magyar színház keresési eredmények

Kiosztották az idei Móricz Zsigmond- és Örkény István-ösztöndíjakat

Kiosztották az idei Móricz Zsigmond- és Örkény István-ösztöndíjakat

Megjelent a fiatal íróknak és irodalmároknak, valamint drámaíróknak szóló Móricz Zsigmond- és Örkény István-ösztöndíjak 2021. évi nyerteseinek névsora. A Petőfi Irodalmi Múzeum által meghirdetett ösztöndíjak célja, hogy segítséget nyújtson tehetséges alkotóknak a pályakezdéshez. A Móricz Zsigmond irodalmi alkotói ösztöndíj a fiatal írókat, irodalmárokat segíti szépirodalmi, kritikai, szociográfiai vagy irodalomtörténeti művek létrehozásában, az Örkény István drámaírói…

2021. március 24. /
, ,
Elhunyt Roboz Ágnes, a mesternő

Elhunyt Roboz Ágnes, a mesternő

Életének 95. évében kedden elhunyt Roboz Ágnes koreográfus, karaktertánctanár, címzetes egyetemi tanár, érdemes művész – tudatta a Magyar Táncművészek Szövetsége. Roboz Ágnes, a „mesternő” – ahogy a hazai és nemzetközi táncszakma szólította – az utolsó nagy mesterek egyike volt. A világ legnagyobb koreográfusaival, többek között Jiri Kyliánnal, Gret Paluccával, Hans van Manennel dolgozott együtt és…

2021. március 24. /
, , ,
Elhunyt Jevgenyij Nesztyerenko

Elhunyt Jevgenyij Nesztyerenko

Elhunyt Jevgenyij Nesztyerenko orosz operaénekes, szombaton Bécsben. A 83 éves művész halálát a Covid-19 okozta. A világ egyik legnagyobb basszistája több mint félszáz főszerepet adott elő.    1971 és 2000 között volt a moszkvai Bolsoj színház szólistája.  Fellépett többek között a milánói La Scalában, a New York-i Metropolitan Operában és a londoni Covent Gardenben. Életének utolsó éveit az…

2021. március 22. /
, ,
Elhunyt Szersén Gyula

Elhunyt Szersén Gyula

Nyolcvan éves korában szerdán elhunyt Szersén Gyula Jászai Mari- és Tolnay Klári-díjas színművész – tudatta a hírt a művész lánya Facebook-oldalán. Szersén Gyula 1940. november 22-én született Budapesten. 1965-ben kapott oklevelet a Színiakadémián, de már 1958-tól szerepelt az Állami Déryné Színház és a Vígszínház színpadán. A Nemzeti Színház tagja volt 1965-től, majd 10 évig szerepelt…

2021. március 19. /
, ,
Ők kapták az idei művészeti kitüntetéseket március 15. alkalmából

Ők kapták az idei művészeti kitüntetéseket március 15. alkalmából

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából miniszteri művészeti kitüntetéseket ítélt oda. A mozgókép területén kifejtett kiemelkedő alkotótevékenysége elismeréseként Balázs Béla-díjban részesíti: HÁBERMANN JENŐ KÁLMÁN filmproducert, HARGITTAI LÁSZLÓ vágót, VÉCSY VERA filmgyártásvezetőt, SÁRA BALÁZS operatőrt. Kiemelkedő fotóművészeti, fotóriporteri tevékenysége elismeréseként Balogh Rudolf-díjban részesíti: SZATMÁRI GERGELY DLA fotográfust, EIFERT JÁNOS fotóművészt. Kiemelkedő…

Új koncertfelvételekkel megnyitotta médiatárát a Müpa

Új koncertfelvételekkel megnyitotta médiatárát a Müpa

Új koncertfelvételekkel nyitja meg médiatárát a hosszú hétvégére a fennállásának 16. évfordulóját ünneplő Müpa. A kínálat többek között a Special Providence, Jamison Ross, Bogányi Gergely és az Orfeo Zenekar koncertjével bővül. Az intézmény a jeles alkalomból március 13-tól 15-ig mindenki számára elérhetővé teszi HD-minőségű felvételeket tartalmazó digitális médiatárát, így ez idő alatt bárki regisztráció nélkül…

2021. március 13. /
, ,
Karinthy Frigyes viharos házasságáról készül film

Karinthy Frigyes viharos házasságáról készül film

Tóth Tamás rendezésében Frici és Aranka címmel történelmi tévéfilm készül Karinthy Frigyes és írótársai, feleségeik, szerelmeik izgalmas életéről és a magyar irodalom máig ható legendás korszakáról – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) pénteken. A hiánypótló tévéfilm Juhász Anna irodalmár, kreatív producer ötlete alapján az intézet támogatásával valósul meg. A film forgatása a héten kezdődött el.…

