+ Film

Árpa Attila kontra Janisch Attila: Ripacsokká válnak-e a fiatal színészek a sorozatokban?

Attila (Árpa), Neked pedig tudnod kellene, hogy a kereskedelmi televíziózás mennyit rombolt a színészek és a közönség viszonyán.

Árpa Attila oldalán a magyar sorozatokban – szerinte – könnyen és gyorsan ripacsokká váló fiatal színészekről írott posztjához (“Tehetséges, értelmes fiatal magyar színészek belépnek egy hazai sorozatba, és egyszer csak fájdalmas ripacskodásba megy át minden szavuk és mozdulatuk. Miért?”) az alábbi saját kommentet fűztem. Talán van olyan érdekes ez a kérdés, hogy a kommentemet önálló posztként is megosszam itt a saját oldalamon (és a Librarius.hu-n):

Vajon mire gondol az a kommentelő, aki azt taglalja (és sejteti, mintha tudná), hogy a színészképzésben mire épít a Színház- és Filmművészeti Egyetem (Színművészeti)? Merthogy a kedves kommentelő honnan tudja, hogy mire épít ez az iskola? És miért állítják azt néhányan, hogy a színjátszás nem művészet? Márhogyafenébenelenneaz!!! Hiszen tehetség, érzékenység, kreativitás, fantázia és még sok minden egyéb kell hozzá, amely nélkül nehéz bármiféle alkotást létrehozni. Az előadó-művészet önálló alkotói tevékenység, az interpretáció ténye ugyanis nem önállótlanságot, nem alkalmazotti tevékenységet jelent, egyik interpretáló művészeti szakmában sem. Többnyire van ugyan karmester és/vagy rendező, aki irányít, de ettől még az előadóművész önállósága és tehetsége meghatározó, és ha nem így lenne, nem lenne meghallgatás, casting, stb.

És hát a Kádár-korszak színészeit azonosítani néhány politikai ivócimborával (???), egyszerűen minősíthetetlen pofátlanság, felszínesség, ostobaság. Óriási színészei voltak annak a korszaknak és a nemzet színészei közt ma is óriások vannak, akik azért kapják az elismeréssel járó pénzbeni juttatást is, hogy miután egész életüket nagyon magas színvonalon végigrobotolták – éjjel és nappal, mert a színész munkája nem időhöz kötött -, ne kelljen öregen, otthonokban, minimálbéren tengődve, elfelejtetten elpusztulniuk. Vagy Törőcsik Mari, mint a nemzet színésze, nem érdemli meg ezt, vagy Molnár Piroska nem méltó erre az elismerésre, vagy Cserhalmi György? És sorolhatnám a neveket. Ők lennének Kádár és Aczél ivócimborái (ahogy az egyik kommentelő írta)? Nagy barom lehet az, aki ezt komolyan feltételezi. Olyannyira nagy, hogy szót sem érdemes erre többet vesztegetni.

Attila (Árpa), Neked pedig tudnod kellene, hogy a kereskedelmi televíziózás mennyit rombolt a színészek és a közönség viszonyán. Hogy a kereskedelmi csatornák úgynevezett tévéjátékainak minél olcsóbb kiállítása miatt milyen színjátszást, milyen igénytelenséget honosítottak meg ezek a műsorok a képernyőn és ezekkel miként rombolták a nézői ízlést és elvárást. Most nem sorolom ezeket a brutálisan ótvar szarokat, de volt olyan is közöttük, amelyeket egyetlen ide-odakaszáló kameramozgással vettek fel, mert így már az utómunkával sem kellett az időt “feleslegesen” tölteni. Ezekbe a műsorokba már nem is színészeket hívtak, hanem amatőröket, de azok közül is a nyafogva nyávogó tehetségteleneket, és/vagy akikből az adott rendező (a természetesség jegyében persze – fuck!!!) csak ezt a fajta artikulációt volt képes előhozni. Az ilyen, sorozatba kerülő színészekkel szemben a legnagyobb elvárás az volt, hogy a teljes életét szentelje az adott csatornának és az adott sorozatnak. Ezt nyilván lehetetlen elvárni a legkitűnőbb, legfoglalkoztatottabb színészektől. Cserébe megkapták a magyar “sztárságot”. Hiszen a mindennapos képernyőn szereplés akarva-akaratlanul is (és a sztárságot megérdemlő teljesítmény nélkül is) sztárrá tesz (tehet) valakit. A csatornáknak pedig érdekük volt, hogy sztárrá tegyék a műsoraikban szereplőket. De ez a folyamat nem minden esetben volt arányban az adott színészek tehetségével, tisztelet persze a kivételeknek, hiszen azok mindig vannak és még a szar sorozatokban is feltűnhetnek és/vagy szerepet vállalhatnak fantasztikus tehetségek is.

