyitotta meg. Olyan büszke voltam rá, hogy láthattam Mátyás könyveit, hogy a belépőt sokáig őrizgettem a diákigazolványomban. Kaland volt, mégpedig a javából, emlékezetes pillanat ott állni az uralkodó saját maga által legbecsesebbnek tartott kincsei mellett, akit (föltehetően többedmagammal egyetemben) kedvenc királyommá fogadtam onnantól fogva, hogy elolvastam Lengyel Dénes régi magyar mondáit, meg Mátyás király kötetbe gyűjtött tréfáit Szép Ernő tollából. Bár kamaszkorban amúgy se ritkák a fölfokozott érzelmi momentumok, bármennyire is igyekszik az ember titkolni az ilyesmit, nem bírtam megrendültség nélkül nézni az elsötétített teremben speciális fénnyel megvilágított színes könyvcsodákat.

De mit is értünk corvinák alatt? A legegyszerűbb definíció szerint Hunyadi Mátyás könyvtárának kézzel készült könyveit, amelyek többsége aranyozott bőrbe vagy bársonyba volt kötve és Ex Librisként a király hollós címerével ellátva. Jelentős részük a korabeli budai könyvmásoló műhely kiváló munkáját dicséri, a többi  Itália leghíresebb könyvkészítőiét. (Az első budai nyomda ennél az időszaknál tíz évvel korábban működött – az 1470-es évek legelején – és csupán néhány évig,, ám az máig tisztázatlan okok miatt  hamar bezárt.) Tudatos könyvtáralapításra Mátyás a Beatrixszal való házasságkötése után szánhatta rá magát – ilyen nagymértékben lendítette fel a magyar királyi udvar kulturális életét a nápolyi királylány és vele együtt az itáliai reneszánsz Magyarországra való közvetlen megérkezése. A könyvek iránti rajongást ugyanakkor még a két szellemi harcostárs, Vitéz János és Janus Pannonius ültette Mátyásba – az már királydrámába illő fordulat, hogy a harcot később mindketten szó szerint értelmezték, és Mátyás ellen fordultak, amiért bűnhődniük kellett.

A corvinák eredeti mennyiségét 2500 körülire szokás becsülni, amit a maga korában csak a vatikáni könyvtár múlott mennyiségben fölül. Mátyás halála után egyre gyorsulóbb ütemben kezdett csappanni az állomány – elajándékoztak, elvittek belőle darabokat, időnként meg a királyi udvar financiális nehézségeit igyekezték orvosolni egy-egy szebb darab eladásával –, majd amikor Mohácsot követően a törökök bevonultak Budára, Szulejmán szultán hajóra rakatta a könyvtár maradékait és leküldte Isztambulba. Az viszont a törökök javára legyen mondva, hogy miután a 19. század közepén egy magyar kutatócsoport rábukkant a Topkapi Szerájban őrzött corvinákra, Szulejmán kései utódai visszaadták őket. Egyébként a törökök nem csak megőrizték, hanem becsben tartották és gondozták is ezeket a könyveket, a történelem viharaiban megsérült borítókat például egységes küllemű újakra cserélték.

Huszonnyolc évvel az első randevúnk után, egy november közepi tavaszias napon újra találkozhattam a corvinákkal. A legutóbbi alkalom óta ha lehet, kicsit még bensőségesebb kapcsolatot alakítottam ki Mátyás királlyal, aki idővel két regényemben is fölbukkant, de most nem ez a lényeges. Hanem az, hogy ismét corvinakiállítás van a Várban, az Országos Széchényi Könyvtárban.

A helyszín olyan, mint az előző alkalmával: három elsötétített terem, speciális megvilágítás, , összesen 65 gyönyörű, kézileg készült, egyedi kötetet állítottak ki (továbbá a korra jellemző egyéb tárgyakat, például Mátyás trónkárpitját, érmeit, és néhány könyvfestő kelléket), időrendbe téve, amiből például az is kiderül, hogy a köztudatban és a történeti hagyományban méltatlanul negatív figuraként feltüntetett II. Ulászló idejében is készültek díszes kódexek – legalábbis a Dobzse László gúnynéven emlegetett király uralkodásának első éveiben, amikor még tartott a Mátyás udvarából indult alkotói lendület. Ekkor keletkezett például az a kivételesen nem kötetben, hanem tekercsként megmaradt, ugyancsak megkapó képekkel illusztrált alkotás, amely a török szultánok családi történetét beszélte el. Ami már csak azért is érdekes, mert nem sokkal a halála előtt Mátyás személyesen erősítette meg azt a szerte Európában keringő szóbeszédet, miszerint nagyanyjának egyik lánytestvére annak idején a szultáni hárembe került, ahol trónörököst szült, úgyhogy a Bizáncot elfoglaló II. Mehmed Nándorfehérvárnál az unokatestvérétől, Hunyadi Jánostól szenvedett vereséget, mint ahogy ily módon természetesen Mátyás is rokonságban állt az Oszmán-házzal, amit amúgy a törökök is számon tartottak.

De itt vannak a tárlókban a történelemkönyvekből ismert klasszikusok is, például Thuróczy Jánosnak a modern korban is számtalan kiadást megért krónikája, vagy azok a történeti és filozófiai értekezések, amelyek színes-pompás előlapi festményeivel ugyancsak találkozhattunk a tankönyvek és tudományos munkák ábrái között. A szerzők névsora is impozáns: Bonfini, Cicero, Tacitus, Szent Ágoston, Szent Bernát, Iulius Caesar, Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár vagy éppen műfordítóként Janus Pannonius…

A gyűjteményből az is kiderül, hogy Mátyás szívesen olvasgatott szépirodalmat, például Boccaccio novelláit, vagy egy vaskos regényt Nagy Sándor életéről. Pedig az olvasás akkoriban némi fizikai megpróbáltatással is járt, elvégre ezeket a hosszú és alapos munkával készült, lenyűgöző köteteket már akkor se lehetett a pamlagra fekve lapozgatni, hanem az éppen aktuális olvasmányt egy olvasópultra helyezték, és amellett állva lehetett a kultúrát fogyasztani. Persze mit számított egy kis lábzsibbadás a szellemi örömök mellett?

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top