+ Interjú

Így veszejt el két színész és egy rendező egy írót a tükörlabirintusban! (Vagy nem.)

Hegyi Barbara, Telekes Péter és a rendező Czeizel Gábor az Egy egyszerű szemöldökráncolás (stílusgyakorlat) című darab próbájáról érkeznek. Az energia szinte szétfeszíti őket, csupa lélekkel, felfokozott hangulatban mesélnek, ami már így is sokat elárul a darabról…

A Spirit Színház szerényen megbújik egy Duna menti park mögött, valahol a Margit híd és a Lukács Fürdő között. Az előtérbe lépve úgy érzem magam, mintha Bécsben, kedvenc alter kávézóim egyikében lennék. Retro berendezési tárgyak és képek, kávéházi asztalkák, megvásárolható antikvár könyvek, színes játékok, hanglemezek a falon. Otthonosan telepszem le az egyik asztalhoz, mintha ezer éve járnék ide, és hamarosan lelkes hangok törik meg a délután álmos csendjét. Hegyi Barbara, Telekes Péter és a rendező Czeizel Gábor az Egy egyszerű szemöldökráncolás (stílusgyakorlat) című darab próbájáról érkeznek. Az energia szinte szétfeszíti őket, csupa lélekkel, felfokozott hangulatban mesélnek, ami már így is sokat elárul a darabról…

Szóval milyen is ez az egyszerű szemöldökráncolás?

Hegyi Barbara: Az eredeti, francia szövegkönyvet Ged Marlon színész és standupos írta, és ő maga is vitte színre. Három színész szerepel a darabban, akik egy rendezőt, egy írót és egy színészt játszanak el.

Telekes Péter: Barbara a darabbeli rendező, Varju Kálmán a színész, én pedig az író vagyok. A darab egy készülő előadás próbafolyamatát mutatja be, amelynek során maga az író is dolgozik a szövegen, kihúz belőle, átír részeket. Van benne olvasópróba, bemelegítés, premier előtti hangulat, és végül megtörténik maga az előadás.

Hegyi Barbara: Ez így egyszerűnek hangzik, de valójában tele van csavarral, amelyeket megérteni is nehéz, nemhogy elmagyarázni. Olyan, mintha belépnél egy mosdóba két egymás felé forduló tükörfal közé, ahol meglátod magad megsokszorozódva, és már azt sem tudod, melyik az első, melyik a második, hogy is van ez egyáltalán…

Czeizel Gábor: A néző fogódzót keres, valóságként szeretné felfogni a színpadon játszódó fikciót, de újra és újra átverik. Például azzal kezdődik a darab, hogy a rendező szövegkönyvvel a kezében olvassa fel az instrukciókat. Aha, gondolja a néző, akkor ez egy színdarab próbájáról szóló színdarab. De nem az, mert ez az egész felolvasós jelenet nem próbája a darabbeli darabnak, hanem az előadása, tehát a darab egy olyan darabról szól, amelyben egy darab készül…

Jaaaaj…

Hegyi Barbara: (nevet) Ugye? De amikor nézed, akkor világos. Amikor megkaptuk a példányt, először mi magunk sem értettük, mi ez az egész, mit lehet ebből kihozni. Aztán megnéztük a francia eredetit, és akkor, színre víve már teljesen érthető volt. És nagyon, de nagyon mulatságos!

Czeizel Gábor: Azért így sem könnyen követhető. Vannak jelenetek, amelyek mindig visszatérnek, mert például máshogy próbálják, alakítják őket. Vagy valami más történik.

Tehát ez egy darab egy olyan darabnak a próbájáról, ami egy darabnak a próbájáról szól? Kezdem elveszíteni a fonalat…

Telekes Péter: (nevet) Egyébként mi is így vagyunk ezzel az egész próbafolyamattal.

Hegyi Barbara: Ráadásul nagyon ismerős helyzetben vagyunk, mi, a három színész, és Gabi, mint rendező. Nem lehet tudni, hogy mikor beszélünk civilben, és mikor beszélünk a darab mondataiból. Emellett Marlon nagyon pontosan ismeri a szakmát, a szakmai etapokat, hogy min megy keresztül egy művész a próbafolyamat alatt.

Czeizel Gábor: Van, amikor a darabbeli színészek kiszólnak a műszaknak. Erre itt a realitásban (körbemutat az előtérben) a műszakból ugranak, jönnek fel, hogy mit kell segíteni, mi meg mondjuk nekik, hogy hagyjátok, ez a darab része, most még nem kelletek.