De a sorozatok minden napos robotját és a teljes lekötöttséget mégsem tudja mindenki vállalni, akit a kiemelkedő teljesítménye miatt másutt is (színházakban és filmekben is) rendszeresen foglalkoztatnak és nem csak egymondatos epizodistaként.

Egyébként pedig sok múlik a rendezőn. Szinte minden. A színész ebben a magyar struktúrában (majdnem) totálisan kiszolgáltatott az őt választó rendezőnek, producernek és ezek instrukcióinak. Ezért aztán, amikor egy komolyabb tehetség kikerül mondjuk az SZFE-ről, akkor nem mindegy, hogy milyen közegben, milyen partnerekkel, milyen rendezőkkel való folyamatos együttműködésben dolgozik. Ha a felszínes szövegelemzések következtében folyamatosan felszínes instrukciókat kap, ha folyamatos harsányságra van kényszerítve (a “picsafaszegyüttbasz” magyar humorszint kielégítését célozva), akkor a színész tehetsége erodálódhat. A rossz instrukció, a tehetségtelen rendező, a tehetségtelen és hamisan felépített szituációkban való játék olyan, mintha szőnyegbombázással pusztítanák a színész finom tehetségét. És a színész védtelen, mert az egész rendszer arra épül, hogy kiszolgáltatott a munkaadójának, a színházának, a rendezőknek, a producereknek, a csatornáknak, a csatornák vezéreinek, “kreatív”jainak stb.

Én minden filmemben fedeztem fel már elfelejtettnek gondolt vagy másodosztályúnak elkönyvelt vagy épp pályakezdő színészeket. Ezért egészen határozott meggyőződéssel állítom, hogy nem a színészek a hibásak. A tehetség egy nagyon érzékeny dolog, amit ha nem ápolnak, elveszhet, vagy bebábozódik, mintha nem is lenne, de még ilyenkor is ott van és előhívható, vagy még nagyobb erővel el is taposható.

A kereskedelmi televíziók fentebb említett, minél olcsóbban gyártott szarságaiban tapossák, taposták a tehetséget (persze ebben is lehet és volt is kivétel).

Ma már – szerencsére – alapvető változás zajlott le a világban a sorozatokat illetően. Ennek nyomát a magyar gyártású sorozatokban még csak nyomokban látni.

Ma a sorozatok sokszor minden szempontból igényesebbek, mint a filmek. A vizualitásukat és a színészi, rendezői, írói munkát tekintve is. A House Of Cards vagy a Breaking Bad vagy a Mad Men vagy a The Handmaid’s Tale, a True Detectives, a Mindhunter már nem az olcsóságról, az odabaszottságról, nem a minden szempontból való megúszásról szól, hanem a valódi és nagyon magas színvonalú alkotói teljesítményről az írók, a rendezők és a színészek részéről is, és már a nézői elvárás is ez velük szemben.

Ha majd a magyar csatornák is ebben a szellemben kezdenek gondolkodni – ha majd itt sem lesz elképzelhetetlen, hogy mondjuk egy magyar gyártású – Babylon Berlin színvonalú – csoda kerülhessen a nézők elé (hogy egy európai gyártású sorozatot említsek, amely magasan üti még a korábban felsoroltakat is) és nem csak a reklámidők közötti szünetet kitöltendő készítik, készíttetik és ontják magukból ezek a csatornák a szarokat, akkor a Te kérdésed is feleslegessé válik.

