+ Képzőművészet

Bálint Ádám: Fóliók – az Artus Kapcsolótér új kiállítása

Az Artus Stúdió rezidens képzőművészeinek Artus Lakók című kiállítása után megnyílt Bálint Ádám kiállítása, a Fóliók. Bár az Artusban sem látogathatók a kiállítások jelenleg, online megnyitóval, a kiállítás ideje alatt pedig online tárlatvezetéssel kalauzolják az érdeklődőket a Kapcsolótér kiállítóhelyen. Bálint Ádám kiállítását április 6-án nyitotta meg Nagy Zopán költő.

A „fólió” kifejezés (a latin folium – levél szóból) utal a papírlapok könyvformába rendezésének, hajtogatásának általános módszerére.

A kiállítás címe az ívek visszalapozására, belelapozásra invitál: az 1980-as évek második felétől 2021-ig készült sorozatok lapjaiból, vásznaiból válogattam. Az összehajtogatott fólió megköveteli a könyv oldalainak felnyitását a kötés után, amit a nyomtató végezhet, de régi könyvekben gyakran az olvasóra hagyták, hogy papírkéssel vágja fel a lapokat és felfedje azok tartalmát…

Bálint Ádám 1957-ben született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a Képző és Iparművészeti Szakközépiskolában végezte. 1978-tól 82-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskolára járt, ahol festészeti és murális tanulmányokat folytatott (Blaski János, Klimó Károly). 1982-ben Művészeti Alap és a Fiatal Művészek Stúdiója tagja lett. 1979-től a megszűntéig részt vett az Erdély Miklós által vezetett INDIGO művészcsoport munkájában. Első egyéni kiállítása 1986-ban volt. Tagja budapesti székhelyű művészeti csoportoknak, a MAMŰ Társaságnak, az Artus Stúdió Egyesületnek és a Magyar Vízfestők Társaságának.

Az Artus Stúdió műtermében több mint két évtizede dolgozik.

Fontosabb kiállítások:

1979 – Életrajz, Fiatal Művészek Klubja
1980 – Papír-művek, PIK, Csepeli Papírgyár
1980 – Arborétum – Kertészeti Egyetem
1981 – Akvarell – Bercsényi Klub
1983 – INDIGO rajzkurzus – Szépművészeti Múzeum, Budapest
1983 – Stúdió’ 83 – Ernst Múzeum, Budapest
1986 – Lila Iskola Galéria, Budapest
1986 – Stúdió – Prága
1988 – Stúdió Galéria, Budapest
1989 – Grafikai Tárlat, Nagykőrös
1989 – Kék Irón, Duna Galéria, Budapest
1990 – Richard Demarco Gallery, Edinburgh
1991 – Gallery by Night, Stúdió Galéria, Budapest
1991 – Fiatal Művészek Klubja, Budapest
1994 – Piranéző – Piranesi-parafrázisok, Szépművészeti Múzeum, Budapest
1994 – Egyetemi Színpad, Budapest
1994 – XIV. Országos Akvarell Biennálé, Eger
1995 – Mű-terem Kiállító, Budapest
1996 – Moholy-Nagy emlékkönyv kiállítás, Vigadó Galéria, Budapest
1998 – Osiris Könyvesház, Budapest
1999 – Magyar Építőművészek Szövetsége, Kós Károly terem
1999 – Haus Ungarn, Berlin
2000 – Baggage, Magyar Konzulátus kiállítóterme, New York
2000 – Dialógus, Műcsarnok, Budapest
2001 – MAMŰ Galéria, Budapest
2001 – Csak finoman, Művészeti Malom, Szentendre
2001 – Artus Stúdió Galéria, Budapest
2001 – Nemzetközi Rajztriennálé, Rijeka, Horvátország
2001 – KAS Galéria, Budapest
2001 – Belső Táj, Vigadó Galéria, Budapest
2002 – Rosszban, jóban…, Kecskeméti Képtár, Kecskemét
2003 – Budapest koktél, MAMÜ Galéria Budapest
2004 – XIX. Országos Akvarell Biennálé, Eger
2005 – Templom Galéria, Eger
2007 – Artus Stúdió Galéria, Budapest
2007 – Művészetek Háza, Szekszárd
2009 – Országos Akvarell Triennálé, Eger
2011 – Barabás Miklós emlékezete, Terézvárosi Galéria, Budapest
2011 – Lábas Ház, Sepsiszentgyörgy
2012 – Városi Művelődési Ház, Székelyudvarhely
2012 – MAMŰ Galéria, Budapest
2012 – Helikon Kastélymúzeum, Keszthely
2014 – Labirintus, Művészeti Malom, Szentendre
2014 – Jászberényi Művésztelep kiállítása, MMG, Budapest
2015 – 25 éves ART CAMP, Lehel Filmszínház, Jászberény
2015 – Bormúzeum, Szekszárd
2015 – ARTUS 30, Artus Stúdió Galéria, Budapest
2016 – Feketén fehéren, Vajda Lajos Stúdió, Szentendre
2017 – Vízfestők 25, Babits Mihály Kulturális Központ, Szekszárd
2017 – Ars Sacra, Zichy-major, Budaörs
2017 – Folyamatok, Lehel Filmszínház, Jászberény
2019 – Nézetháló, Artus Stúdió Galéria, Budapest
2019 – Felhő és fátyol, Jászberényi Művésztelep kiállítása, MMG Galéria, Budapest
2020 – Emlékezet lenyomatok, Artus Stúdió Galéria, Budapest

Támogatók: EMMI, EMET

További információ: www.artus.hu

Email: artus.studio@gmail.com

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top