+ Pályázat

A jövő kritikusai mesélnek

Megkérdeztük a Müpa Karc kritikaíró pályázatán szereplőket, hogyan gondolkodnak ők a kritikaírásról.

Fotó: Posztos János, Müpa

A Müpa első Karc kritikaíró pályázata pályájuk elején álló, magukban rátermettséget érző fiatalokat szólított meg, akik kipróbálhatták magukat a kritika műfajában. A Radnóti Sándor esztéta vezette, neves szakemberekből álló zsűri (melynek további tagjai Bóka Gábor tanár és zenekritikus, Bősze Ádám, zenetörténész-műsorvezető, Dömötör Endre a Recorder magazin főszerkesztője, Mörk Leonóra az Elle Magazin szerkesztője, Weyer Balázs, a Hangvető Zenei Társulás társigazgatója, és Zipernovszky Kornél újságíró voltak) három pályázót tüntetett ki 2017 májusában, a közönségdíjat pedig az olvasók döntése alapján ítélték oda. Az idén újra induló pályázatra immár nem csak a felsőoktatásban tanulók jelentkezését várják, 18-30 éves korig bárki jelentkezhet, akit érdekel a kritikaírás világa, sőt, ezúttal vlog kategóriában, azaz videokritikával is lehet pályázni. A 2016/2017-es évad Karc díjazottjait: a győztes Merényi Pétert, a második helyezett Pap Pétert, a dobogó harmadik fokán álló Békefi Teodórát, valamint a közönségdíjas Fodor Ágnest a zenekritikusi létről faggattuk.

Radnóti Sándor és Káel Csaba. Fotó: Posztos János, Müpa

Miért jelentkeztél a megmérettetésre?

Merényi Péter: A Zeneakadémiára járok zenetudományi szakra – nyár elején vettem át az alapszakos diplomát, ősztől mesterképzésen folytatom tanulmányaimat –, úgyhogy intézményes keretek között készülök hivatásos zenekritikusnak. Persze a zenetudományi tanszéken nemcsak zsurnalisztikai munkákra készítenek föl, hiszen a zenekultúra bölcsészei szeretnénk lenni: történeti, kulturális és filológiai tanulmányokba is kapunk bevezetést.

Pap Péter: Az ELTE-BTK keleti nyelvek és kultúrák alapszak kínai szakirányán leszek harmadéves. Az itt tanult dolgoknak nem sok közük van a kritikaíráshoz, azonban idén felvettek a szabad bölcsészet szakra is, ahol előreláthatólag az esztétika specializációt fogom választani, ennek valószínűleg már jóval több köze lesz hozzá.

Békefi Teodóra. Fotó: Posztos János, Müpa

Békefi Teodóra: Magyar-olasz szakos tanárképzésre járok az ELTE-re. Az indíttatásom tehát nem az egyetemi tanulmányaimból fakad, azonban arra, ahogy írok, mindenképp hatással vannak az ott szerzett tapasztalataim. Tanáraimtól és feladataimból inspirálódva próbálom kialakítani a szó szerinti és átvitt értelemben vett kritikus szemléletet és saját stílusomat.

Fodor Ágnes: A Pázmány Péter Katolikus Egyetemre járok, most leszek harmadéves szabad bölcsész alapszakon. Eredetileg művészettörténet specializációra jelentkeztem, és arra is jártam egy darabig. Közben az esztétika szakirányhoz tartozó tárgyakat is látogattam, és rájöttem, hogy az a világ sokkal közelebb áll hozzám. Kritikát azelőtt nem írtam – tehát életem első ilyen munkája volt az, amiért végül közönségdíjat kaptam –, de éppen azért váltottam az esztétika szakirányra, mert kreatív gondolkodást és kritikai látásmódot igényel.

A 2017/2018-as évadra is meghirdették a pályázatot, a részletekről itt olvashatsz.

Korábban volt-e szorosabb kapcsolatod a zenei világgal?