Addig pedig marad a tisztelet és a megbecsülés a szerencsére mindig meglévő kivételeknek.

És hogy csak egyetlen példát említsek a pozitív kivételek közül:

A Terápia című sorozatra vonatkozóan aligha helytállóak a kifogásaid és aligha helytállóak a kommentelők többségének zagyvaságai. Igényes írói munka eredményeként, igényes rendezők nagyon igényes színészi munkával felépített, ugyanakkor a gyártási terheket és igényeket tekintve mégis szinte minimalista projektet alkottak. És szemben a Te állításoddal a sorozat minden évadában feltűnt egy-egy mellbevágóan erős tehetség. Vilmányi Benett alig fejezte be a tanulmányait az SZFE-n (a harmadik szériában volt egészen elképesztően zseniális az alakítása), vagy Sztarenki Dóra (az első évadban) vagy Kurta Niké (a második évadban). Ezek mind nagyon fiatal tehetségek, akik egészen megrendítően tehetséges alakításokat nyújtottak ebben a sorozatban. Persze ehhez kellettek az igényes és nagyon tehetséges, a színészeket alkotótársnak tartó és őket nagyra becsülő, élvonalbeli rendezők: Enyedi Ildikó, Gigor Attila, vagy olyan igényes fiatal rendezők, mint pl. Nagypál Orsi és Schwechtje Mihály. A gazdag, hiteles és élő karaktereket a maguk pszichológiai bonyolultságában megrajzoló írókról már nem is beszélve. De persze említhetném az Aranyélet sorozatot is, amelyben ugyancsak feltűnik néhány fiatal tehetség is, például az SZFE-n ugyancsak frissen végzett Olasz Renátó.

De ezekben a sorozatokban valszeg nem az volt a gyártók részéről sem a vezérelv, amit az egyik legkiválóbb magyar operatőrtől hallottam, amit neki mondtak az első nap, amikor kicsit igényesebb világítást próbált teremteni az adott jelenet felvételéhez.

“Ez ám itt nem művészet! Itt nem művészkedni, itt haladni kell!”

Szóval a valós kép sokkal összetettebb, mint az a posztot indító kérdésedből (“Hová lesz a fiatal színész tehetsége, amint bekerül egy magyar sorozatba és miért lesz az egész ripacskodássá?”) kiderül vagy amire a kérdésed utal. A kellő árnyaltság nélkül a kérdés csak a sztereotípiákat hozza elő (lásd a kommentek egy jelentős részét), azonban a tényleges helyzet ennél sokkal komplexebb és reménytelibb is.

Mindenesetre fura egy rendezőtől olyan mondatokat olvasni, amelyekben mintha a színészeket tenné felelőssé, ha a munkájukat igénytelennek és a tehetségüket megkopni látja. Pláne furcsa Tőled ilyet olvasni, hiszen magad is az egyik főkreátora voltál az egyik kereskedelmi csatornának. Pontosan tudnod kell tehát, hogy mennyire másként van ez az egész.

Mindegy.

Csak utálom, amikor a színészeket basztatják, ugyanis – noha Magyarországon nem ez az általános szemlélet – nincs jó rendező a színész tehetsége nélkül. A színész nem eszköz, nem rabszolga, hanem az egyik legfontosabb alkotója egy színházi vagy filmes produkciónak, és a rendező az, akinek – szerintem ötven fölötti százalékban – felelősséget kell viselnie a vele dolgozó vagy neki kiszolgáltatottá váló, vagy neki kiszolgáltatottá tett színészek tehetségéért is.

Szerintem innen lehet, innen érdemes és innen is kellene ezt az egész problémakört megközelíteni.

——

(Bocs, hogy az illusztráció a saját filmünkből való, nem nagyképűségből, hanem inkább Törőcsik Mari iránti szeretetből és tiszteletből.)

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top