+ Zene

Az újév első napján kétszer is megszólal A teremtés

Fischer Ádám, 2017, (c) Csibi Szilvia, Müpa

A Müpa legszebb hagyományai közé tartozik Haydn zenéjével kezdeni az új évet. 2018. január 1-jén délután Fischer Ádám karmester matinékoncerten mutatja be A teremtés című oratórium fiatalabbakhoz szóló változatát, este pedig teljességében hallható a mű a milánói Scala Akadémiai Zenekara, a Magyar Rádió Énekkara és neves szólisták közreműködésével.

2018 első napján ismét végigkövethetjük „mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak” teremtését, ezúttal a milánói Scala Akadémiai Zenekarával. Az együttes a neves olasz operaház által fenntartott és működtetett oktatási intézmény – az akadémia – alapította műhely. Az akadémián négy tagozaton – zene, balett, szcenika és menedzsment – folyik az oktatás, vagyis minden olyan területen, amely kapcsolatban áll a zenés színházzal. A munka a Scalával együttműködésben zajlik, közös projektekkel. A teremtés nemzetközi hírű szólistagárdájához – Regula Mühlemann szoprán, Paul Schweinester tenor, Thomas E. Bauer bariton – és kórusához tehát ez alkalommal lelkes fiatalokból álló zenekar csatlakozik, s aki hallott már ifjúsági zenekarokat, tudhatja, hogy ezek színvonala többnyire rendkívül magas. Okkal-joggal tekinthetünk tehát érdeklődő várakozással a 2018-as újévi koncertek elé.

A délutáni matinékoncerten az esti újévi hangversenyen elhangzó mű leglátványosabb részletei szólalnak meg, amelyeket Fischer Ádám magával ragadó magyarázatai tesznek még emlékezetesebbé.

  1. január 1., 16:00

Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Újévi matinékoncert gyerekeknek Fischer Ádámmal

Haydn: A teremtés – részletek

  1. január 1., 19:00

Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Újévi hangverseny

Haydn: A teremtés

Az újév első napján kétszer is megszólal A teremtés
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top