+ Film

Az örökbeadás – Sokat sírtam rajta, mégis jólesett

az Örökbeadás

Az Örökbeadás című angol-olasz-román dráma végtelen egyszerűséggel mesél el egy szívszorító történetet, amiből rengeteget tanulhatunk.

Nowhere. Special copyright. Nowhere Special Limited. Photo Peter Marley
Keresés a weben

Különösen a karácsony körüli hajszolt pörgésben jó emlékeztetni magunkat arra, hogy mi is az, ami igazán fontos. Hogy mi az, amit érdemes megbecsülni, és mi az, amit jobb inkább elengedni. Az örökbeadás című angol-olasz-román dráma végtelen egyszerűséggel mesél el egy szívszorító történetet, amiből rengeteget tanulhatunk. Uberto Pasolini filmje ráadásul felemelő, sallangmentes, letisztult történetmeséléssel és finom rezdülésekkel mutatja be ezt az – egyébként megtörtént – esetet, és távol tartja magát minden giccstől és dagályos érzelgősségtől. És akkor a színészi alakításokról még nem is beszéltünk.

Az egyik legkeresettebb angol sztár, James Norton (Kisasszonyok, Mr. Jones) ezúttal nem a szokásos simára borotvált, öltönyös angol úr szerepében látható. Nortonról azt rebesgetik, hogy esélyes lehet a következő Bond szerepére, amihez a fizikuma, arcéle és karizmája nyilvánvalóan megvan, de azt eddig nem sejtettük, hogy ilyen érzékeny és megrendítő színészi játékra is képes.

Ezúttal egy északír apát alakít, aki ablakmosásból él, és egyedül neveli hároméves kisfiát. A film első perceiben csak azt látjuk, hogyan dolgozik a főszereplő, John, hogyan viszi óvodába a fiát, Michaelt, hogyan szemlélődik munka közben vagy éppen amikor úton van. Családokat lát, gyerekeket lát, emberi életeket, sorsokat jelképező tárgyakat lát az ablakokon keresztül. Eleinte nem pontosan értjük, mi az, amit a szemén keresztül nekünk is látnunk kéne. Az első jelenetek lassú sodrása valami olyan megmagyarázhatatlan feszültséget rejt magában, ami miatt azt hisszük, hogy baleset fog történni, vagy valami egyéb váratlan tragédia. (Csak nehogy a gyerekkel történjen valami!) Hamar megtudjuk azonban, hogy tragédia ugyan történik majd, de nem váratlanul, és nem a gyerekkel, legalábbis nem közvetlenül vele: John halálos beteg, már csak hónapjai vannak hátra. Amikor embereket, családokat, gyerekeket  néz, akkor egyszerre búcsúzik, és egyszerre érezzük vele együtt, hogy „nem értem – ha ők igen, akkor én miért nem?”.

az örökbeadás

Nowhere Special

John új családot keres gyerekének, és kettejük állandó programjává vált, ahogy Michael fogalmaz: „új barátokat megismerni”. Apa és fia együtt látogatják meg azokat az embereket, akik örökbefogadható gyerekre várnak. Vannak köztük helyesek, de mégsem megfelelőek (Michael kutyát szeretne, az egyik házaspár postás tagja viszont – érthető okokból – nem kutyarajongó), vannak köztük reményvesztett, neurotikus emberek, és kifejezetten ellenszenves párok is, akikre egy tengerimalacot se szívesen bíznánk. John pedig tökéleteset akar a gyerekének, és egyre kilátástalanabbnak tűnik számára végigjárni ezt az utat és biztos döntést hozni. Az idő pedig fogy.

Az ablakmosóként dolgozó John munkanapjainak bemutatása váltakozik a családlátogatásokkal és az apa és fiú esti, kettesben töltött óráival. Szívszaggató, mégis gyönyörű látni az apai szeretet apró jeleit és a magányosan dolgozó, a világtól búcsúzó férfi hétköznapi apró pillanatait, amelyeket realista módon, sohasem émelygősen mutat meg a rendező. Ez a letisztult, szikár ábrázolásmód az olasz neorealista filmeket idézi. A férfi és a kisgyerek sokat beszélgetnek, eleinte kerülve a halál témáját, de egy idő után elkerülhetetlenné válik a szembenézés.

az örökbeadás

Nowhere Special

Az ablakok központi szimbólumként jelennek meg a filmben: mindegyik egy új világba enged betekintést. John először rákeni a szappanos vizet az üvegre, amikor is eltűnik ez a világ, majd lehúzza a habos folyadékot, és ekkor hirtelen kitisztul a zavaros homály. És ezen a ponton eszünkbe juthat James Norton egy másik szerepe: a BBC minisorozatában Andrej Bolkonszkij herceget alakította a Háború és békében, aki a csatamező magas ege alatt fekve felismeri, hogy a halál nem más, mint felébredés. A halál félelmetes, zavaros, felfoghatatlan rejtélye kitisztulhat tehát az ember számára, a halált el lehet fogadni, szembe lehet nézni vele, de az igazán fontos dolgainkat el kell rendezni előtte, és John az ehhez vezető utat keresi úgy, hogy először mindent összezavar, majd csendesen, egyszerűen eltünteti a homályt, és akkor megnyílhat egy új világ, egy új élet reménye.

Norton minimalista, szívettépően megrendítő alakítása mellett fontos kiemelni a gyerekszereplő, Daniel Lamont játékát: szinte hihetetlen, hogy egy kisgyerek hogyan képes ilyen elképesztő pontossággal és természetességgel alakítani egy szerepet. Ők ketten tökéletesen működnek, végig hiteles a kapcsolatuk, az összetartozásuk, az egymás iránti ragaszkodásuk és elemi szeretetük. Ami magában hordozza az elengedést is – mindkettejük részéről.

Az örökbeadás darabokra töri a szívünket, és amikor véget ér, sokáig nehéz szóhoz jutni. Azok közé a filmek közé tartozik, amelyek után egy kicsit jobb emberként jövünk ki a moziból. Kíváncsi lennék, hogy van-e olyan néző, aki sírás nélkül kibírja – nekem nem sikerült, de a könnyeim a megvilágosodás és a katarzis könnyei voltak.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top