2021. március 13. /
, ,
Leégett Pataki Ágiék családi háza – jótékonysági előadás a megsegítésükre

Leégett Pataki Ágiék családi háza – jótékonysági előadás a megsegítésükre

A Centrál Színház titkárának megsegítésére Lázár Ervin meséjét 56 színész olvassa fel Február elején Tordason leégett egy családi ház. A házban a Centrál Színház művészeti titkára, Pataki Ági lakott a családjával, köztük tíz éves kisfiával, Miksával. Öröm a bajban, hogy a családból mindenki jól van. A tető majdnem teljesen odalett, az oltási munkálatok tönkretették a…

2021. március 13. /
, ,
Húsvéti hangolódás Mendelssohn Éliás oratóriumának közvetítésével

Húsvéti hangolódás Mendelssohn Éliás oratóriumának közvetítésével

„Sohasem részesültem még ily kifogástalan bemutatásban, sohasem fogadtak még ilyen kitörő lelkesedéssel” – vélekedett Félix Mendelssohn az Éliás oratórium bemutatója után, amelyet mintegy kétezer főnyi közönség hallgatott végig a Birmingham-i Zenei Fesztiválon. A hallgatóság túláradó lelkesedésében nyolc részlet ráadását követelte ki a zenekartól. A sokak által a 19. század legjobb oratóriumának tartott, Illés próféta életét…

Elhunyt Tamás Klára

Elhunyt Tamás Klára

Életének 75. évében, hosszú betegség után március 4-én elhunyt Tamás Klára képzőművész – közölte kedden az Iparművészeti Múzeum (IMM). Tamás Klára januárban adományozta az Iparművészeti Múzeumnak Dávidok és Góliátok, valamint Főnix című falikárpitjait. Jékely Zsombor akkor elmondta: nagyon jelentős adományokról van szó, mert ilyen hatalmas méretű (4,3×2,8 méteres, illetve 5,9×4,8 méteres), kortárs kárpit addig nem…

Vírus elleni muníció a nógrádi dombok közül – 2. rész

Vírus elleni muníció a nógrádi dombok közül – 2. rész

Várnagy Márta Parancem most Szirákon él – Beszélgetés Lukács Noémi professzorral 2. rész: Szirák, szülők, tanulmányok –    Milyen emlékei vannak a sziráki évekről? – Rengeteget olvastam. Anyám nagyon művelt asszony volt, több nyelven beszélt. Ha elmentünk kapálni, a hazafelé úton verseket mondott. Kapálásból jövet ismertem meg anyámtól többek között Adyt, Arany Jánost, Radnótit, József Attilát, Villont.…

Ingyenes online vetítés a 2020-as Balázs Béla-díjasok filmjeiből az Urániában

Ingyenes online vetítés a 2020-as Balázs Béla-díjasok filmjeiből az Urániában

Balázs Béla-díjasok az Urániában 2020 címmel az elmúlt év díjazottjainak alkotásaiból indít ingyenes online vetítéssorozatot hétfőtől az Uránia Nemzeti Filmszínház. A március 11-ig tartó sorozatban a vetítések mellett a Balázs Béla-díjasok a kamerák előtt mesélnek pályafutásukról. Az Uránia Nemzeti Filmszínház szerint immár hagyomány, hogy a filmszínház évről évre alkotói estek keretében köszönti az adott esztendő…

2021. március 7. /
, ,
André Kostolany legjobb mondata

André Kostolany legjobb mondata

Kávéházak ráérős régi világában találjuk magunkat, ha leülünk André Kostolany írásai mellé és meghallgatjuk az öreg tőzsdepápa történeteit. Kikérünk a pincértől egy jó erős feketét, és csodálattal figyeljük a múlt század világpolgárának kalandjait a gazdaság, a történelem, és a kultúra területéről. Vajon melyik volt a legjobb mondata az öreg „Kostó”-nak? Ebből a cikkből kiderül. Vigyázat,…

Elhunyt Palcsó Sándor

Elhunyt Palcsó Sándor

Életének 92. évében, 2021. március 4-én elhunyt Palcsó Sándor kétszeres Liszt Ferenc-díjas operaénekes, a Magyar Állami Operaház Örökös Tagja. A legendás karaktertenor 1929-ben született Pécsett, énektanulmányait a Honvéd Művészegyüttes kariskolájában végezte Kis István és Érsek Mária tanítványaként. 1952–1957 között a Honvéd Művészegyüttes Férfikarának szólistája volt. Az Operában 1957-ben mutatkozott be Parpignol szerepével Puccini Bohéméletében, ezt…

