
A zseniális Korngold, akit Hollywood ünnepelt, de Bécs kitaszított
Korngold azt remélte, koncertzeneszerzőként térhet vissza Európába. Terveinek azonban egy hirtelen jött szívroham szabott gátat 1947-ben

Korngold azt remélte, koncertzeneszerzőként térhet vissza Európába. Terveinek azonban egy hirtelen jött szívroham szabott gátat 1947-ben

A kamaszkor talán legszebb nyarának azonban hirtelen vége szakad, és szinte átmenet nélkül eljön a jövő nyár, ami már nem a felhőtlen.

Arvo Pärt: A műveim olyanok, mint a gyermekeim – soha nem tagadnám meg a korai darabjaimat, de aggódom miattuk.

A tölgy – Az erdő szíve olyan moziélmény, amit bárkinek jó szívvel ajánlok: nem zaklat fel úgy, mint manapság a fontos és jó filmek többsége

„A Liszt életművét jellemző kiemelkedő minőség, műfaji sokszínűség és formai gazdagság a Liszt Ünnep számára is alapérték.”

A Nem hagytak nyomokat egyik legmegrázóbb jelenetében azt kérdezi anyjától egy haldokló fiú: „Mit érdekli őket?”

Az Annie Ernaux önéletrajzi regénye nyomán keletkezett Esemény című filmben egy francia egyetemista életének néhány hetét élhetjük át.

"Vas István számára fontos alapélmény a(z intellektuális) tapasztalatok, a barátok, a szerelmek valamiféle egyidejűsége."

A Müpában rendezett Európai Hidak fesztivál fókusza idén Amszterdam, az eseménysorozatot a Metropole Orkest nyitja meg szeptember 16-án.

A Kings of Convenience dalait nem véletlenül hasonlítják Simon & Garfunkel zenéjéhez: ártatlanság és frissesség árad belőlük.

A 75. cannes-i filmfesztiválon két olyan távol-keleti film is bekerült a programba, amelyik látszólag az örökbefogadással foglalkozik

A vetítés közben a gyengébb gyomrú nézők eltakarták a szemüket ezeknél a jeleneteknél, és Cannes legundorítóbb filmjeként emlegetik.

A tengerparti sétány mellett húzódó fehér homokos strandokon egymást érik az éjszakába nyúló, fergeteges partik - Deák Zsuzsi Cannes-ból.

A pörgős, friss és újszerű, mégis mélyen filozofikus EO nem az egyetlen alkotás a filmtörténetben, amelynek szamár a főszereplője.

Tom Cruise ezerfős közönség előtt beszélgetett Thierry Frémaux fesztiváligazgatóval, a fesztiválpalota Debussy termében - Deák Zsuzsi írása.

Mahler megmutatta barátjának a partitúrát, és azt kérdezte: „Szerinted az emberek nem fognak ez után hazamenni, és főbelőni magukat?”

„Szergej Krilov napjaink öt legnagyobb hegedűművésze közé tartozik” – írta róla a legendás csellista. Zenéjéből életigenlő öröm sugárzik.

Vengerov a zenéről: „Gyógyító ereje van, mert a segítségével nem csak a zenéről, hanem saját magunkról is tanulhatunk valamit.”

Az Álmatlanság szerelmespárja, a nincstelen Alida és Asle egyszerre gyermekien ártatlan és mélyen bűnös, időtlen, mégis modern mese.

A Vezess helyettem az elmúlt évek egyik legtalányosabb, legsokrétűbb, leggazdagabb szövésű filmje, amelyet nem elég egyszer látni.

Chick Corea 2021 novemberében tervezett visszatérni Magyarországra, hogy negyedszerre is színpadra lépjen a Müpában.

Tfirst Péter: A Liszt Ferenc Kamarazenekarral együtt játszó fiatalok emlékeztetnek a zenélés önfeledt örömére.

Bedřich Smetana kortársaihoz hasonlóan a német zene hagyományain nevelkedett, és csak később tért vissza a cseh vidék inspirációihoz.

„A lehető legszínesebb mű” – mondta Ton Koopman, aki hosszú évtizedek óta szinte gyermeki lelkesedéssel vezényli Bach műveit.

Ulrich Gábor Dűne című animációs filmjét 0 euróból egyetlen hétvégén készítette el és 30-nál több országban mutatták be.

Az Örökbeadás című angol-olasz-román dráma végtelen egyszerűséggel mesél el egy szívszorító történetet, amiből rengeteget tanulhatunk.

Vannak, akik Glenn Gouldhoz hasonlítják, mások pedig épp hogy ellentétbe állítják David Fray szilaj, életigenlő felszabadultságát.

Duruflé: Ez a Requiem nem egy éteri mű, amely a földi gondoktól való elszakadásról énekel. Gyakran drámai, reménnyel és rémülettel teli

Aki hagyja magát sodorni a Titán megmagyarázhatatlan őrületével különleges moziélménnyel mehet haza - Deák Zsuzsanna írása.

A három nagy hatású, magával ragadó művet Hollerung Gábor és a Budafoki Dohnányi Zenekar tolmácsolásában hallhatja a közönség a budapesti Liszt Ünnepen. A hangversenyre a Müpában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben kerül sor október 23-án.