+ Film
Donald Sutherland fia megható szavakkal búcsúzott apjától
Elhunyt csütörtökön 88 éves korában Donald Sutherland Oscar-, Golden Globe- és Emmy-díjas kanadai színész Miami városában.
Feszült retro krimi Szent Adalbert ereklyetartójának elrablásáról
Szent Adalbert gieznói sírja fontos szerepet játszott a lengyel egyház- és államalapításban, szimbolizálja a lengyel államiságot.
Tenki Réka, Csányi Sándor, Gáspár Sándor, Szirtes Ági – Égi madár – ma
Az Égi madár című filmet ma este, azaz június 20 láthatod a Duna Televízió csatornáján 22 óra 5 perces kezdettel.
Csökkentették a glóbuszt cipelő nő súlyát, mert volt, akinek gondot okozott átvenni Karlovy Vary filmfesztiválján
A Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztivál idén június 28-án, pénteken kezdődik, és július 6-án, szombaton fejeződik be.
Wim Wenders 6 filmje egy hét alatt
Wim Wenders Tökéletes napok című alkotása a 2023-as cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozott be.
Nicole Kidman és Tim Roth nagy alakítása: Grace – Monaco csillaga – ma
A Grace - Monaco csillaga című filmet ma este, azaz június 19-én láthatod a Mozi Klub csatornáján 21 órai kezdettel.
Örökre elaludt a 20. századi francia filmművészet legismertebb sztárja
Lányommal, Galaaddal és unokámmal, Milával együtt mély szomorúsággal tudatjuk édesanyám, Anouk Aimée elhunytát.
A 110 éves magyar animációt ünneplik az Annecyi Filmfesztiválon
Az idei annecyi fesztiválon is szerepeltek magyar alkotások: a Contrechamp versenyben láthatta a közönség Csáki László Kék Pelikánját.
Nicole Kidman főszereplésével: Az élet Ricardóéknál – ma
Az élet Ricardóéknál című filmet ma este, azaz június 18-án láthatod a Cinemax 2 csatornán délelőtt 11 óra 15 perces kezdettel.
Juliette Binoche, Annie Girardot, Daniel Auteuil: Rejtély – Michael Haneke rendezése, ma
A Rejtély című filmet ma este, azaz június 17-én láthatod a Cinemax 2 csatornáján 20 óra 30 perces kezdettel.
Sir Anthony Hopkins nagy alakítása: A leggyorsabb Indian – ma
A 2005-ben készült 127 perces új-zélandi-amerikai-svájci-japán életrajzi film főszereplője Sir Anthony Hopkins, rendezője: Roger Donaldson.
Walters Lili, Nagy Ervin, Nagy Zsolt, Thuróczy Szabolcs – Drakulics elvtárs- ma
A Drakulics elvtárs című filmet ma este, azaz június 15-én láthatod a Mozi Klub csatornáján 23 órai kezdettel.
Schubert Gusztáv dicsérete
Schubert Gusztáv, a Filmvilág főszerkesztője az egyik legértékesebb ember, akit van szerencsém személyesen ismerni.
Jean-Paul Belmondo, Catherine Deneuve – A Mississippi szirénje – ma
A Mississippi szirénje című filmet ma este, azaz június 14-én láthatod a Duna Televízió csatornáján 20 óra 45 perctől.
Tarantino összes filmjéről készül egy-egy könyv
Tarantino eddig kilenc mozifilmet forgatott, de utolsónak szánt, tizedik mozifilmjéről még nem döntött. A filmkritikus címűt nem készíti el.
Fenyő Iván, Dobó Kata, Csányi Sándor – Szabadság, szerelem – Az 56-os magyar vízilabda-válogatott
A Szabadság, szerelem című filmet ma este, azaz június 13-án láthatod az M5 csatornáján 21 óra 10 perctől. A filmet másnap megismétlik.
A Filmvilág elvesztette főszerkesztőjét: Schubert Gusztáv 69 éves volt
Mint írják, Schubert Gusztáv rövid, de súlyos betegség után múlt éjjel hunyt el családja körében.
Deák Kristóf, Goda Krisztina is tanítani fog az új Színház- és Filmművészeti Intézetben
Színház- és Filmművészeti Intézetet alapítanak Pécsett a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara (PTE MK), a budapesti Színház és Film Intézettel (SZFI) együttműködésben - áll az SZFI...
Ráckevei Anna, Cserhalmi György – Anna filmje Esterházy Péter művéből, ma
Az Anna filmje című filmet ma este, azaz június 12-én láthatod a Duna World csatornáján 22 óra 25 perces kezdettel.
Váratlan fordulat: Poirot Agatha Christie után nyomoz
Agatha Christie a világ lenépszerűbb írói közé tartozik, regényeit több mint kétmilliárd példányban adták el világszerte.
Jobs – Gondolkozz másképp
Steve Jobs életútja különleges, inspiráló történet, amely a technológiai innováció, az üzleti vezetés terén elért páratlan eredményeit mutatja be.
Furcsa játék – Michael Haneke zavarba ejtő filmje
A Furcsa játék című filmet ma este, azaz június 10-én láthatod a Cinemax 2 csatornáján 20 óra 30 perces kezdettel.
Melyik napot választanád, ha egy napra visszamehetnél a múltba? – Boldog idők, ma
A Boldog idők című filmet ma este, azaz június 9-én láthatod a Mozi Klub csatornáján 23 órai kezdettel.
Ezt a svájci-grúz filmet látni kell: Rigó, rigó, szederinda
A Rigó, rigó, szederinda című filmet ma este, azaz június 8-án láthatod Cinemax 2 csatornáján 20 óra 30 perces kezdettel.
Borbély Alexandra: Meg kellett tanulnom kecskét fejni
Borbély Alexandra elmondta, hogy a történet nagyon erős, szövevényes és fordulatos. A szerep különféle feladatokat is magában foglalt...
Szirtes Ági, Gáspár Sándor, Pap Vera, Andorai Péter – Roncsfilm, ma
A Roncsfilm című filmet ma este azaz, június 7-én láthatod a Magyar Mozi TV csatornáján 21 órai kezdettel...
Antonio Banderas: Azzal vajon mit ártok, ha nálam van egy gitártok – Desperado, ma
A poros mexikói falu életét felforgatja a rejtélyes idegen zenész érkezése. Hamarosan kiderül, a különös alak nem csak a zenéhez ért, de a fegyverforgatáshoz is....
James Patterson befejezte 15 éve halott barátja regényét – mindenki ezt akarja olvasni
James Patterson, aki nagyjából egy év alatt készült el az írással, elmondta, hogy óriási az érdeklődés a regény iránt.
Kamarás Iván, Trokán Nóra, Reviczky Gábor, Adorjáni Bálint múmiák közt – Memento Mori – A váci legenda
A Memento Mori - A váci legenda című filmet ma este, azaz június 5-én láthatod az M5 csatornáján 21 órai kezdettel.
Michael Douglas megkérdezte Izraelben: Hogyan győzöd le a bosszúvágyadat?
Michael Douglas: Most azt kérdezem, hogyan gyógyulsz fel az ilyesmiből? Nemzedékekbe fog telni, ha egyáltalán lesz gyógyulás.
További cikkek
