+ Színház

Egy hétig látható a Recirquel Non Solus előadása az osztrák Festspielhaus honlapján

Március 26-tól április 2-ig lesz elérhető online a Recirquel Non Solus című előadása az osztrák Festspielhaus St. Pölten színház weboldalán.

Az eredeti tervek szerint tavaly decemberben az osztrák Festspielhaus St.Pölten színházban debütált volna a nemzetközi közönség előtt a Recirquel legújabb, Solus Amor című produkciója, de a premier a koronavírus-járvány miatt elmaradt.

Így az osztrák színház a Recirquel Non Solus című produkcióját tűzi online műsorára március 26-án, pénteken 8 órától április 2-ig. A Müpa által készített felvétel első alkalommal lesz látható az online térben.

A Magyarországon 2015-ben debütált Non Solus két ember egymásra találásának története, amely szavak nélkül, a testek kifejező erejét használva arra keresi a választ, hogyan keletkezett az élet, milyen pozíciót foglal el a test és lélek.

Illés Renátó artista és Zsíros Gábor táncművész kétszemélyes előadását Vági Bence művészeti vezető rendezte. A produkció látványtervezője Iványi Árpád, a produkcióban elektronikus zenével összekomponált Bach-művek hallhatók, amelyekhez Fassang László orgonaművész játszott futamokat.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top