Merényi Péter: Sosem készültem professzionális előadóművésznek, konziba sem jártam. Azonban tizenhárom éven át heti rendszerességgel jártam zongoraórákra, és a gimnázium mellett megtanultam a zenei szakiskolákban oktatott zeneelméletet és összhangzattant. Már több mint négy éve foglalkozom klasszikus hangképzéssel: a vokalitás, a dalirodalom és a zenés színház a szívügyem. Egy zeneművészeti egyetemre járok, de nem tartom magam zenésznek: ahogy az irodalmár nem költő, a kurátor nem festő, a színikritikus pedig nem színész, úgy a zenetudós sem muzsikus.

Pap Péter, Fotó: Posztos János, Müpa

Pap Péter: Hét éves korom óta zongorázom, emellett tanultam szolfézst, összhangzattant és zenetörténetet, indultam zeneiskolai versenyeken. Elsődleges kapcsolatomnak a zenei világgal azonban azt tekintem, hogy rengeteg koncertre és operaelőadásra járok.

Békefi Teodóra: Alapvetően meghatározza a szemléletemet, hogy nyolcéves korom óta hegedülök. Zeneiskolai tanulmányaim alatt vonószenekarban, utána egy vonósnégyesben játszottam, illetve egyéb kamaraformációkban is kipróbáltam magam, a gimnáziumi években pedig aktív tagja voltam az iskolai kórusnak. Ezek a tapasztalatok alapozták meg a zenéhez fűződő szoros és személyes viszonyomat.

Fodor Ágnes: Ilyen téren kifejezetten szerencsésnek mondhatom magam, népzeneszerető közegben nőttem fel, aztán általános iskolásként bekerültem az iskola klasszikus zenei körforgásába. Hét évig tanultam zongorázni, szerettem a szolfézst is, kilenc éves korom óta pedig folyamatosan énekelek kórusban. Mivel ma már nem tanulok aktívan zenét, a klasszikus zene szeretetét a Vass Lajos Kórusban élem ki. Ha egy valamit kellene választanom, ami végérvényesen meghatározta a személyiségemet, az biztosan a kóristalét lenne. Enélkül biztosan sokkal-sokkal kevesebb lennék ma.

Szoktál kritikákat olvasni?

Merényi Péter. Fotó: Posztos János, Müpa

Merényi Péter: Napi szinten követem a kulturális és zenei sajtót, de sokszor csak beleolvasok a kritikákba, nem rágom végig azokat betűről betűre. Valószínűleg sok zenész nem ért velem egyet, de nagyra tartom Fáy Miklós szövegeit; remek meglátásai vannak. Ha pedig céhen belüli – ha tetszik, zenetudós – kritikust kellene megneveznem, Csengery Kristóf lenne az.

Pap Péter: Ritkán olvasok magyar nyelvű kritikát, akkor is inkább filmes vagy irodalmi tárgyút, mivel véleményem szerint a jelenlegi magyar zenekritika-írás elég alacsony színvonalú. A külföldi zenekritikusokat gyakrabban olvasom, közülük többek közt Alex Ross, Paul Griffiths és Anthony Tommasini írásait kedvelem nagyon.

Békefi Teodóra: Online a Fideliót és az Opera-Világot követem napi szinten, a nyomtatott sajtóból pedig az Élet és Irodalom és a Magyar Narancs kritikáit szoktam elolvasni. A zenekritikusok közül két nevet emelnék ki, más-más okból. Egyrészt a sokat bírált Fáy Miklóst összetéveszthetetlen írásmódja miatt, illetve Csengery Kristófot, aki számomra mindig új perspektívákat nyit meg egy-egy produkcióval vagy zeneművel kapcsolatban.

Fodor Ágnes: Szívesen olvasok kritikát, de soha nem egy konkrét szerzőhöz, újsághoz vagy honlaphoz kötődően. Azt hiszem, ennek főleg az lehet az oka, hogy célzottan egy-egy előadás kapcsán keresek kritikát. Nem jellemző, hogy egy kritika hozza meg a kedvem egy előadáshoz, bár előfordult már ilyen is.

