Csomós Mari lett a Nemzet Színésze
A választást hagyományosan a Nemzeti Színházban tartották, és a nemzet színésze címet viselő tizenegy művész döntött arról, hogy a február 26-án elhunyt Berek Kati helyére Csomós Mari kerül a testületbe.
A választást hagyományosan a Nemzeti Színházban tartották, és a nemzet színésze címet viselő tizenegy művész döntött arról, hogy a február 26-án elhunyt Berek Kati helyére Csomós Mari kerül a testületbe.
A World Music Charts Europe-on (WMCE), amelyet több ezer lemez közül válogatnak világzenei szakemberek, a Cimbaliband a 20. helyen szerepelt legutóbbi anyagával.
A díjátadó gálaesten összegyűltek a nemzet színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas Psota Irén pályatársai, hogy megidézzék emlékezetes alakításait.
Szikora nagy álma még létrehozni egy nemzetközi Molnár Ferenc Fesztivált is - szintén Fehérváron.
A tiltott rés voltaképpen sokfelé elkalandozó nagyesszé, amely három nagy ciklusában, a ciklusokon belül nagyobb, és ezeken belül is kis, másfél-három oldalas, külön címekkel ellátott fejezetekre osztott szövegében szabályosan végighalad a női nemi szervhez kötődő megannyi nagy témán, a csiklótól az örömszerzésen át az intimhigiéniáig, az önkielégítéstől a fogamzásgátláson át a gyermekszülésig. - írja Csuhai…
Az idei magyar napokat a Transylvanicum virtuális védjeggyel szervezik meg azzal a hittel, hogy a fesztivál egy csepp Erdélyből
A zsűri tagjai voltak: Bazsányi Sándor elnök, Máté Gábor színművész, Nagy Gabriella író, Porogi András magyartanár, Radics Viktória író-műfordító, Szirák Péter irodalomtörténész és Thimár Attila szerkesztő.
Irodalom Éjszakáján 22 kortárs szerző, Murakamitól Roald Dahlig, és 22 színész, Bán Jánostól Vajdai Vilmosig találkozik 22 izgalmas belvárosi helyszínen.
Amiért többek között nagyon örülök annak, hogy filozófia szakra jártam, az az, hogy megtanulhattam a mondatról mondatra logikusan felépülő vitakultúrát, ami az építő, alkotó beszélgetésnek, kommunikációnak az alapja. A mindennapi életben sokkal többször beszélünk el egymás mellett, mint ahányszor mondunk egymásnak valamit, vagy közösen létrehozunk egy olyan konszenzust, amivel teremtünk valami újat. Számomra a zene…
A kutatás a jelentős vagy éppen kevésbé ismert alkotások mellett a mindennapi élet, a kis közösségek hivatalostól eltérő, alternatív kulturális tevékenységeire is rávilágít.
Az új kiírásban találsz két jó álláslehetőséget, 15 pályázatot és ezen kívül négy ösztöndíjat.
Az est során a József Attila Kör kiadásában a közelmúltban megjelent színházi tárgyú köteteket, valamint az újonnan indított SzínText színházi könyvsorozatot mutatjuk be. Egy tanulmánykötetet, melyből a kortárs színház és a multimedialitás viszonyáról szóló első magyar nyelvű áttekintést ismerheti meg a közönség, valamint két drámaantológiát, a REAKTÍV drámapályázat nyertes szövegeit és a Mohácsi-testvérek első gyűjteményes…
Önbizalomhiányban szenvedtem. Lelkileg egy kicsit bele is betegedtem, hogy mindig velem játszatták az idősebb nőket, a fura karaktereket.
A 2010-es években nem fordulhat elő az, amit a nácik tettek a második világháborúban, de más formában mindig meg fog jelenni, hogy egy népcsoportot kikiáltanak ellenségnek, és ki akarják irtani őket – vélik a diákok.
A szabadság soha nincs ingyen, a szabadságért harcolni kell. Akik ma ezeket a kitüntetéseket kapják, azok képesek erre: szabadságban alkotni, másokat elvarázsolni a művészetükkel - mondta Balog Zoltán mielőtt átadta a kitüntetéseket.
Festeni még nem festettem, de nagyon szeretnék! De nem csak azt festeném, amit látok, hanem amit gondolok. - meséli Békés Itala.
Most 27 kulturális tárgyú pályázatunk van és 4 különleges ösztöndíjunk.
A szombathelyi színházat Tamás teremtette, gondozta, ápolta, a társulata hozzá csatlakozott, az ő hívására, miatta ment Szombathelyre. Az ami van, és amit most magatoknak akartok – ott –, az miatta van.
Ebben a mostani történelmi pillanatban a kortárs koreográfusok feladata az, hogy a társadalom sokféleségére reflektáljanak. Rengeteg társadalmi probléma vesz körül minket, amelyeket nem hagyhatunk figyelmen kívül - mondja Jérôme Bel francia koreográfus, provokátorként és filozófusként is elhíresült művész.
Az Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjaként tevékenykedő rendező megnyilatkozásai az elmúlt években sokszor okoztak meglepetést. Nincs ez másként most sem.
Sötét magyar jövőkép 2021-ből, túszejtés élő egyenes adásban és politikai propaganda – a Trafó és a STEREO Akt közös produkciója egy utópia-rémmese, ami arra a kérdésre keresi a választ, hogy létezik-e boldog tudatlanság. A Boross Martin – Thury Gábor alkotópáros által jegyzett Emlékek Klinikája március 24-én harmadik alkalommal kerül bemutatásra a Trafóban. Boross Martin színházi dramaturg…
A megrázó szerelmi történet amatőr színészekkel, minimalista eszközökkel és sok humorral mutatja be egy másik országba való beilleszkedés emberi oldalát.
Az egyik darabról: Európa egyenlő a paradicsommal? Legalább is ezt gondolja Samba, aki Guineából indul Párizsba, hogy eleget tegyen a kötelességének, és feleségül vegye elhunyt bátyja özvegyét.
Hatalmas várakozás övezi John Malkovich és Michael Sturminger új, Just Call Me God – A diktátor utolsó beszéde című előadását, és a világhírű, háromszoros Oscar-díjas olasz operatőr és fotográfus, Vittorio Storaro Writing with Light gyűjteményes kiállítását
Már elővételben is hatalmas az érdeklődés az Arany Medve-díjas Testről és lélekről című filmre.
Számos filmben szerepelt, az István, a király című rockopera bemutatóján, 1983-ban a címszereplő anyját, Saroltot alakította.
Bár már háromévesen elkezdett zongorázni, évekig rádió- és tv-műszerészként dolgozott. Aztán felesége unszolására mégis jelentkezett a Jazz Tanszakra. Márkus Tibor a magyar jazzélet egyik motorja. Vele beszélgettünk.
Ezúttal színházjegyre is pályázhattok, mellette hat izgalmas ösztöndíj található, és ifjúsági kisközösségeket is támogatnak.
A számolásban három-négy kollégája is segít Ruiznak és Cullinannak, ám ők csak részadatokat számolnak, az összesítést, amit többször is átszámolnak, csak a két megbízott végezheti.
A szürrealizmus meghatározó alkotójának sokszorosított grafikai munkáiból, litográfiáiból, rézkarcaiból, kisplasztikáiból láthat válogatást a közönség.