+ Ajánló

Ragályként terjed a Földön a félelem – szülők nélkül felnőtt fiatalok filmje

A mi programunk olyasmi, mint a zsilip egy űrhajóban: átmeneti helyzetet, fokozatosságot teremt ezeknek a fiataloknak – meséli Schermann Márta rendező.

Schermann Márta sok éve foglalkozik színházzal. Játszik, rendez, tanít, a 2018-ban indult ART-RAVALÓ projektben már két színházi előadást jegyez rendezőként. Idén a járvány keresztülhúzta a számításaikat, hagyományos helyzetgyakorlatok helyett az online térben dolgoztak, az eredmény pedig ezúttal nem színdarab, hanem film lett. Küzdelmes év áll a csapat mögött, de a nehézségek ellenére nagyszerű munkát végeztek, pedig az ART-RAVALÓ esetében nagy a tét: a kérdés nemcsak az, jól sikerül-e az előadás, hanem hogy a gyermekvédelemből frissen kikerült fiatal felnőtt résztvevők aztán a való életben is megállják-e a helyüket. Schermann Mártával a film május 25-i bemutatójának apropójából beszélgettem az ART-RAVALÓ művészi és szociális dimenzióiról.

Schermann Márta

Mi történik az ART-RAVALÓ projektben?

Az ART-RAVALÓ a Szubjektív Értékek Alapítvány és a Faktor Terminál Egyesület közös szociális-művészeti projektje, amelyet olyan 18-24 év közötti fiatalok számára hirdetünk meg minden évben, akik gyermekvédelemben nevelkedtek, hátrányos helyzetűek. Az idei volt a harmadik évfolyam. Minden évben tizenkét-tizenöt fiatallal dolgozunk tíz hónapon keresztül, amelyből hat hónap nagyon intenzív színházművészeti munkával telik. Hetente négy napból négy-öt órát töltünk ezzel, illetve egy külön napot fenntartunk pályaorientációra, életvezetési tanácsadásra, gazdasági ismeretszerzésre, coachingra és hasonlókra. A program célja az önismeretszerzés, énépítés, a magabiztosság fejlesztése, hogy ezek a lányok és fiúk tudatosítsák magukban, hogy kicsodák ők, milyen erősségeik és értékeik vannak, hol a helyük a világban. Így maguk jönnek rá arra is, hogy mi megy nekik a legjobban és mi érdekli őket igazán. A színházi munka nagyszerű eszköz arra, hogy ezekre a nagy felismerésekre eljuthassanak.

Hogy zajlott ez a folyamat az elmúlt években?

Minden évben egy téma köré építjük a foglalkozásokat, bár ezt rugalmasan kezeljük, és akár menet közben is változtatunk, ha kiderül, hogy valami nem működik jól. Az első évben az Odüsszeia alapján született meg az És Télemakhosz? című helyspecifikus előadás, amelyet a VIII. kerületi Patyolat PRÓBAüzemben adtunk elő. Tavaly a János Vitéz volt a téma, és a Kukorica Jancsi című előadás született belőle a Nemzeti Színházban.

Idén is felmerült egy témaötlet, el is kezdtünk rajta dolgozni szeptember-október során, amikor még lehetett offline találkozni. Ez nagyon jól jött, mert így lett egy alapvető tudásunk, benyomásunk egymásról, még itt zajlottak le az első érzelmi hullámok, a munka során elkerülhetetlen konfliktusok. Novemberben viszont megszűnt a személyes találkozás lehetősége, és az online munka során rájöttünk, hogy a téma nem jó. Túl érzékeny, nem szerencsés a karantén és a járványhelyzet bizonytalansága közepette. Így Romankovics Edit trénertársammal folyamatosan ötleteltünk, hogyan használjuk ki az online lehetőségeket: hogyan csináljunk színházat úgy, hogy nem vagyunk egy térben? A színház ugyebár nem távfoglalkozás, így mindenkinek tanulnia kellett ezt az új helyzetet: a fiataloknak is, de nekünk is.

Mi lett végül az új téma?