Hegyi Barbara: Tegnap konkrétan a színház igazgatója jött fel, hogy szeretne beszélni Kálmánnal. Mi meg értetlenül néztünk rá, hogy miért most, amikor a próba közepén vagyunk, és jövő héten lesz a bemutató?! Kiderült, hogy hallotta azt a mondatomat, hogy „rendben, gyerekek, menjetek haza, holnap 11-kor találkozunk, addig is gondoljatok a karakterre, hogy hiteles legyen”. Na igen, csakhogy ezt nem civilben mondtam, hanem ez egy sor a darabból! (mind nevetünk) Ilyen szinten önmagunkat, a színészi létünket játsszuk.

Akkor ez egyfajta önismereti utazás is?

Hegyi Barbara: Amúgy igen, de azért ne gondold, hogy ez egy ilyen dokumentarista feldolgozása annak, hogy milyen ez a szakma. Marlon az abszurd, sőt, néhol a burleszk, a bohóctréfa eszközeivel él. Maga a darab nem veszi magát komolyan, de éppen az adja a humor egyik forrását, hogy a színházcsinálók számára mennyire vérre megy ez az egész, hogy olajozottan menjen a műsor és sikeres legyen az előadás.

Telekes Péter: Így születhetnek olyan sorok, mint „Renée a színpadon áll, majd belép”. Illetve, bár csak egy színészt játszó színész van, de magát a darabbeli darabot nem egy színészre írják, hanem egy színészre, egy íróra és egy rendezőre.

Áúúúú…

Telekes Péter: Erről nehéz lesz írnod! (mind nevetnek)

Van valami különbség aközött, amikor egy darab kifejezetten a színházcsinálás folyamatáról szól, vagy aközött, amikor egy színháztól teljesen független fikciót mutat be?

Hegyi Barbara: Nem tudjuk, hogy könnyebb-e vagy sem, ezzel kapcsolatban nincs semmi tapasztalatunk. Mi nagyon jól szórakozunk a darabon, hiszen magunkra ismerünk benne. De hogy ez mennyire befogadható annak, aki nem mozog otthonosan a mi világunkban? Reméljük, hogy igen. Már csak azért is, mert tényleg önmagunkat adjuk. Semmit nem kell eljátszani.

Czeizel Gábor: Nincsenek is konkrét karakterek, Marlon csak egy „rendező”, „író”, „színész” figurát talált ki jellem és háttér nélkül, tehát mindenkit a színész épít fel a saját személyiségéből. Ha más lenne a szereposztás, akkor egészen más sülne ki belőle, mert más jellemekre, helyzetekre épülne a darab. Hogy ez egy valamilyen rendező, jó rendező, rossz rendező, jó író, hülye író, zseniális író? Azt majd a néző eldönti, hogy neki ez tetszik-e.

Telekes Péter: Mondjuk az is tény, hogy a darabon belüli darab, amit az én író karakterem ír, csak valami hét-nyolc mondat. Eddig jutunk el, ennyi az egész.

Czeizel Gábor: Mármint ez a darabon belüli darab…on belüli darab. (nagy, közös nevetés)

Hegyi Barbara: Mindig minden csak abban a pillanatban érvényes, amikor látod, de a következőben már relativizálódik. Például az alkotók a darabban befejezik a próbát, kocsiba ülnek, hazaindulnak. Aztán másnap az író fekszik az asztalon, felkelti a rendező, és az író közli, hogy az egészet átírta, és ezt az egész autós jelenetet kihúzta. Más darabok esetén a néző átkerül a fikció valóságába, ennek a darabnak viszont az a valósága, hogy már kibogozhatatlan, mi a fikció és mi a valóság.

Czeizel Gábor: De egyébként még a színház világában játszódó történetek is valami kereten belül zajlanak, például a Játék a kastélyban egy szerelmi konfliktus apropóján mutatja be egy előadás születését. Asztalosok között is játszódhatna egy ilyen történet, de inkább színházban játszódik, mert az érdekesebb. Egy Othello-jellegű történetben pedig, ahol nincs a színházban színház, még ennél is jobban elkülönülnek a különböző síkok. Hát nálunk most nem, ez tényleg maga a próbafolyamat, nincs kerettörténet, nincs fogódzó, és minden összemosódik. Most ennek a próbafolyamat-darabnak a próbafolyamata zajlik, ebbe csöppentél bele. Ennél valóságosabb darab nincs is.

Telekes Péter: Érted, olyan ez a darab, mint ahogy mi most itt beszélgetünk.

(körbenézek, immár teljesen elveszve) De amúgy lehet, hogy tényleg ez is a darab! Habár, még ha tényleg csak azt látnám a színpadon, amit így eddig elmondtatok, hát én már azt is szívesen nézném…

Mélyvízbe vetődni vágyó bátraknak: Egy egyszerű szemöldökráncolás március 30-tól a Spirit Színház műsorán.

Így veszejt el két színész és egy rendező egy írót a tükörlabirintusban! (Vagy nem.)
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top