A legfrissebb tavaszi pályázatok és ösztöndíjak – 2017. május 20.
Az egyik fotópályázaton például az állatok páros életét lehet megmutatni, állást találhatsz a Concerto Budapestnél, és ha összejön, lehetsz ENSZ-ösztöndíjas.
Az egyik fotópályázaton például az állatok páros életét lehet megmutatni, állást találhatsz a Concerto Budapestnél, és ha összejön, lehetsz ENSZ-ösztöndíjas.
Grace csillogó megjelenésű, kiszámíthatatlan, fényes farpofájú, beszédes, néha agresszív jószág – olvashatjuk a Hodworks Lábán-díjas előadása kapcsán.
A hallgatók bekötött szemmel érkeznek az előadóterembe. Fogalmuk sincs, hogy mi van körülöttük, hová ültetik őket, hol vannak a többiek. Elindul a darab, amelynek során az előadóink fel-alá járkálnak. Így nincs két olyan ember, aki pontosan ugyanazt hallaná. A zene asszociációkat indít el, a bekötött szemek elé a hangok által inspirált képek vetülnek...
110. születésnapját ünnepli idén a Pál utcai fiúk, ezért nagyszabású kiállítás-sorozattal tisztelegnek a regény előtt. A tárlat nyitórendezvényén jártunk, ahol interaktív fal várta az érdeklődőket. Megtudtuk, hányan kölcsönzik ki egy évben Molnár Ferenc alkotását, Geszti Péter pedig elmondta, miben látja ő a Pál utcai fiúk sikerének titkát.
Szerintem ebben a zenében és a belőle készült előadásban nem egy békés világ sejlik fel – mondja a Lábán-díjas rendező.
A 888.hu hírportálon A Magyar Tudományos Akadémia újraválasztott elnöke amerikai állampolgár címmel 2017. május 11-én felkerült cikket minősítik.
Sam Lee laptopjával és telefonjával a Brit-szigeteket járja, ahol az angol, skót és ír vándorló közösségek eddig szinte teljesen ismeretlen dalait gyűjti. Saját lemezein ezeket a népdalokat modernebb hangzásvilágba helyezi. Az angolok mezítlábas trubadúrja május 27-én a Müpában koncertezik. Sam Lee-vel beszélgettünk.
Amikor ébredezni kezdett a nőiségem, nem voltam túlságosan sikeres a fiúknál, de a késői bakfiskorra ez teljesen megváltozott, és akkoriban csak végletekben tudtam gondolkodni, ugyanúgy, ahogy Elvira - meséli Kolonits Klára A puritánok előadásáról.
Csak jóval később tudatosodott bennem, hogy mit kaptam, de főként mit veszítettem az átlagos, a normális családi élet hiányával. De ha megkapom azt a sorstól, talán nem lettem volna író.
A legfrissebb pályázatunk különlegessége a 3 szegedi álláshely és a svájci ösztöndíj, ezek mellett 21, különböző műfajokban kiírt pályázatot találsz.
Az amerikai magyarokkal és a k2-ős színészekkel készült interjúkból egy különleges térben zajló, dokumentarista-jellegű előadás készül, amely igyekszik valamelyest rendszerezni a töredékessé vált magyarságunkat, lehetőséget nyújtva a közös vizsgálódásra.
Több héten át feküdt kórházban egy maceratai férfi, mire végül gyógyultan távozott. A család már nem remélte, hogy felépül, föl voltak készülve a legrosszabbra. Amikor hazatért az apa, ötéves kisfia a nyakába ugrott és percekig csókolgatta...
A nyertesek együtt ünnepelhetnek az íróval, az ő társaságukban vágja majd fel a születésnapi tortáját is június 7-én 11 órakor a Hatszín Teátrumban, miután közösen megtekintik Az anyu én vagyok című regényből készült előadást.
Három ösztöndíjat is mutatunk most, amelyekkel Linzbe, Kubába vagy Németországba utazhattok, emellett ajánlunk cirkuszrendezői állást, és 18 műfaji pályázatot irodalmitól hímzőpályázatig.
Jelentős összegből gazdálkodhat jövőre például a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF), amelynek működésére 10 milliárd forintot szán a javaslat.
Magyarországon 2015-ben a Budapest Music Centerben került először színre a produkció, akkor viszont az énekes és a színész egy ember, Szemenyei János volt. Most a Trafóban ismét ő lesz az énekes-színész. Vele beszélgettünk a produkcióról.
Azt gondolják, hogy a vers messze van. Távolra helyezik, olyan magasra, hogy csak sámlival lehet elérni. Pedig itt van közel – mondja Szirtes Edina Mókus.
Kodály szerint az optimális zenei nevelés már születés előtt elkezdődik. Operakedvelő kismamák, figyelem!
Különböző irányokból indultak, mégis egy helyre érkezett meg Szőke Nikoletta és Takács Nikolas, így kettősük produkciója valódi kuriózum a hazai zenei palettán.
A Koppelmann Szalon. Pest egyik legizgalmasabb művészeti pontja a Rákóczi tér közelében. Cziglényi Boglárka két beszélgetéséből izgalmas kép bontakozik ki.
Az Angyalbőrben Karády őrmestere 68 éves volt. Saját versével búcsúznak tőle a facebookon.
A darabot azért is ritkán játsszák, mert a szoprán és különösen a tenor főszerep különleges képességeket igényel.
Aki járt a pokol tornácának is becézett szórakozóhelyre, ahonnan számos underground zenekar indult, hamarosan újra benézhet a Lyukba - kultúrprogram!
Balettrúdnak használták a Margit-híd korlátját a művészeti középiskolások a tánc világnapján. Később az is kiderült, kik kapják a táncszakma elismeréseit, nálunk böngészhetitek a listát.
Fontos volt az is számunkra, hogy azok is érzékeljék ezt az installácót, akik megállnak a liget mellett autóval a piros lámpánál; a járókelőknek pedig kedvük legyen odamenni, közelről megnézni, hogy mi van abban a bevásárlókocsiban. Annak örülnék a legjobban, ha ez a kosár gyakran kiürülne és gyakran újra kellene töltenünk.
A görög-perzsa háborúk idején, egy szerelmi sokszög kellős közepén, az istenek bevetik Héphaisztosz legújabb találmányát: a mozit…
A Libri Könyvkereskedelmi Kft. által 2016-ban alapított díj az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit díjazza. A közönség már csak április 30-ig szavazhat és döntheti el, hogy ki nyerje 2017-ben a Libri irodalmi közönségdíjat.
A zene – akkor is - vigasz volt, egyetlen örömforrás, ami eljutott a katonákhoz a harctérre, a kantinokba, a filmvászonra, a rádiókba.
Az Oscar-díjas cseh rendező szlovák filmben vállalt szerepet. Vajon mi köze lehet egymáshoz egy aszkéta tolmácsnak és egy alkoholista szépfiúnak?
Ritkán adódik lehetőség olyan pózmentes interjúra, mint amit a Szálkák szerzőjével sikerült kanyarítani a Könyvfesztiválon.