Emberek ezreinek ismerős, generációk óta velünk élő traumákat mutat meg az Evolúció, amelyet a súlyos téma ellenére nem nehéz nézni: a film...
Utazás a világ egyik legkevésbé vonzó helyére, amely a végtelen hómezők és bányák mellett titkos kincseket rejt, egy olyan, hihetetlenül izgalmas korba,...
Az elszalasztott filmek feletti bánkódást azonban enyhíti a tudat, hogy már az első napokban számos mélyre hatoló mesterművet láthattunk a rengeteg különböző...
Alig kezdődött el a cannes-i filmfesztivál, máris megérkezett az a film, amelynél dühösebb és szenvedélyesebb politikai vádbeszéd talán nem is lesz több...
Kedden megkezdődött a 74. cannes-i filmfesztivál. Alapítása óta a tavalyi, sok szempontból sötét év volt az első, hogy nem rendezték meg a...
„Csak a Wagner-napok legyenek megtartva!” – sóhajtoztunk az ismerőseimmel már a 2020-as lezárások idején, amikor az élőben élvezett kulturális programok fájó hiányáról...
2021-től kezdődően a Magyar Klasszikus Zene Napját ünnepeljük minden év május 30-án, Kocsis Zoltán születésnapján. A Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikusok kezdeményezésére...
A hűtlen feleség a főszereplő. Az ő lelkének a rezdüléseit ismerhetjük meg a legjobban. A szenvedést, amelyet az okoz, hogy szeret egy...
A magyar zenerajongók számára mindig nagy kérdés, hogy külföldiként, a magyar népzene ismerete nélkül lehet-e igazán jól Bartókot játszani
A gondtalan gyermekkor üde, illatos édenkertje döbbenetes kontrasztot alkot a bánattal, traumákkal terhelt felnőttkor sivár, holdbéli pusztaságával – az amerikai független filmművészet...
Különleges online koncerttel és két német mesterművel jelentkezik a pécsi Pannon Filharmonikusok: május 6-án a Kodály Központból streamelik Brahms talán legmegindítóbb, legszenvedélyesebb...
Április 30-án a dán basszusgitáros-zeneszerző, Ida Nielsen elsöprő erejű örömzenélését hallgathatjuk meg egy 2019-es felvételről, amely a Müpában készült.
A hétvégi Bach-születésnap után most „a négy B” (Bach, Beethoven, Brahms, Bartók) utolsó tagja, Bartók Béla születését ünnepeljük. Ráadásul kerek évforduló az...
Az Hommage à Johann Sebastian Bach című programsorozat a Bach Mindenkinek Fesztivál és a Müpa közös produkciója.
A Müpa Home online sorozatában ismét különleges, a megszokottól eltérő hangversenyre kerül sor, amelyet otthonunkból élvezhetünk február 23-án 19.30-kor. „Egy vacsora, amelynek...
„Falat épít-e idősek és fiatalok közé az öregedés és az, hogy máshogy nőttünk fel, mint a nagyszüleink? Mihez kezdjünk a generációs különbségekkel,...
Kurtág György 95 éves. A világhírű magyar zeneszerző születésnapját négy estén át ünnepli közösen a Budapest Music Center, a Zeneakadémia és a...
Már az első képe csodálatos a Gunda című dokumentumfilmnek. Tökéletes kompozíció, ha fotó lenne, felnagyítanám és kitenném a falamra. Pedig a témája...
Barceló képzőművész, keramikus. Jártam a műtermében, és láttam, hogy milyen erős és nagy formátumú tárgyakat csinál. Ekkor ajánlottam, hogy próbáljuk meg valahogy...
Klasszikus swing, spoken word, verszene, improvizáció, funk: január 24-e a jazz napja lesz a Müpában és az online térben. Hat fiatal magyar...
November 27-én mutatták be A kudarc anatómiáját, a Grotesque Gymnastics újcirkusztársulat előadását az e-Trafó online programsorozatában. A tavaszra tervezett premiert az első...
Hogy milyen érzés volt belépni a Müpa orgonájába, konkrétan a sípok közé? Olyan izgatott voltam, mint amikor gyerekkoromban a nagyszüleim kivételes alkalmakkor...
A Wagner-napokkal Wagner teljes életművét szeretnénk ápolni - mondja Fischer Ádám.
A Müpa virtuális adventi kalendáriumának hatodik ablaka mögött rejtőző karácsonyi kisfilm a zene és a művészet felemelő erejét mutatja meg. A megható,...
Lakatos Mónika lenyűgöző személyisége, rendkívüli tehetsége és páratlan énekhangja a képernyőn keresztül is magával ragadó élményt, igazi világzenei ünnepet ígér...
A Sarlatán igaz történeten alapszik: a legendás cseh gyógyító, Jan Mikolášek életét dolgozza fel átütő erővel, bénító, fojtogató hangulatú képekben, feszült történetmeséléssel....
Többen számoltak be meglepő és szokatlan álmokról az előadást követően. Ahogy újra és újra játsszuk, bennem az az olvasat kezd kialakulni, hogy...
Bár népzenén nőttem fel, én már a kezdetektől inkább a nagy európai zenei hagyományból táplálkoztam - beszélgetés Gadó Gáborral.