+ Irodalom

Kilátástalan helyzetben mutatkozik meg az emberi minőség

Könnyű olyankor értékesnek mutatkozni, amikor adottak a lehetőséget. Az igazán fontos kérdés az, hogy mivé válik, aki elveszíti mindenét. Bánffy Miklós élete ebben az összefüggésben is példaértékű.

Bánffy Miklós: Kései levelek 1944-1949 – Szépmíves Könyvek, 2018 – 496 oldal, keménytáblás, cérnafűzött kötés védőborítóval – ISBN 978-615-5662-55-3

A történelem közhellyé silányított tanulságai közé tartozik, hogy a nagy felfordulással járó változások nincsenek tekintettel az egyes emberre. Ha egy társadalmi réteg bukik, akkor nem számít a cselekedet, az érdem, a tehetség, az emberség, a teljesítmény… Különös közelségből szemlélhetjük ezt a második világháború és az utána következő társadalmi és politikai átalakulások kapcsán. Például Bánffy Miklós élettörténetén. Az 1873-ban született grófot nehéz lenne maradisággal, vagy arisztokratikus henyéléssel vádolni – ha vannak a magyar szellemi életben olyan tehetségek, akik sok területen kibontakoztatták tehetségüket, akkor Bánffy-t biztosan közéjük kell sorolni. Színház, irodalom, közgazdaság, politika, képzőművészet… – mindegyik területen létrehozott olyasmit, ami miatt méltó (lenne) arra, hogy nevét többen, tevékenységét részletesebben, alkotásait mélyebben ismerjük. Mi, a hálátlan utókor – hála a Szépmíves könyveknek és néhány elkötelezett embernek – látszólag tét nélkül tetszeleghetünk/tetszeleghetnénk a hálás utókor szerepében. A tét nélküliség annyiban „csak” látszat, hogy gróf Bánffy Miklósnak már igazán „tökmindegy”, amit tanulhatunk tőle azt magunknak, magunkért tanulhatjuk.

Az elmúlt egy évben viszonylag sokat foglalkoztunk Bánffyval és az apropót mindig egy-egy kötet szolgáltatta.

 

Kötet most is van, de ez mégis más…

A korábban, a Szépmíves könyvek gondozásában megjelent Bánffy-kötetekben található szövegek eleve azzal a céllal születtek, hogy napvilágot lássanak, közönség elé kerüljenek. Ezzel szemben a napokban megjelenő kötet – Marosi Ildikó és Kovács Attila Zoltán gondos és alapos munkájának eredményeként – Bánffy magánleveleit hozza. Sőt, nem „csak úgy” a magánleveleket, hanem azokat a szeretteinek írott sorokat, melyek a gróf idős korában, a legnehezebb élethelyzetben keletkeztek.

1944 őszén a németek felgyújtották a bonchidai kastély, Bánffy Miklós és családja Budapesten vészelték át a frontok átvonulását, de 1945 tavaszán visszatértek Kolozsvárra, Bánffy Miklós ideiglenesen ott is marad, hogy a család ügyeit megpróbálja intézni (a nők visszautaznak Magyarországra). Bánffy, aki, aki ekkor már elmúlt hetven éves, nyilván nem gondolta, hogy Romániában reked, ahol a román hatalom osztályellenségnek tekinti, s minden lehetőségtől megfosztja. Az alapvető szükségletek kielégítése is nehézségekbe ütközik:

„Tegnap küldött Póka lisztet B.-ról, hát így megint van egy időre lisztem és kolbászom. Valahogy megélek. Csak cukor, édesség, kompót nincs, és nem is kapható semmiféle hal, vagy olyan drágán, hogy bolondság. – Egy új ételt fedeztem föl: a káposztalevet. – Ebből csinálják az ún. kaszás- levest. De tisztán pohárból sosem ittam. Kitűnő, különösen, ha jó hideg. 70 éven át ihattam volna, és csak most, Demeternétől tanultam meg. Azt mondják, nagyon vitamindús.”

– Bánffy Miklós a levelekben beszámol a számára nyilván szokatlan hétköznapi gondokról, a szétzilálódó kapcsolatokról, reményeiről, a megjelenés reménye nélkül megírt munkáiról.

Ami ezekben a levelekben – túl az életrajzi adalékokon – igazi értéket jelent, az a megtörhetetlen – a teljes kilátástalanság ellenére megtartott – emberi tartás, mely itt-ott, ha lehetőség adódik rá, a humort és az iróniát sem nélkülözi. Az élethez való nyílt hozzáállás egyszerűen bámulatra méltó. 1948 áprilisában így ír lányának:

„Érdekes, hogy Maga sem szeret tervezni. Én sem tettem soha. Álmodozni, elképzelni igen, de tervezni nem. Engem is a sors dobott ide-oda, diplomáciába, képviselőségbe, intendánssá tett és külügyminiszterré, anélkül hogy valaha ilyet tervszerűen akartam volna. A fontos csak az, hogy az ember megállja a helyét ott, ahová állítják. Eredetileg festő akartam lenni, és író lett belőlem.”

Ilyen apró, felvillantott fragmentumokkal több cikket is meg lehetne tölteni, de aligha érzékelhetnénk a kiragadott részletekből a valós helyzet borzalmát. Bánffy Miklós csak 1949-ben, lerongyolódva és kiéhezve jutott ki Romániából, s a következő év júniusában meg is halt.

A levelezés mellett a kötetben megismerkedhet az olvasó Váradi Aranka 1944–1952 közötti naplófeljegyzéseiből vett szemelvényekkel, melyek segítségével még pontosabb képet alkothatunk a kettészakított család háború utáni sorsáról.

A Kései levelek 1944-1949 című kötet a portréként is olvasható bevezetővel, és a hátteret megvilágító jegyzetekkel együtt azoknak is izgalmas és tartalmas olvasmány lehet, akik a levelek íróiról és címzettjeiről ezideig nem sokat tudtak. Ráadásul az alkotásai miatt tiszteletet érdemlő Bánffy Miklós karaktere óhatatlanul is közel kerül az olvasóhoz, szimpatikussá válik.

Kilátástalan helyzetben mutatkozik meg az emberi minőség
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top