Szerinted a mai fiatalok kultúrafogyasztását befolyásolják a kritikák?

Merényi Péter és Boka Gábor. Fotó: Posztos János, Müpa

Merényi Péter: A populáris zenekultúrához nem nagyon értek – bár bizonyos irányzatokat igazán kedvelek, a szakdolgozatomat is a közelmúlt magyar énekelt verseiről írtam –, úgyhogy csak a klasszikus hangversenytermi és operaházi előadások kritikáiról tudok véleményt mondani. Szerintem elég kevesen olvasnak zenekritikát, és kétlem, hogy mélyen befolyásolnánk az olvasók személyes véleményét és élményeit. Úgy gondolom, egyedül az online folyóiratoknak és blogoknak van jövője. Nem tudok arról, hogy valaki klasszikus zenei témában vlogolna, de nagyon jó ötletnek tartom. Ehhez megkapó stílus, valamint jó megjelenés és kiváló rétori képességek kellenek: ehhez még sokat kell tanulnom.

Végül megjegyzem: elég szomorú vagyok, hogy a négy díjazott közöl mindenki klasszikus zenei koncertről írt. Örülnék, ha több jó tollú újságíró foglalkozna világzenével, jazzel, vagy akár újcirkusszal.

Pap Péter: Meglátásom szerint a korosztályom körében a hagyományos, írott szakmai kritikák olvasása nem jellemző. Sokkal inkább az internetes videókritikák, blogbejegyzések és toplisták alakítják a fiatalság véleményét.

Békefi Teodóra: Bősze Ádám (aki maga is írt zenekritikát) nyilatkozta nemrég a Magyar Narancsban, hogy „szerintem ma már a zenekritika nem fontos műfaj”. Ezzel részben értek csak egyet, de abban biztos vagyok, hogy a kultúrafogyasztási szokásokat alig-alig befolyásolja. Tapasztalataim szerint jelenleg a vloggereknek komoly véleményformáló szerepük van, de az ő tevékenységük a művészeti ágak közül legfeljebb a filmet érinti. A Papageno elindulásával, illetve a Fidelio fiatal és tehetséges kritikusainak feltűnésével azonban mintha kezdene újra éledezni a komolyzenei kritika műfaja is. Ezeken az oldalakon közérthető és érdekes szövegeket olvashatunk, ami egyfajta középút lehet az ÉS kritikái és a kizárólag szórakoztató céllal létrejövő internetes tartalmak között.

Fodor Ágnes: Nem tudom pontosan, hol kezdődik a kritika műfaja, de ha a klasszikus írott formára gondolunk, ahhoz a mai fiataloknak szinte semmi közük nincs, és ez a tévhitekkel szemben nem az írott formán múlik. Az ok talán inkább az, hogy minél szakszerűbb egy kritika, annál kevesebb személyiség fér el benne, és az objektivitás tiszteletre méltó, de senkit nem mozgat meg igazán. Ha elolvasok egy szöveget, az akkor fog meg, ha a szerző vállaltan személyes véleményt mond el, persze nem egyetemes igazságként, hanem egyedi álláspontként beállítva. Ezzel én utólag könnyebben tudok azonosulni, vagy vitatkozni, a lényeg, hogy ezen a „véleményvonalzón” én is el tudom helyezni magam.  Ezek alapján szerintem a fiatalok személyiséget éppúgy várnak, mint értékítéletet, és ha megkapják, akkor fogékonyak lesznek rá.

Ma legnagyobb hatással egyértelműen a különböző Youtube-videók bírnak, de erről a világról én személy szerint elég keveset tudok. Van egy olyan halovány érzésem, ha elkezdenék feliratkozni ezekre, az egyfajta kötöttséget jelentene, és az ilyesmit nehezen viselem. A mániákus grafomán személyiségem miatt fogyasztóként is inkább az írott formákhoz vonzódom.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top