+ Film

Az amerikai filmek bevételi listájának alakulása

A Thor-történet harmadik epizódjának óriási sikere véget vetett a jegyárbevételek egy hónapon át tartó visszaesésének.

A Thor: Ragnarök című képregényfilm 121 millió dolláros (32,5 milliárd forint) jegyárbevételével tarolt a hétvégén az észak-amerikai mozikban – számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Disney-Marvel képregénymozija, melyet 4080 filmszínházban vetítettek, a negyedik legerősebben nyitó film 2017-ben, csak három idén debütáló alkotás, A szépség és a szörnyeteg, A galaxis őrzői vol. 2., valamint az Az című horror előzte meg.

A Thor-történet harmadik epizódjának óriási sikere véget vetett a jegyárbevételek egy hónapon át tartó visszaesésének; az évtized leggyengébb októberét zárták az észak-amerikai mozik.

A Thor: Ragnarök kiemelkedő nyitó hétvégi bevétele a vakációszezon nyitányát is jelenti, a második félév veszteségeit enyhítheti még Az Igazság Ligája, melyet november közepén mutatnak be, valamint a decemberben nyitó új Star Wars-film.

Az új-zélandi Taika Waititi rendezte új Thor-mozi felülmúlta a várakozásokat, előzetesen 100-118 millió dollárra becsülték az észak-amerikai jegyárbevételét. Az Észak-Amerikán kívüli mozikban további 306 millió dollárra tett szert, így teljes hétvégi bevétele már 427 millióra rúg.

Thor alakját skandináv és germán mítoszok alapján 1962-ben alkotta meg Stan Lee, Larry Lieber és Jack Kirby a Marvel Comics képregénykiadó számára.

A címszerepet a vásznon Chris Hemsworth alakítja, olyan sztárok szerepelnek mellette, mint Tom Hiddleston, Cate Blanchett, Idris Elba, Jeff Goldblum, Mark Ruffalo és Anthony Hopkins.

Az STXfilm Rossz anyák karácsonya című vígjátéka volt a hét második nagy bemutatója, 21,6 millióra becsülik az észak-amerikai jegyárbevételét, ami 13 százalékkal meghaladta a három „rossz anya” kalandjait bemutató első film nyitó eredményét. A 2016-ban bemutatott első rész, a Rossz anyák 183,9 millió dolláros bevételt ért el a világ filmszínházaiban.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top