+ Irodalom

Írjál verset 300 ezer forintért a pandémiáról, ha fiatal vagy

A költészet napján indít pályázatot az Emmi Kultúráért Felelős Államtitkársága a 30 év alatti kortárs költőknek. A téma a pandémia megélése, hatása az egyéni, családi és közösségi életre, illetve a járvány utáni újranyitás tervezett vagy remélt változásai.

E napot hagyományosan felolvasóestekkel, könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozókkal, színházi versestekkel, dedikálásokkal szoktuk ünnepelni. A koronavírus-járvány azonban idén nem teszi lehetővé a programok szervezését, ezért indul pályázat április 11-én, a költészet napján a kortárs költők inspirálására a Köszönjük, Magyarország! program keretében – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtóosztálya.

A pályázaton bárki indulhat verseivel, aki 1991. április 11. után született. A kiíráson induló alkotók pályázatonként egy művel nevezhetnek.

A rangos irodalmárok által zsűrizett pályázaton összesen harminc fiatal tehetség nyerhet egyenként 300 ezer forintról szóló szerződést. A pályaműveket április 30-ig lehet beadni.

A költészet napját József Attila születésének napján, április 11-én ünneplik 1964 óta.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top