+ művészet & politika

Balog Zoltán elárulta a békés együttélés titkát

balog zoltán emmi

Balog Zoltán természetesen azt is megemlítette, hogy Petőfi Sándor szláv származású volt. Mindehhez a Nemzetiségekért díj volt az apropó.

Átadták a Nemzetiségekért díjakat Budapesten csütörtökön. Az ünnepségen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere úgy fogalmazott: a békés együttélés titka, hogy ne egymás kárára akarjunk érvényesülni, hanem együtt szolgáljuk a közös hazát.

A multikulturalizmusnak nagyon komoly történelmi hagyományai vannak a Kárpát-medencében

– mondta Balog Zoltán. Szerinte kötelességünk tanulni a történelemből; az együttélés kiemelkedő és szép példáit ugyanúgy tovább kell adni a következő nemzedéknek, mint azt, amit nem akarunk, hogy megismétlődjön. Mind a tizenhárom Magyarországon élő nemzetiségnek vannak olyan pozitív alakjai, akiknek kettős a hovatartozásuk. Róluk „nem tudjuk és nem akarjuk eldönteni”, hol kezdődik az, hogy például szerbek vagy románok és hol végződik az, hogy magyarok. Az átmenet nem egyértelmű és megemlítette, hogy Petőfi is szláv származású volt.

Balog Zoltán szerint az alaptörvény hitet tesz amellett, hogy a nemzetiségek államalkotó tényezők, joguk van önazonosságuk szabad megválasztásához és az anyanyelvhasználathoz. Balog Zoltán elmondta, hogy a Nemzetiségekért díj olyan egyéni teljesítményeket ismer el, amelyekben benne van a közösség. „A nemzetiségikultúra napszámosai” minden nap keményen és fáradhatatlanul dolgoznak társaikért.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára azt mondta, hogy a kitüntetettek büszkék lehetnek, ugyanakkor az elismerés óriási felelősséggel is jár; az a feladatuk, hogy megőrizzék anyaországuk és a magyarság kapcsolatát. Az államtitkár kiemelte, hogy Európát most sok veszély fenyegeti, például egy olyan liberalizmus, amely nem tudja elviselni a kontinens évezredekre visszanyúló keresztény gyökereit. Figyelmeztetett: ha nem vigyázunk, rengeteg mindent el fognak törölni, köztük a nemzetiségeket is.

A Nemzetiségekért díjat azok az emberek, szervezetek vagy nemzetiségi önkormányzatok vehetik át, akik, amelyek példaértékű munkát végeztek a magyarországi nemzetiségek érdekében közéleti, oktatási, kulturális, egyházi, tudományos területen vagy a tömegtájékoztatásban, illetve a gazdasági önszerveződésben. Idén kilenc embernek és egy szervezetnek adományozta a Nemzetiségért díjat Orbán Viktor miniszterelnök. A díjazottak:

Barics Ernőt, aki aktív szerepet vállalt a horvát-magyar szótár kidolgozásában, iskolateremtő és tudományszervező munkásságáért tüntették ki. Frank Gábor a magyarországi németség érdekében az oktatás-nevelés terén, valamint a nemzetiségpolitikai életben végzett tevékenysége elismeréseként kapta meg a díjat. Kjoszeva Szvetlának a hazai bolgárság kultúrájának ápolásáért, valamint a magyar és bolgár irodalom területén végzett munkájáért adományozták a díjat. Klauszné Fuzik Mária Ildikót a hazai szlovákokért a közéletben, a kultúrában és az egyházi életben tanúsított magatartásáért tüntették ki.

Kovács László István a rábavidéki szlovén nemzetiségért, a kulturális és közösségi élet területén végzett áldozatos munkája elismeréseként kapta a díjat. Mándity Predrág a magyarországi szerbek érdekében tett lépéseivel érdemelte ki az elismerést. Negrea Constantin Dánielnek a békési románság érdekében végzett kiemelkedő tevékenységét díjazták. Oláh Gergő azért kapta meg a kitüntetést, mert sokat tett a roma nemzetiség társadalmi elfogadásáért és példát mutatott a roma fiatalságnak. Venczelné Godány Juditnak a romák mindennapjait és a társadalmi helyzetüket érintő kérdéseket hitelesen feldolgozó műsorai miatt adományozták a díjat. Wysocki Légió Hagyományőrző Egyesületnek a magyar-lengyel történelmi és kulturális örökség ápolásáért, a magyarországi lengyelség identitásának erősítéséért részesült Nemzetiségekért díjban.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top