Eleinte versekkel foglalkoztunk, a líra útján kifejezhető érzelmi állapotokkal, absztrakciókkal. Ezek még a virtuális térben is működhettek, ellentétben a hagyományos szituációs gyakorlatokkal. Elindult egy folyamat, amelyben a versek sorvezetőt kínáltak, hogy az érzeteinket körültapogassuk, megfogalmazzuk. Eleinte azt hittük, hogy végig a versekre épül majd a műsor, de egy idő után annyira izgalmassá vált, amit a fiatalok hoztak, hogy elrugaszkodtunk tőlük, sőt, a végleges szövegbe egyetlen hozott idézet sem került bele.

Milyen előadás született a fiatalok ötleteiből?

A verseken keresztül eljutottunk az érzeteinkhez, a világ önmagából kifordult állapotához, és nagyon intenzív munkát végeztünk a szorongásokról, félelmekről, vágyakról akár direkt módon is. Ez karaktereket, szituációkat szült, majd ebbe vontuk be Hárs Annát, aki az előző két darabunkat is írta. Ő a fiatalok történetei és improvizációi alapján kidolgozott egy szövegkönyvet, amelyet az egész csapat a magáénak érzett. Ezt hangjátékként dolgoztuk fel, amelyben minden fiatalnak volt szerepe. Rengeteg munka volt ezzel, hiszen egy ‘rendes’ stúdiófelvételhez egy térben kellett volna lennünk, így viszont mindenféle nehézségek adódtak, betegségek miatt is csúszott a munka – de az eredmény nagyon jó lett, Árvai György, egy művészeti polihisztor fantasztikus harminc perces hanganyagot rakott össze nekünk.

Tavaly és tavalyelőtt februárban voltak a bemutatóink, de idén próbáltuk ezt eltolni, reménykedtünk, hátha lesz még valamilyen élő előadásra lehetőségünk. Újabb és újabb terveket gyártottunk, de aztán el kellett fogadnunk, hogy ebből még május végén sem lesz rendes előadás. Úgyhogy kitaláltuk, hogy akkor legyen belőle inkább film, így legalább az online térben még többekhez eljut. Nem akartuk, de nem is tudtuk volna lejátszani a szituációkat, inkább afféle absztrakt képi világot kapcsoltunk a történethez. Mindenki ‘otthon’, vagyis egy-egy izolált kollégiumi, gondozóhelyi szobában vette fel a saját képanyagát, bevonva a teret, a tárgyakat, a fényeket.

Sereglei András vezette a filmkészítéshez kapcsolódó workshopokat, majd ő vágta össze a filmanyagot is, amelyet az útmutatása alapján a fiatalok küldtek. Ezután összefésültük a kettőt, a hangból és a mozgóképből teljes film lett. Jövő héten pedig, persze a járványvédelmi intézkedések betartásával, rövid interjúkat is felveszünk a résztvevőkkel, amelyben bevezetik a nézőket a film világába, ez kerül majd a legelejére.

Visszatekintve milyen előnyei és nehézségei voltak ennek az online műhelymunkának?

Mindkettőből kijutott bőven. Én sem értem, hogyan történt, mi csak tettük a dolgunkat, fejlesztettük magunkat, mindennap lenyomtuk a négy-öt órát a képernyő előtt, és színházat csináltunk, ahogy tudtunk. Mivel olyan fiatalokkal dolgozunk, akik néha nehezebben kötődnek, vagy esetleg impulzívabb életvitelt folytatnak, ezért a lemorzsolódás minden évben visszatérő gond. Idén viszont mind a tizenkét fiatal végigcsinálta a programot. Mindennap ott ültek a gép előtt, még a kamerát is bekapcsolták. Pedig az online oktatás alatt sokszor hallottam, hány tanár magyaráz motiválatlan, kikapcsolt kamerájú diákoknak. Vagy a feladatok voltak jók, vagy ez az egész támogatás jött nekik nagyon jól, de sikerült végigvinni, amit elkezdtünk.

Másfelől viszont nem volt ideális az online munka. Nem volt mindenre elég az egy térben töltött két hónap: távolság maradt köztünk, aminek nyomait magán viseli a film is, hiába érzik szerencsére így is magukénak a fiatalok. Ez más folyamat, mint a kemény színházi munka, ahol gyúrjuk egymást, sírunk, nevetünk, az utolsó pár hét intenzív próbafolyamatában már néha egymás vérét is szívjuk talán, de aztán jön a feloldódás, az eufória. Aztán meg az üresség. Mi ezt sem kezeltük soha tabuként, ezért is tartottunk mindig három hónap kivezető szakaszt, amelynek során még ott voltunk a fiataloknak, hogy feldolgozzák az elmúlást, a közös munka végét. Itt viszont mindez nem volt meg. Sem a nagy tetőpont, sem az ünneplés, sem az azutáni elcsendesedés. Valahogy minden egy 2D-s fólia alatt volt.

