
Nagypapa, te is ott voltál, amikor kifosztották a zsidó boltját?
Nagy visszhangja van a Berlinalén a magyar zsidó-veszternnek

Nagy visszhangja van a Berlinalén a magyar zsidó-veszternnek

Francia könyv jelent meg a magyar néplélekről

Már régóta folynak tárgyalások a hagyaték sorsáról. Médiaértesülések szerint az Osztrák Állami Levéltár (Österreichische Staatsarchiv) is küzdött érte.

Rengetegszer próbáltak megvesztegetni, csak adjam fel a harcot a kamara és szakszervezet ellen. De én fő bűnösnek őket találom − mondja a fekete ruhás nővér, aki a jövőben nem vállalja a Magyarországért Mozgalom vezetését.

A zártkörű búcsúztatáson a Zeneakadémia nagytermében a Nemzeti Filharmonikusok előadásában Mozart Requiemjének tételei csendültek fel a Nemzeti Énekkar közreműködésével.

Nem csak az emlékbizottság oszt azonban pénzt a megemlékezésekre a kormányhoz közeli szereplőknek. A Miniszterelnöki Kabinetiroda augusztus 5-én költött el 1,4 milliárd forintot, „előre nem látható események által kiváltott rendkívüli sürgősség” miatt meghívásos tenderen.

„Szopatsz, Sándor?”

Láthatjuk többek között a szoptató Gryllus Dorkát, Fluor Tomit, Kánya Kata színésznőt lányával.

Profilképeket és posztok fotóit, szelfiket lop el és csinál belőle, mint talált tárgyakból, műtárgyakat. Új, jogilag még védetlen terepen sétál…

A Magyar Közlöny pénteki számában megjelent határozat szerint a kormányfő az oktatásért felelős miniszter előterjesztésére, augusztus 31-i hatállyal vonta vissza Monszpart Zsolt György kancellári megbízatását.

Megérkezés után az irtó kedves idegenvezetők nagyon világosan elmondták, hogy mi ez az intézmény. Pont olyan, mint a Szentháromság: három érthetetlen dolog összegyúrva egy végképp érthetetlenné, konkrétan: rendezvényközpont, továbbképző központ és kiállítótér. Amik együtt egy Digitális Erőművet tesznek ki.

Esterházy Péternél jobban senki sem értett a filozófiai cselezéshez, és amikor "a képzett magyar jobbszélső csatár és író lövőhelyzetbe került, pillanatokra hatályon kívül helyeződött a logikus viszonyok gravitációja - írták a csütörtökön elhunyt Esterházy Péterről.

A helyzet ma már sokkal súlyosabb, kormányzati hazugsággal és szószegéssel is terhelt, és a parancsuralom az oktatási rendszerben is újra megszilárdult. Ezért a jámbor eltanácsolási tanács most már kevés. Követeljük a távozásukat! - írja Závada Pál.

A januári hivatalos átadó után április 19-én a nagyközönség előtt is megnyitja kapuit a ljubljanai Balassi Intézet.

– Az állami intézményfenntartó központ átszervezését és feladatainak meghatározását oly módon kell megoldani, hogy az biztosítsa a köznevelési intézmények szakmai, gazdasági, munkáltatói önállósága – olvasható a PSZ sztrájkköveteléseiben.

Több német lap és hírportál, köztük a közszolgálati televízió, a Süddeutsche Zeitung és a Die Zeit weboldala is megemlékezett csütörtökön Kertész Imréről.

Már jóval több, mint 130 intézmény csatlakozott a Tanítanék mozgalom szerdai akciójához, amelyet még Pukli István jelentett be a március 15-ei tüntetésen a mozgalom nevében.

A csütörtökön bemutatásra kerülő filmben feltűnik Nemes Jeles László, Szirtes András és Oláh Lehel, Kovács Krisztián, Martina Krátká, Udo Kier és Tóth Orsi is.

Éppen két évvel azután, hogy a kormányzó hatalom emlékezetpolitikája ellen tiltakozók flashmobot tartottak, amelyen létrehozták az éj leple alatt felállított és soha fel nem avatott „náci megszállási emlékmű” ellen-emlékművét, az Eleven Emlékműnek elnevezett valóságos és élő kegyeleti helyet

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából Kiváló Művész-, Érdemes Művész- és Babérkoszorú-díjakat, valamint szakmai díjakat adott át 2016. március 11-én a Pesti Vigadóban.

Amikor Malgot István 2015 végén a politikai és kulturális amnézia szürke zónájából előlép az MMA égisze alatt újjászervezett Műcsarnok több ezer fős nagyközönsége elé, nehéz eldönteni, hogy a mellőzött külön-utas mester rehabilitációjaként vagy az ártalmatlan amatőrizmus, a nem-értelmiségi művészet kanonizációjaként értelmezzük - László Zsuzsa írása.

Életének 86. évében, január 1-jén elhunyt Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr - közölte Facebook-oldalán vasárnap a világhírű filmművész üzlettársa, Yuri Neyman.

Péterfy Gergely a Klub rádió karácsonyi Reggeli gyors című műsorában beszélgetett Rózsa Péterrel, ironizálva beszélt a magyar közállapotokról, véleményére Bruck András reagált egy FB-posztban, amitől Péterfy a fejét fogta, és röviden válaszolt rá.

A magyar együttes legújabb számában válogatott szitkokat szór Ákos fejére, például azt kívánja, lakjon mosómedve család a zenész gyomrában.

A Kitömött barbár című sikerkönyv írója Facebook-oldalán tette közzé véleményét az Ákos-Telekom botránnyal kapcsolatban.

Balog Zoltán természetesen azt is megemlítette, hogy Petőfi Sándor szláv származású volt. Mindehhez a Nemzetiségekért díj volt az apropó.

A Pedagógusok Szakszervezete azonnali tárgyalásokat kezdeményez a kormánnyal a köznevelés területén nem halasztható korrekciókról - erről döntött hétvégén az érdekvédelmi szervezet kongresszusa.

A vulkánkitörés, a láva és a hamufelhő nem csak Térey János új könyvében fontos. A tudományos szempontból is érdekes téma a figyelem középpontjába került. Véletlen?

A beszédes nevű COLD WALL című projektben három művész – Gróf Ferenc, Volodymyr Kuznetsov, Vladan Jeremić – fogalmazza meg, mit gondol az elmúlt hónapok menekültügyi kérdéseiről.

Régi költők aktuális verseit idézzük látleletként, vagy keressük meg mellé a mai hangokat is? Mondja még valaki, hogy a közéleti költészetnek leáldozott!