2021. március 4. /
, ,
Ingyenes filmek az Uránia online csatornáján

Ingyenes filmek az Uránia online csatornáján

Több mint 30 művészeti tárgyú portréfilmet tesz ingyenesen elérhetővé az Uránia Nemzeti Filmszínház Látótér-Alkotóportrék címmel március 1-jétől online csatornáján. A művészeti tárgyú portrék között olyan dokumentum- és ismeretterjesztő filmek találhatóak, amelyeket az elmúlt években nagy sikerrel mutattak be a filmszínház mozivásznán is. A válogatás minden művészeti ágat érint: a festészet, a zene, az irodalom, a…

2021. február 27. /
, ,
Mácsai Pál, Winkler Nóra, Ónodi Eszter és Fischer Iván a védőoltásról

Mácsai Pál, Winkler Nóra, Ónodi Eszter és Fischer Iván a védőoltásról

Ónodi Eszter, Winkler Nóra, Mácsai Pál és Fischer Iván is a védőoltás fontosságáról üzen Budapest új kampányában. A színházak és koncerttermek lassan egy éve üresen szunnyadnak, a korlátozások feloldásához pedig az szükséges, hogy minél többen beadassák maguknak a koronavírus elleni vakcinát. Az újranyitás közel van, az oltás beadásával pedig végre mi is tehetünk azért, hogy…

2021. február 24. /
, , ,
Ritkaság az online térben: Baráti Kristóf és Várjon Dénes közös élő koncertje

Ritkaság az online térben: Baráti Kristóf és Várjon Dénes közös élő koncertje

A Müpa Home online sorozatában ismét különleges, a megszokottól eltérő hangversenyre kerül sor, amelyet otthonunkból élvezhetünk február 23-án 19.30-kor. „Egy vacsora, amelynek minden fogása torta! De milyen üdítően különbözőek!” – írja a Müpa ajánlója a közönség nélkül előadott, online sugárzott koncertről, amelyen három rendkívüli szépségű versenyművet hallhat a közönség. A klasszikus felépítésű hangversenyek többnyire egy…

Böszörményi Zoltán: „Párduclépésben a boldogság”

Böszörményi Zoltán: „Párduclépésben a boldogság”

Varga Melinda két verskötetéről Megmondom a titkát, édesem a dalnak: Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat. Mindenik embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek. (Babits Mihály: Második ének) Az elmúlt évben Varga Melinda három, igen jelentékeny verskötetet…

Kurtág György 95. születésnapját ünnepeljük négy napon át

Kurtág György 95. születésnapját ünnepeljük négy napon át

Kurtág György 95 éves. A világhírű magyar zeneszerző születésnapját négy estén át ünnepli közösen a Budapest Music Center, a Zeneakadémia és a Müpa, a közönség pedig online követheti a Kurtág 95 fesztivál ingyenes, élőben közvetített eseményeit. A Müpa Home online felületén nézhető, február 20-i koncerten korábban soha nem látott, bensőséges rövidfilmek révén kerülhetünk még közelebb…

Máté Gábor: Biztos, hogy abba fogom hagyni

Máté Gábor: Biztos, hogy abba fogom hagyni

„Ezt a kört még végigfutom, ezt az öt évet, ha életben maradok, és utána biztos, hogy abba fogom hagyni.” A független Cool Story Bro csatornán megjelent egy videó Máté Gáborral. „A politika annyira beleállt az egész magyar kulturális életbe, hogy ebben semmi jó nincsen. Tulajdonképpen csodálom azokat, akik azon gondolkoznak, hogy színházat vezessenek. Ez egy lehetetlen…

2021. február 14. /
, ,
100 nyertese lesz a most kiírt 3 éves ösztöndíjnak

100 nyertese lesz a most kiírt 3 éves ösztöndíjnak

Negyedik alkalommal hirdette meg hétfőn művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát a Magyar Művészeti Akadémia (MMA). A kiírás száz nyertese három éven át havi bruttó 200 ezer forintos művészeti ösztöndíjra lesz jogosult – közölte hétfőn az MMA. A kilenc művészeti szekció között minden pályázó megtalálhatja a saját területét. Az ösztöndíjprogram célja alkotó- és előadó-művészeti, valamint művészetelméleti tevékenységek…

2050-re megváltoztatja a művészetet is a karbonsemlegesség

2050-re megváltoztatja a művészetet is a karbonsemlegesség

A koronavírus-világjárvány nem törli el a föld színéről a filmszínházakat, az emberek a válság után ismét járnak majd moziba a legnagyobb filmes közönségfesztivál, a Berlinale volt igazgatója szerint. Dieter Kosslick a fesztiváligazgatóként 19 évig végzett munkájáról és a filmipar jövőjéről írt könyvének megjelenése alkalmából adott keddi nyilatkozatában kiemelte, hogy a járvány révén sokan észrevesznek dolgokat,…

