+ Film

Idén kevesebb mozit néztek az amerikaiak

fogyatékosok

A tavalyi és tavalyelőttihez képest kissé visszaestek Amerikában a mozis bevételek.

Még mindig 11 milliárd dollár (2860 milliárd forint) fölött járnak, de a tavalyi és tavalyelőttihez képest kissé visszaestek Amerikában a mozis bevételek. A Disney viszont második éve vezeti a kasszasikerlistát – írta a Variety.com.

Az észak-amerikai jegybevétel a tavalyi 11,38 milliárd dollárhoz (2960 milliárd forinthoz) képest mintegy 2,5 százalékkal lesz kevesebb 2017-ben, még úgy is, hogy a december közepétől játszott Star Wars: Az utolsó Jedik című sci-fire több mint 400 millió dollárért (104 milliárd forintért) váltottak jegyet a nézők.

Karácsonyig az észak-amerikai közönség 10,68 milliárd dollárért (2778 milliárd forintért) mozizott. Az elemzők a karácsony és szilveszter közötti időszakban további 408 és 431 millió dollár (106 milliárd és 112 milliárd forint) közötti bevételt várnak. A 2017-es teljes bevétel tehát valahol 11,09 milliárd (2885 milliárd forint) és 11,11 milliárd dollár (2890 milliárd forint) között lesz, ami mintegy 270 millió dollárral (70 milliárd forinttal) kevesebb a tavalyinál – mondta el Paul Dergarabedian a Varietynek.

A boxoffice-elemző emlékeztetett arra, hogy 2015 és 2016 után az idei a harmadik év, amikor 11 milliárd dollár fölé emelkedett a mozis jegybevétel Észak-Amerikában.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top