+ Gondolat

William Somerset Maugham legjobb mondata

Nehéz gyermekkor, orvosi pálya, titkosszolgálati küldetések, és írói szárnybontogatások jellemezték William Somerset Maugham életének első harmadát. Aztán regények, színdarabok, filmek és útleírások hosszú sora születik meg tollából a közönség legnagyobb örömére. A második világháború idején már az angol nyelvű világ egyik leghíresebb és leggazdagabb írója. Élt Angliában, Amerikában, Franciaországban, majd 91 éves korában beköszöntött halála után hamvait a canterburyi King’s School „Maugham könyvtára” közelében szórták el. Vajon melyik volt a legjobb mondata ennek a gazdag irodalmi életműnek? Ebből a cikkből kiderül. Vigyázat, szigorúan szubjektív vélemény következik!

A nagy író műhelyében

A művészetet kedvelők körében sokszor felmerül a vágy, de jó lenne bepillantani a nagy író műhelyének félhomályos csöndjébe. Megnézni, ahogy a varázsló alkot, ahogy a nagy mű készül. Gyermeki kíváncsisággal ülnénk le az egyik sarokba, és megígérnék, hogy egy pisszenést sem fogunk hallatni, nem zavarjuk a mestert, alkosson nyugodtan, mi ülünk és csak nézzük őt. Figyeljük a mozdulatait, hallgatjuk a monológjait és a töprengéseit. Valami ilyesmiben lehet részünk William Somerset Maugham Életem című könyvével kapcsolatban is, hiszen a kiadó ajánlásában ezt olvashatjuk:

“Ez nemcsak egy profi szerző klasszikus vallomása a stílusra, az irodalomra, a filozófiára, a színházra és annak közönségére vonatkozó gondolatait illetően, de leleplező bepillantás egy nagy író műhelyébe is.”

Ebben a bepillantásban találtam meg az író legjobb mondatát. A könyvben szó van a korabeli életformáról, saját hiányosságairól, színházról, könyvekről, és több minden egyébről. Sokat látott és tapasztalt, éles szemű és kifinomult lelkű ember benyomásai olvashatóak. A hétköznapok egyszerűségétől kezdve eljut egészen a mély filozófiai és vallási kérdésekig is. Maugham úr 64 éves korában íródott a könyv. A legjobb mondatán pedig már érződik az évtizedek jól megérlelt bölcsessége:

“A művészet értéke, akárcsak a misztikus út értéke, a hatásaiban keresendő.”

Szerintem ez a legjobb mondata. Ez a pár szó bőven ad teret és lehetőséget a töprengésre. Hatás. Micsoda szó! Ilyen szövegkörnyezetben szinte már mágikus. Hatás, változás, átalakulás, hajlanék arra, hogy egy alkímiai labor füstje és félhomálya derengjen fel előttem, ám ekkor eszembe jut Maugham úr nagyvilági eleganciája, ahogy a tengerhez közeli, dél-francia villájának kertjében ül és a művészetről elmélkedik. Szóval, művészet… misztikus út… hatás… Nézzük, hogyan folytatja gondolatait a szerző!

“A művészet értéke, akárcsak a misztikus út értéke, a hatásaiban keresendő. Ha csak gyönyörűséget tud adni, akármilyen szellemi gyönyörűséget is, akkor nem nagy jelentőségű, legalább is nem nagyobb jelentőségű, mint egy tucat osztriga vagy egy pohár Montrachet-bor. Ha már vigasztalás is, az elegendő. A világ tele van kikerülhetetlen rosszal, és jó, ha az embernek van valami menedéke, ahová időnként visszahúzódhat, de nem azért, hogy a világtól elmeneküljön, hanem hogy új erőre kapjon szembenézni vele. Mert a művészetnek, ha úgy kell tekinteni, mint az élet nagy értékeinek egyikét, az embereket alázatra, türelemre és nagylelkűségre kell tanítania. A művészet értéke nem a szépség, hanem a helyes cselekedet.”

Hmm…

Töprengésünk tovább folytatódik. Vizsgáljuk meg a kulcsszavakat: művészet, vigasztalás, menedék, új erő, alázat, türelem, nagylelkűség, és helyes cselekedet.

Azt hiszem, ezen a napsütéses délutánon ott a Saint-Jean-Cap-Ferrat település csodálatos kilátással kecsegtető dombjain, a Villa la Mauresque kertjében, ahová felhallatszik a közeli tenger hullámzása, egyre inkább megköveteli a szerző, hogy figyeljünk rá. Mágnesként hatnak szavai. Nem egy traccspartin ücsörgünk, hanem beavatáson vagyunk. Ne tévesszen meg minket Maugham úr könnyedsége, mert itt bizony súlyos dolgok történnek. Ilyen beszélgetés után más emberként távozunk e különös villa kertjéből. De még ne siessünk, figyeljük meg, hogyan folytatja! Szóba kerül sok-sok minden, aztán még megemlít egy tanulságot:

“Furcsa jelenség, de el kell fogadnunk, mint a természetnek azokat a dolgait, melyekre nem tudunk magyarázatot, hogy a művész csak akkor éri el ezt a hatást, ha nem törekszik rá. Prédikációja akkor a leghatásosabb, ha nem tud róla, hogy prédikál. A méh saját céljaira termeli a viaszt, és nem tud róla, hogy az ember különböző célokra használja fel.”

Tenger, jó levegő, napsütés, friss virágillat, a kertben pedig méhek döngicsélnek. Az elegáns francia villa vastag és hűvös falai mögött könyvek. Régebbi és újabb korok szerzői, gondolatai, fecsegések, prédikációk, rímek és szavak végtelen hullámzása a megsárgult lapokon. A tenger felhallatszik a kertbe és megnyugtat. Merengéseim közben elképzelem, miként ült itt Maugham úrral Winston Churchill, Wells, Coward, Kipling, Fleming, a művészeti és a társasági élet ismert és ismeretlen alakjai. Árnyékba húzódva a fák alatt.

Virágpor hull egy sietős méhecske szárnyáról a konyakot kortyoló öregurak zakójának hajtókájára. Picit megpihen a virágpor, míg ráncos kezek le nem söprik, és a szellő tovább nem fújja. Talán már a tenger fölött száll.

ÍrtaSéra András, A Kolostor Őre, blogger

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top