2021. február 3. /
, ,
Elhunyt Börcsök Enikő

Elhunyt Börcsök Enikő

Elhunyt 53 éves korában Börcsök Enikő Jászai Mari-díjas színművész – tudatta csütörtökön a Vígszínház. A közlés szerint Börcsök Enikőt hosszú, súlyos betegség után csütörtök hajnalban érte a halál. A színművészt a Vígszínház saját halottjának tekinti. Börcsök Enikő sugárzó tehetségét számtalan színházi és filmes szerepben megcsodálhatta a közönség. 1994 óta volt a Vígszínház tagja és vezető…

2021. január 29. /
, ,
Blaha Lujzától a rock and rollig: hatvan év gramofonlemezei hallgathatók online

Blaha Lujzától a rock and rollig: hatvan év gramofonlemezei hallgathatók online

Bő fél éven belül immár ötödik online tartalomszolgáltatását indítja el az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK). Ezúttal több mint 2600 digitalizált hangfelvétel válik meghallgathatóvá a nagyközönség és a kutatók számára legújabb, Hangtár elnevezésű digitális adatbázisunkban. A 2021. január 22-én, a magyar kultúra napján élesített szolgáltatás több mint 150 órányi archív hanganyagot tesz közzé az OSZK Színháztörténeti…

2021. január 26. /
, ,
Akkor járunk jól, ha mindent inspirációként fogunk fel – a Jazz Showcase-ről

Akkor járunk jól, ha mindent inspirációként fogunk fel – a Jazz Showcase-ről

Klasszikus swing, spoken word, verszene, improvizáció, funk: január 24-e a jazz napja lesz a Müpában és az online térben. Hat fiatal magyar együttes mutatkozik be a Jazz Showcase válogatásában, hogy megismertesse a nézőket a műfaj legfrissebb irányzataival, újító kifejezésmódú stílusaival. Délután kettőkor kezdődik az első koncert, és egészen késő estig tart majd a változatos örömzenélés,…

Izgalmas kísérletbe kezdett a Tünet Együttes – beszélgetés Szabó Rékával

Izgalmas kísérletbe kezdett a Tünet Együttes – beszélgetés Szabó Rékával

A COVID-járvány okozta megváltozott körülmények között a színház okoseszközeink képernyőire költözött. Csak egy kattintás, és máris a virtuális nézőtéren ülhetünk, azt azonban mindannyian érezzük, hogy ez nem ugyanaz az élmény, mint amit a valós térben ülve, közösen átélhetünk. A Tünet Együttes más alternatívát ajánl számunkra, egy új művészeti terület felfedezésére invitál. A Trafóban január 22-én…

Az egyetemi modellváltás igazi vesztesei a nők, akik a 40 évi jogosultságukat vesztik el

Az egyetemi modellváltás igazi vesztesei a nők, akik a 40 évi jogosultságukat vesztik el

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) Országos Választmánya nyilatkozatban tiltakozik az egyetemek modellváltása ellen – közölte a PDSZ vasárnap. Az egyetemek alapítványba átszervezése az ott dolgozóknak jelentős munkajogi hátránnyal, a törvény szerint járó juttatásaik megvonásával jár. A szakszervezet emellett úgy véli, hogy a kormány mindannyiukat megrövidíti azzal, hogy állami támogatások vesztik el közpénz jellegüket. Az egyetemek…

Elhunyt Sas József

Elhunyt Sas József

Elhunyt 82 éves korában Sas József Jászai Mari-díjas színészművész, rendező, színházigazgató – közölte vasárnap felesége. A tájékoztatás szerint Sas Józsefet hosszan tartó, súlyos betegség után érte a halál. A művész Polacsek József néven született Békéscsabán 1939. január 3-án. 1957-ben végezte el Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját, ezután a Győri Kisfaludy Színházhoz szerződött. Később tagja volt a Békés…

Elhunyt Munkácsi Miklós

Elhunyt Munkácsi Miklós

Hetvenkilenc éves korában, hosszan tartó betegség után pénteken elhunyt Munkácsi Miklós író, forgatókönyvíró, újságíró – tudatta a család. Munkácsi Miklós 1941. december 15-én született Budapesten. 1969 óta publikált az Élet és Irodalomban, valamint más irodalmi folyóiratokban, tagja volt a Magyar Írószövetségnek. Kihívás című regénye alapján készült András Ferenc Dögkeselyű című, 1982-ben bemutatott filmje. Hosszú évekig…

2021. január 16. /
, ,