+ Interjú

Lajkó Félix csodaszép zenéje teljesen elvarázsolt – Velekei László a Győri Balett GisL produkciójáról

A cselekményes baletteknél tűpontosan vezetjük végig a nézőt a darabon, együtt, kézen fogva éljük meg a hullámvasutat, a drámát, a szerelmet, az őrülést, az elvesztést. – meséli Velekei László.

Győri Balett, fotó: Csibi Szilvia, Müpa
Keresés a weben

Velekei László, fotó: Csibi Szilvia / Müpa

A Giselle című romantikus balett száznyolcvan éve a világ színpadainak állandó szereplője. A téma örök, a szerelmi csalódásba beleőrülő és belehaló fiatal lány a túlvilágról is megmenti szerelmét a temetőben nyugvó, elhagyott menyasszonyok, a villik bosszújától. Velekei László, a Győri Balett igazgatója gondolta újra Giselle történetét, nem kisebb kihívásnak eleget téve, mint hogy Lajkó Félix újonnan a darabhoz komponált zenéjére készítsen koreográfiát. A bemutatót május 13-án 19 órától láthatja a közönség, a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Heteken, erről beszélgettünk a GisL címmel meghirdetett előadásról.

A Győri Balett-től megszokhattuk, hogy a klasszikus darabok előadásaiban mindig megjelenik valamilyen új megközelítés. A XXI. században miként érdemes hozzányúlni ehhez a darabhoz?

A legnagyobb romantikus balettről beszélünk, és azt gondolom, hogy nincs a világon olyan jelentős társulat, aki valamilyen formában ne tűzné a repertoárjára. Kiss Jánossal, a Győri Balett akkori igazgatójával úgy gondoltuk, hogy mindenképp érdekes lenne az egészet újragondolni. De nem magát a darabot egészében formáltuk át, hanem egyfajta szűrő került rá, aktualizáltuk a formanyelvet, és a száguldó világnak megfelelően kicsit fel is gyorsítottuk és összesűrítettük. Az én emberközpontú alkotói attitűdömhöz nagyon jól igazodik, hogy itt is női főszereplője áll a mű fókuszában. A repertoárom úgy alakult ki, hogy általában női főhősök táncolnak a darabjaimban. Egyik ars poeticám az, hogy az érzelmeken keresztül válunk emberré, és Giselle is túllép önmagán ahhoz, hogy szerethessen. A végletekig eltúlozza szerelme elvesztésének fájdalmát, annyira, hogy megőrül és meghal. Utána mégis képes ezen túllépni. Én minden darabomban azokat az embereket keresem, akik képesek túllépni a határaikon.

A Giselle eredeti zenéje szilárd támasza a koreográfusoknak, táncosoknak. Milyen kihívásokat jelent egy teljesen új zenére dolgozni?

Hatalmas megtiszteltetés ért, hiszen Lajkó Félix-szel dolgozhattam együtt. A nulláról kezdtük el az egész darabot felépíteni. Amikor ő először meglátogatta a Győri Balettet, akkor Anna Karenina előadásunk volt éppen. Előtte azt mondta, hogy a trailerbe belenézett, és nem biztos, hogy ezt az ambient zenét fogja tudni hozni nekünk. Én azért kedvelem pld. Max Richter zenéjét, mert nagyon szabad teret ad a mozgásnak, és a zenei dramaturgiában meg tudom találni az érzelmi dramaturgiát. Amikor az előadás szünetében az irodámban beszélgettünk, Félix már akkor izgatottan vette elő a hegedűjét. Eljátszott egy dallamot, amelyre azt mondta, hogy ez lesz a fő motívum a Giselle-ben. Olyan csodaszép zenét hallottam, ami teljesen elvarázsolt. Ezt az alap inspirációt meg is tartotta az alkotói folyamatban.

Hogyan folytatódott az együttműködés, a közös munka?

Pár héten belül már a hangstúdióban találkoztunk. Ők elkezdték feljátszani a zenét, én pedig álmodoztam a koreográfiáról. Hihetetlen élmény volt velük együtt dolgozni, és bevallom őszintén, hogy teljesen másként képzeltem el a Giselle-t, és nagyon örülök, hogy ekkora hatással volt rám egy művész, hogy száznyolcvan fokban meg tudtam fordulni a kezdő állapothoz képest. Az ő karakteres, meseszép zenéjére együtt elkészítettünk egy új Giselle-t.

