+ Interjú

A kasztráltakat pop-sztároknak kijáró rajongás övezte a 18. században

Kovalik Balázs vezényli HASSE: ARTASERSE című művét a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. A karmesterrel az előadásról beszélgettünk.

Fotó: Nagy Attila, Müpa

Április 21. és 22. | 19.00, Müpa – Fesztivál Színház, HASSE: ARTASERSE, A Theaterakademie August Everding bemutatója, Közreműködik: Hofkapelle München Vezényel: Michael Hofstetter Díszlet: Antal Csaba, Jelmez: Sebastian Ellrich, Rendező: Kovalik Balázs

BAROKK SZAPPANOPERA ÚJRATÖLTVE

Sztáráriákkal dúsított sablonsztorikról, pszichoterápiának beillő operákról és a barokk zene popsztárjairól, a kasztráltakról beszélgettünk Kovalik Balázs rendezővel, aki a Magyarországon eddig nem játszott Hasse-operát, az Artasersét mutatja be a müncheni Theaterakademie August Everding mesterszakos hallgatóival és a Hofkapelle München közreműködésével. A premiert a frissen felújított bayreuthi Markgräfliches Opernhaus megnyitóján tartják, pár nappal később az opera a Budapesti Tavaszi Fesztiválon látható.

Miért játsszák olyan ritkán az Artasersét? Ez a kevésbé népszerű barokk zenének szól, vagy nehéz a darabbal dolgozni?

A zene nagyon jó minőségű, Metastasio sztorija pedig költői, ám roppant sablonos. Ilyenből több tucat létezik, és ezeket a szövegkönyveket akár nyolcvan-kilencven zeneszerző is megzenésíthette. A hatszereplős, szerelmi szállal és gyilkossági jelenettel tarkított mű ugyanazt a műfajt képviselte a barokk korban, mint manapság a szappanoperák: könnyen felfogható intrikajelenetek sorozataként szolgált. Emellett teret adott sztárénekesek áriáinak és szép, filozofikus gondolatoknak is. Akkoriban nem úgy néztek operát, mint ma: előadás közben jöttek-mentek az emberek, ettek, ittak, beszélgettek. A nézőteret nem sötétítették el, úgy működött, mint egy varieté. És hogy miért nem játsszák manapság ezeket az operákat? Sok mű elvesztette az aktualitását, ráadásul mindegyik hosszú, a mai közönség legfeljebb fesztiválon ülné végig.

Kovalik Balázs. Fotó: Nagy Attila, Müpa

Önnek mi volt izgalmas egy ilyen szappanoperában?

A bayreuthi Markgräfliches Opernhausban lesz a bemutató, ezzel az előadással nyílik meg a felújított intézmény. Óriási lehetőségnek éreztük, amikor három éve felkérték erre a müncheni akadémiánkat. 1748-ban az Artaserse volt az egyike az akkori megnyitón előadott két operának, a darab tehát adott volt. Azt kutattuk, miért lehetett érdekes akkor ez a történet, amelyben Serse (más néven Xerxész perzsa király – a szerk.) meggyilkolásával az egyik fiát, Dariust vádolják, akit testvére, Artaserse könnyelműen halálra is ítél, és így megörökli a trónt. Az újdonsült király azonban őrlődik az ítélet jogosságán, különösen akkor, amikor legjobb barátját, Arbacét vádolja meg annak apja – aki egyébként a valódi tettes. Közben természetesen jelen vannak a nők, akik vagy az elítéltbe, vagy Artasersébe szerelmesek…

Mire jutottak, mitől lesz érdekes a darab 2018-ban?

A zenetudósok és történészek ma sem tudják pontosan, hogy a nyitóünnepségeken elhangzott Hasse-operák közül az Ezio avagy az Artaserse került elsőként a nézők elé. Sőt, minden valószínűség szerint mindkét műből csak részleteket adtak elő, mert az ünneplés, a lakomázás, a táncmulatság fontosabb volt. Ebből kiindulva az akkoriban népszerű pasticcio forma segítségével új történetet konstruáltunk Hasse két zenedrámájából és a színházat építtető Wilhelmine – a porosz Frigyes Vilmos király lánya, a bayreuthi őrgróf felesége – egyetlen fennmaradt operájából.

