
100 éves korában távozott az élők sorából Kuroszava forgatókönyvírója
Nevéhez fűződik a japán filmművészet két legendás alkotása, A vihar kapujában (1950) és A hét szamuráj (1954) is

Nevéhez fűződik a japán filmművészet két legendás alkotása, A vihar kapujában (1950) és A hét szamuráj (1954) is

A Sand Magic fesztivál homokszobrai ellenállnak a tengerpart gyakran erősen szeles és esős időjárásának.

Április közepén kerül a boltokba Majoros Nóra letehetetlen fantasyje, a Pityke és prém. Háborúk és békék címmel 2018. árpilis 21-én, szombaton 18 és 19 óra között mutatják be a kötetet Zágoni Balázs A Gömb című regényével együtt a Könyvfesztiválon.

A filmben egy család úgy éli túl a minden hangra lecsapó lények pusztító támadását, hogy elrejtőzik és teljes csendben marad.

A női főhőssel forgatott filmekre fordított minden dollár átlagban 2,12 dollárt hoz.

A tavalyi és tavalyelőttihez képest kissé visszaestek Amerikában a mozis bevételek.

A Thor-történet harmadik epizódjának óriási sikere véget vetett a jegyárbevételek egy hónapon át tartó visszaesésének.

A Vecernji List című zágrábi napilap információi szerint a forgatás év végén kezdődik a dalmát tengerparton.

Az űreposz harmadik trilógiájának befejező részét a Julia Roberts főszereplésével készült Csodácskát is jegyző Jack Thorne brit forgatókönyvíró dolgozza át.

A kulturális teszt feltételei között szerepel a produkció kulturális tartalma, mekkora részét forgatták az Egyesült Királyságban, valamint az, hogy a stáb és a színészek mekkora hányada brit vagy európai.

Az egyik stúdiónál azt mondták neki, maga sohasem fog boldogulni ebben a szakmában!

A kutatócsoport összehasonlította őket más csoportok egyedeivel külső megjelenésük és génjeik szempontjából. A vizsgálat igazolta, hogy valóban új fajt fedeztek fel.

Scarlett Johansson amerikai színésznő lett a legtöbb bevételt hozó filmsztár 2016-ban a Forbes üzleti magazin friss listája szerint.

A határozat szerint a jedizmus sem erkölcsi, sem etikai előrelépést nem jelent a jótékonysági tevékenységben.

Az újraforgatott jelenetben Arnold Schwarzenegger helyett fia, Joseph Baena ül a motoron az 1992-es film bárjelenetében.

A vizsgált időszakban, 2015 júniusa és 2016 júniusa között 18 színész keresett több mint húszmillió dollárt, míg a színésznők közül csak négy vihetett haza ekkora összeget.

Istenben nem hívő aktivisták az Ausztrál Ateista Alapítvány (AFA) honlapján felhívásban kérték azokat a honfitársaikat, akik nem követői egyetlen vallásnak sem, hogy a jövő heti népszámlálás alkalmával ne vallják magukat Jedi-lovagnak...

Ford forgatás közben átment az ajtó alatt, majd mielőtt visszafordult volna, hogy újra áthaladjon alatta, megnyomott egy gombot. Úgy vélte, a szerkezet nincs élesítve...

A 84 éves John Williams nagyon kedvesen fogadta a neki szerenádot játszó fiúkat.

A Margitszigeti Szabadtéri Színpad filmzenekoncert-sorozata július 15-én az Oscar-díj jegyében folytatódik: a filmtörténelem legnagyobb filmjei és legnépszerűbb filmzenéi kerülnek terítékre Hollywood aranykorától egészen napjainkig. Hubai Gergely ötletgazdát kérdeztük.

Már korábban elindultak a találgatások, ki játssza majd Mary Poppins szerepét az új Disney-filmben. Fölmerült Keira Knightley, Emily Blunt és Anne Hathaway neve is.

A fiatal színésznek fel kell kötnie a gatyát, ha méltó utódja akar lenni Harrison Fordnak.

Futunk, hogy életben maradjunk. Futunk, hogy elsőként adjunk át egy fontos hírt. Futunk, mert egészséges. De mióta és hogyan tesszük ezt? Minden, amit tudni akartál a futásról, de sosem merted megkérdezni.

A fesztiválon 30 egyéni művész és csapat vesz részt. Az érdeklődők betekinthetnek a zinekultúra kulisszái mögé.

A filmet alig több mint tíz hét alatt mintegy 1,223 millió néző látta, akik csaknem kétmilliárd forintot hagytak a mozipénztárakban.

Véget ért a 88. Oscar-gála, ahol a legjobb idegen nyelvű film díját Nemes Jeles László Saul fia című filmje nyerte. Íme a jelöltek, valamint kiemelve a nyertesek listája.

Díszletépítők lepték el a horvát városka utcáit. A látvány ismerős lehet az egyik legnépszerűbb sci-fi rajongóinak.

Ha egy fényképet feltöltesz az internetre, még ha privát módon osztod is meg, arról képernyőképek (screenshot) bármelyik pillanatban készülhetnek. Gyakran pedig pont a képernyőképekkel zaklatnak a támadók: találnak egy kevésbé előnyös fotót az illetőről, vagy éppen átfotosoppolnak egy meglévőt, és azt körbe küldözgetik az osztályban vagy a közösségi oldalakon.

A forgatás után Dubrovnik már nemcsak a világ legszebb városa, hanem a világűr legszebb városa lesz.

Ezt a sikerlistát maguk az olvasók állították össze azzal, hogy karácsony után is kedvük támadt könyvet vásárolni. Két kiugró teljesítmény Johanna Basford és Lakatos levente nevéhez kötődik.