Jelentett-e esetleg nehézséget fejben elszakadni a darab eredeti zenéjétől?

A hivatástudatom arra tanít, hogy nyitott legyek, alázatos, és tudjam, hogy ha valami inspirál, az nem véletlenül történik. A művészet kulcsa az inspiráció, ami egy mennyei, isteni csoda, amikor megtörténik. Mintha kinyitnánk egy üres füzetet, és folyamatosan írnánk bele anélkül, hogy elemelnénk a tollat. Én ilyen erős inspirációt kaptam Lajkó Félixtől és a Győri Balett táncosaitól. Csupa nagybetűvel tudom mondani azt, hogy KÖSZÖNÖM, mert csodaszép időszaka volt az életemnek, és már alig várom, hogy a közönség is láthassa, és jöjjenek visszajelzések, teljesüljön be az egész előadás.

Milyen fajta zene ez, mire számíthat a közönség?

Nagyon nehéz meghatározni, van benne karakterzene, egy kis klezmer vonulat is. Lajkó Félix munkájával kapcsolatosan a világzene nagyon jó meghatározás, mert ahogy hallgatom, olyan, mint egy utazás. Mintha belekóstolnánk különböző népek zenéjébe, de ott van benne a magyar hagyomány, a magyar virtus is.

Az eredeti műben is van egy ilyen vonal, a német népi kultúra jellegzetességei köszönnek vissza.

Igen, főleg a karaktertáncoknál. Nem is volt egyszerű koreografálni. Szeretem, ha egyenrangú partnere lehetek a mozgásvilágban a kottának. Amennyi hangjegy megszületik, annyi mozdulat is szülessen, a táncosnak annyi porcikája mozduljon, és a zene abszolút áthassa a táncos testét.

A Giselle néhány fontos jelenete a balettrepertoár legkomolyabb kihívásai közé tartozik, és sok a darabban a pantomim elem is, nagy hangsúly helyeződik a színészi játékra. Törekedett ezek megőrzésére?

Herkovics Eszter Adria, fotó: Lakatos János

Igen, nagyon szeretem a cselekményes baletteket és nem félek attól, hogy ez esetleg konzervatívabb táncszínházi forma. Én azt érzem, hogy van létjogosultsága. Mivel a Győri Balett táncosai nagyon színes egyéniségek, van mozgásterem arra, hogy úgy válasszam ki a repertoárt, hogy figyelembe vegyem azt is, hogy azon belül kinek melyik szerep állna jól. Herkovics Eszter Adria harmadik éve van a társulatnál, és nagyon tehetséges, érzékeny és erős táncosnő. Határozottan tudtam az elejétől kezdve, hogy ő fogja táncolni a címszerepet. A cselekményes baletteknél tűpontosan vezetjük végig a nézőt a darabon, együtt, kézen fogva éljük meg a hullámvasutat, a drámát, a szerelmet, az őrülést, az elvesztést. És akkor jó egy cselekményes balett, ha egy adott pillanatban mindenki ugyanazt érzi, és még napok múlva is ott motoszkál a fejében mindaz, amit látott, esetleg újra és újra megnézi a darabot. Ez azért is fontos számomra, mert a Győri Balett művészete a közönségével válik eggyé, ehhez is segítség egy cselekményes balett.

Hogyan élte meg a Győri Balett a járvány időszakát és készülnek-e a visszatérésre?

Nem volt egyszerű, mivel a társulatban is felütötte a fejét a betegség. Tudtuk kezelni a helyzetet kommunikációval, fegyelmezettséggel, a hivatásunk erre is kötelez. Azzal viszont már nehezebben tudtunk megbirkózni, hogy elveszítettük a közönségünket, de megtaláltuk a nehézségben a lehetőségeket. Megpróbáltunk fejlődni az online jelenlétben, a marketingünkben, a közösségi média felületeinket megújítottuk. Előre gyártottuk a tartalmainkat, ennek következtében a 2021/2022-es évad repertoárja gyakorlatilag kész van, és alig várjuk, hogy élőben találkozhassunk a nézőkkel.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top