Miért Félelmek bolygója a cím?

Ez egy sci-fi történet: azon alapul, hogy a Földön ragályként terjed a félelem, és egy csapat kalandvágyó hős elindul az űrbe, hogy megmentse önmagától az emberiséget. Ennek egy primer értelmezése, hogy a járvány idején is épp úgy terjedt a félelem a betegségtől, létbizonytalanságtól, mint maga a vírus. Persze a koronavírust nem lehetett figyelmen kívül hagyni, de nem akartunk direkt módon foglalkozni vele. Viszont más értelmezései is vannak ennek a történetnek, hiszen egybecseng azzal, hogy ezek a fiatal felnőttek az eddigi életüket bizonytalanságban, kiszolgáltatottságban töltötték. Az az érzés, hogy bármit csinálok, bármilyen gond van, azért apám-anyám szeret, teljesen hiányzik az életükből, és nagyon kemény feladat ezen egy egész életen keresztül dolgozni.

Egy példa erre: az egyik fiú egy improvizációs játékba belevitte, hogy milyen volt, amikor betöltötte a tizennyolcat és kilépett az intézetből a világba. Nagyon várta ezt a napot, hogy jöjjön a szabadság, ne kelljen többet alkalmazkodnia. Elbúcsúzott a nevelőitől, kilépett a kapun, és egyik pillanatról a másikra az egész testét átmosta valami leírhatatlanul erős félelem a szabadságtól, hogy akkor most mi lesz. Mi, családban felnőtt emberek ezt nem éljük meg így, a mi leválásunk a szüleinkről sokkal fokozatosabban és biztonságosabb keretek között történik.

Ezek a gyerekek viszont a töredékét sem kapják meg annak a figyelemnek, mint a családokban, rendezett körülmények között felnövő társaik. És nem azért, mert rosszak a nevelők, hanem mert ezt a munkát talán nem lehet máshogy végezni. Folyamatosan változhat akár, hogy melyik gyereket éppen hol helyezik el, gyakran nincs állandóság, biztonság, és ebbe pár év alatt belehalna az, aki belevinné egy hagyományos szülő-gyerek-kapcsolat erős érzelmeit, ragaszkodását, mind a nevelőszülők, mind a neveltek oldaláról. Ezért nincs meg az az organikus felkészülés, és ezért éri rettenetes teherként ezeket a fiatal felnőtteket a hirtelen rájuk szakadt szabadság. Ezt is ábrázolják a filmben, hiszen az is felmerül, milyen elhagyni a Földet, mit hozhatnának el az űrhajósok, amitől jobb lenne itt a világ, illetve hogy egyáltalán érdemes-e visszajönni.

Szóval még mindig úgy működik a gyermekvédelem, hogy tizennyolc évesen mehetnek, amerre látnak? Ez tényleg nagyon ijesztő lehet.

Azért sokat javult a helyzet az elmúlt években. Ma már az utógondozással ki lehet tolni ezt huszonnégy éves korig, például aki tanul, annak nem kell kiköltöznie, a munkavállalókat is segíti a rendszer, satöbbi. Ma már több benne a fokozatosság, de persze így sem elég. Ezért is jött létre a mi programunk, amely egy átmeneti helyzetet teremt ezeknek a fiataloknak. Hogy egy űrhajós metaforával éljek: olyan ez, mint a zsilip, amikor az űrhajóban már le van választva a szkafanderes űrhajós a benti térről, légüres térben lebeg, de még nem lépett ki a világűrbe.

