+ Oktatás

Hurka, történelem, töritankönyv: jobb, ha nem tudod, hogy készül

A tanuló nem kerülhet hátrányba ha politikai meggyőződése szerint válaszol, továbbá akkor sem, ha nem vallja meg politikai nézeteit.

A tanulók és a tanárok jogait is sérthetik azok a nyolcadikos történelem tankönyvben található megfogalmazások, amelyek alapján hivatalból vizsgálatot indított az oktatási jogok biztosa. Aáry-Tamás Lajos három ajánlást fogalmazott meg az oktatásért felelős államtitkárnak – tudtuk meg az InfoRádióból.

Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa a sajtóból értesült azokról a felvetésekről, hogy a „Történelem 8. az általános iskolások számára” című tankönyv erős aktuálpolitikai narratívát képvisel, ami sérti, sértheti a pedagógusok és tanulók jogait.

Három részletet kifogásoltak.

Az egyik Orbán Viktor miniszterelnök Strasbourgban, az Európai Parlamentben elhangzott a nyugat-európai országok gyarmati örökségéről szóló 2015-ös beszédét idézi.

Volt egy, a politikai jobboldal és baloldal legfontosabb jellemzőiről értekező szövegrész.

A Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökről szóló képaláírásban pedig az szerepel, hogy ő a privatizáció egyik nyertese.

Az ombudsman hivatalból vizsgálatot indított. Ennek keretében megkereste az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetet, az Oktatási Hivatalt, a Magyar Tudományos Akadémiát, a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesületét és a Történelemtanárok Egyletét, és állásfoglalásukat kérte.
A beérkező válaszokból az látható, hogy nem egységes a kérdéssel érintett tankönyvi bekezdések megítélése,

de egyértelműen megállapítható, hogy egyetlen vizsgált rész sem tekinthető olyannak, ami maradéktalanul megfelel a szakmai és jogi követelményeknek.

Az ombudsman Így is megállapította, hogy

mindhárom bekezdés, szemelvény alkalmas arra, hogy jogsérelmet okozzon pedagógusoknak és tanulóknak egyaránt.

Aáry-Tamás Lajos három ajánlást fogalmazott meg Palkovics László oktatásért felelős államtitkárnak. Ezek egyike, hogy az államtitkár tegye lehetővé, hogy a 2018. évi középiskolai felvételi tételei között ne szerepeljen a vizsgálatban érintett három szemelvény egyike sem.

 

 

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top