+ Színház

Igó Éva életre kelti Szepes Máriát

Szepes Mária, az ezoterikus élet nagyasszonya milliók példaképévé nőtte ki magát.

„Ahogy életem a végjáték felé közeledik, egyre inkább érzem, hogy egy köddé vált korszak alakjai jelt akarnak adni magukról. Az idő sürget. Hiszen már csak én tudok számot adni róluk.”

– írja Szepes Mária Emberek és jelmezek című könyvének első lapjain. A Spirit Színház előadásában életre kel a mágia nagyasszonyának gondolatai Igó Éva, Gyöngy Zsuzsa, Nagyváradi Erzsébet, Tóth József, Hajdú László és Széll Attila játékában.

Szepes Mária, a hazai ezoterikus élet nagyasszonya 98 évesen, 2007-ben halt meg, és hagyta hátra azt az életművet, amihez a mai napig sokan fordulnak. Szepes Mária milliók példaképévé nőtte ki magát. Segítségével, tanácsadásával, lelki tisztánlátásával sok ember életének támasza lett.

A Spirit Színház előadásában Igó Éva kelti életre Szepes Máriát, miközben rengeteg humorral, szarkazmussal mutatja be a költő, író életét.

Magyarországon Szepes Mária életéről még soha nem készítettek színházi előadást. Az önéletrajzi regény alapján Lőkös Ildikó által színpadra alkalmazott történet nem csak Szepes életét dolgozza fel, de útravalóul szolgál mindazoknak, akik a lelki harmóniát, saját magunk meglelését tűzték ki célul. Rengeteg humorral, hatalmas nagy lélekkel mutatják be azt a közel 100 évet, melyben Szepes Mária tevékenykedett.

Az előadásba Szepes Mária (Igó Éva) szemén keresztül vizsgálhatjuk a történéseket úgy, hogy a többi szereplő közben azokat az embereket kelti életre, akik szorosan kapcsolódnak az írónő életéhez. Így jelenik meg a színen Szepes édesanyja, Kornai Magdolna, (Nagyváradi Erzsébet) édesapja, Balogh Béla, (Tóth József) de feltűnik még Papír Viktor, Mária bátyja (Hajdú László) és Szepes Béla (Széll Attila) is.

A Ne kérdezd, ki voltam… című előadást legközelebb január 16-án kedden, 20:00-tól láthatják a Spirit Színházban, a Margit híd budai hídfőjének közelében.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top