Azt, hogy a projektünk működik és a színházi munka csodákra képes, nemcsak mi mondjuk, akik értelemszerűen elfogultak vagyunk, hanem a Szegedi Tudományegyetemről elkezdték felmérni a csoportjainkat, úgyhogy számokkal is tudjuk igazolni, hogy még egy ilyen nehezített, járványos évben is milyen jó eredményeket értünk el. Ez azért is fontos, mert a fő támogatónk, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács ezekből az adatokból láthatja, hogy volt értelme bizalmat szavazniuk nekünk. Ugyan sok forrást igényel a projekt, de ez még mindig aprópénz ahhoz képest, mintha ebből a tizenkét fiatalból akár csak egy is bűnözővé válna, börtönre ítélnék, szenvedélybeteg lenne vagy valamilyen áldozatszerepbe kerülne. Még ha a humánumot nem is vesszük, a számok – és a korábbi hasonló projektjeink eredményessége – szerencsére évről évre meggyőzi a támogatónkat, hogy van értelme ebbe fektetni.

Milyen sikertörténetek vannak a számokon túl is?

A résztvevőink között sokan szereztek idén képesítéseket és tudást, ketten emelt szinten érettségiztek, van, aki már most tudja, hogy jövőre mit fog tanulni, a többieknek pedig mára már szinte mind van munkája. Azt szoktam mondani nekik: ti nagyon sok lehetőséget kaptatok ettől a projekttől. Szivattyúzzatok ki mindent belőle, tartsatok ki, csináljátok meg a jogosítványt, végezzétek el azt a továbbképzést, amit igazán magatokénak éreztek, találjatok ki bármi kreatívat, mi segítjük azt anyagilag is és emberileg is. De ez felelősség is, mert ezt mind vissza kell adni. Nem a projektnek, hanem bárhol, ahová kerültök a világban, ezzel a szemlélettel kell élnetek. Másoknak is meg kell mutatnotok, amit itt tanultatok: hogy az ember, a személyiség fontos, hogy meg kell találnunk önmagunkat, és ebben segítenünk kell másoknak is.

Néha lusták, elengedik magukat, és akkor rájuk szólok: most már ezt nem teheted meg! Most már feladatod van. Ide tartozik az is, hogy a tavalyi és tavalyelőtti csapatból többen is kérték, hadd lehessenek a későbbi évfolyamok mentorai. Szívesen tartom a kapcsolatot a régiekkel, bár azt világosan megmondtuk nekik, hogy ettől eddig tart a projekt, és amint véget ér, mi nem fogjuk többet a kezüket, egyedül kell boldogulniuk. Ettől még ismerősként szívesen segítek nekik apró-cseprő dolgokban, ahogy ők is nekem. A mentorszabályzatot a fiatalokkal együtt dolgoztuk ki, és már az idei csapatból is van pár lelkes mentorjelölt.

Ennek azért is volt jelentősége, mert a legtöbb fiatal vidékről jön fel Budapestre, van, aki a projekt előtt nem is járt még itt. Márpedig a főváros felerősíti a veszélyeket. Ezeknek a fiataloknak rosszabbak az esélyeik, élethelyzetükből fakadóan néhányan közülük könnyebben kerülhetnek áldozati vagy akár bűnelkövetői szerepbe, és jó, ha egyes problémáikat, amelyeket nekünk talán nem mondanának el, megbeszélhetik egy kortárs mentorral. Mi meg a mentoraikat segítjük közben.

A legfontosabb talán az, hogy a programunk segít a fiataloknak, hogy fokozatosan készülhessenek fel az önálló, független életre. Az már tényleg csak hozzátesz ehhez az örömhöz, hogy közben egy filmet is készítettünk, amelynek május 25-i premierjével a világ minden tájára eljuttathatjuk ezeknek a különleges embereknek a hírét.

Félelmek bolygója: ingyenes közvetítés május 25-én 19:00-kor az ART-RAVALÓ YouTube-csatornáján és Facebook-oldalán.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Gyzoltan szerint:

    Az uralkodó, a cionizmussal átszőtt métely-liberalizmus, mely veszélyesebb a lepránál, az ebolánál, veszélyesebb a tüdőbajnál, veszélyesebb mindenféle vírus összegűségénél, mely már nem csak az emberi társadalmat támadja, nem csak a nemzeteket, a tágabb közösségeket, de már a családok szétverését is, talán a legfontosabb célpontként kezeli!
    Lássuk be, a tényeket nem félrelökve, döbbenetes sikerrel!
    Ennek megfelelően értékelhetjük Schermann Márta tevékenységét, amint, ki tudja milyen megfontolásból, milyen anyagi ráfordításokból, anyagi és egyéb előnyöktől vezérelve, az óceán partján éppen homokvárat épít a homokba, a cunami megállítására…

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top