 „… az ünneplés, a lakomázás, a táncmulatság fontosabb volt.”

„Emberileg és rendezőként is csodálatos élmény volt négy hónapon át Mozartot próbálni. Miután Oberfrank Péter elvezényelte a három – összesen tizenkét órányi – Mozart-operát, mindannyian azt éreztük, a föld felett lebegünk, és transzba estünk. Akkori tízéves tanári pályafutásom hatalmas eredménye volt az előadás, a tanítványaim nagy része szerepelt benne. Sokan biztattak, hogy társulattá alakulva folytassuk, de ez nem valósulhatott meg, így ma egy fantasztikus fesztiválprodukcióra emlékezhetünk vissza.”
Kovalik Balázs visszaemlékezése a 2006. március 26-án a Millenárison megrendezett Mozart-maratonról

Sokoldalú személyiség volt: írt, festett, zenét szerzett, és az új operaház első intendánsaként átgondolt koncepcióval állította össze az ünnepi esemény programját. Mindhárom műben Wilhelmine életének momentumait lehet felismerni: megjelenik bennük az önfeláldozó, szerető testvérhúg figurája, a szülők között zajló hisztérikus veszekedések, a lányát férjhez kényszerítő zsarnoki apa, aki saját fiát is halálra ítéli. Apja Wilhelminét akarata ellenére házasította össze a bayreuthi őrgróffal, és testvérét, a későbbi Nagy Frigyest gyötörte és ítélte halálra, akinek végül legjobb barátja kivégzését kellett büntetésből végignéznie. Mondhatni, egy izgalmas dokumentumoperát állítunk színpadra.

A növendékeket úgy vették fel, hogy alkalmasak legyenek az előadás szerepeire?

Egyáltalán nem. A felvételinél nem a tervben lévő produkciók igényeit vesszük figyelembe, hanem azt, hogy a hallgatók nagyon jó énekesi képességekkel rendelkezzenek. Így állhatott elő, hogy jelenleg az osztály hangösszetétele nem a legszerencsésebb egy Hasse-opera előadásához. Ezekben a művekben sok a kasztrált férfihangra, valamint mély női hangfekvésre írt szerep. Azokból az áriákból válogattuk össze a legjobbakat, amelyeket növendékeink a legmegfelelőbb formában tudnak előadni, valamint amelyekben az extrém lágék más – például szoprán, mezzoszoprán – hanggal helyettesíthetők.

Miért volt annyi kasztrált szereplő – aki leginkább mégis a férfi főhőst játszotta –, ha a 18. században már nők is énekelhettek a színpadon?

A kis udvaroknak – amilyen a bayreuthi is volt – csupán néhány énekes leszerződtetésére volt lehetőségük, a helyi zeneszerzőknek pedig az volt a feladatuk, hogy azoknak a hangjára írjanak operát. A korabeli operák szereposztása tehát attól függött, hogy milyen hangfekvésű művészekből állt a társulat, a kasztrált énekesek pedig ritka értéknek számítottak. A templomi gyerekkórusok az angyalok hangját próbálták megidézni. Ezt a gyerekhangot lehet megőrizni a kasztrálással, de azzal már nem foglalkoztak, hogy a fiúgyermek élete végéig angyal szeretne-e maradni. Nem minden kasztráltból lett híresség, de a legjobbakat a pop-sztároknak kijáró rajongás övezte. Manapság él egy tévhit, hogy a kasztráltak a műtét miatt homoszexuálissá váltak. Ez tévedés. Az operáció megváltoztatta ugyan a növekedésüket, általában magasak, testesek lettek – miközben fejük kicsi maradt –, ám különlegességükből eredő sztárságukhoz hozzátartozott, hogy dőltek az ágyukba az udvarhölgyek és grófkisasszonyok.

Szemere Katalin

A cikk eredetileg a BTF Magazinban, a Budapesti Tavaszi Fesztivál kiadványában jelent meg. A magazin teljes anyaga itt olvasható.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top