+ Zene

A karmester, aki szájon csókolta a számára kedves nőket és férfiakat

A Kennedy család imádta, Nixon elnök nyomdafestéket nem tűrő kifejezéssel illette – Bernstein A Quiet Place című darabja a Budapesti Tavaszi Fesztiválon

Fotó: Armin Bardel

Április 9. és 10. | 19.00, MüpaFesztivál Színház, BERNSTEIN: A QUIET PLACE, A Neue Oper Wien bemutatója. Közreműködik: Steven Scheschareg, Katrin Targo, Daniel Foki, Nathan Haller, Markus Miesenberger, Georg Klimbacher, Rebecca Blanz, Savva Tikhonov, Johannes Schwendinger, Veronika Dünser – ének, UMZE Kamaraegyüttes, a Wiener Kammerchor szólistái, Librettó: Stephen Wadsworth. A szöveget átdolgozta, a kamarazenekari változatot készítette: Garth Edwin Sunderland. Rendező: Philipp M. Krenn. Vezényel: Walter Kobéra.

HALLOM AMERIKA DALÁT

Zeneszerző, karmester, zongorista, szenvedélyes zenei ismeretterjesztő és túláradó temperamentumú showman – ez mind Leonard Bernstein volt egykor. A Kennedy család imádta, Nixon elnök nyomdafestéket nem tűrő kifejezéssel illette, az FBI-nál hétszáz oldalas akta gyűlt össze róla, az ő jellemzésére alkották meg a „radical chic” kifejezést, és szerette megölelni meg szájon csókolni a számára kedves nőket és férfiakat egyaránt. Bernstein élete és pályafutása mondhatni nyitott könyv előttünk: sorsfordító 1943-as karmesteri beugrásától (Bruno Walter helyett fellépve a New York-i Filharmonikusok koncertjén) a West Side Story világsikerén vagy épp a Budapesten elvezényelt-eltáncolt Pulykagaloppon át egészen a legutolsó, köhögőrohamba fulladt hangversenyig 1990 augusztusában.

És mégis, az operakomponista Bernstein mintha még ma is kissé árnyékban állna. Sőt, könnyen úgy érezhetjük, a West Side Story Bernstein szinte minden más zenés színpadi művét kitakarja valamelyest: musicalt, operettet és operát egyaránt. Az összkép mindazonáltal épp dinamikusan változik, hiszen Bernstein újrafelfedezésének korszakában járunk, és a születési centenárium alighanem e folyamat kitüntetett pillanatát jelenti Magyarországon is. A Müpa-beli Bernstein-maratonon bemutatott Trouble in Tahiti után a Budapesti Tavaszi Fesztivál programja így most az utolsó opera, az A Quiet Place bécsi produkcióját hozza el április 9-én és 10-én Budapestre, a Neue Oper Wien együttesének elő- adásában, magyarországi premier gyanánt.

Fotó: Armin Bardel

Leonard Bernstein a húszas évei derekától egészen haláláig Amerika kedvence, sőt nemzeti büszkesége volt: az első született amerikai karmester, aki meghódította a világot. Értette és érezte az amerikai stílust: magatartásában, gesztusaiban, a publicitás iránt jól kifejlett érzékével. De egyszersmind – Walt Whitman szavával – hallotta Amerika dalát is, és így vált dédelgetett kedvencként is hazája fáradhatatlan társadalomkritikusává. Méghozzá nem csak, pontosabban nem elsősorban a nyilatkozatai révén, hanem éppenséggel a zenés színpadi művei által. Az annyiszor és annyiféle felhanggal emlegetett „amerikai álom” reménye és reménytelensége természetesen már a West Side Storyban is erőteljes ábrázolást nyert – ez tette e musicalt „haladó művé” a korabeli keleti blokk országaiban, így hazánkban is. Ám egyéb darabjaiban Bernstein talán még ennél is merészebben nyúlt ehhez a kényes témához.

„… újra megkapargatta az amerikai álom kollektív illúzióját.”

A középosztályi lét és a kertvárosi élet egzisztencialista alapú és pszichologizáló megközelítése még érzékenyebb problémának bizonyult ugyanis: a színpadon éppúgy, akárcsak a valóságban. Az 1951–52-ben – saját librettójára – megkomponált Trouble in Tahiti a szépen berendezett magánpoklok világát mutatta: egymástól elidegenedő családtagokkal, s a pszichoanalitikushoz ülésről ülésre elcipelt hétköznapi reménytelenségek lajstromával. Valamint olyan zenei stílussal, amely szerencsésen elegyítette a hagyományosan operai megoldásokat és a populáris-korszerű ötleteket.

Bernstein ehhez az egyfelvonásos operájához nyúlt vissza a nyolcvanas évek elején, amikor újra megkapargatta az amerikai álom kollektív illúzióját. Ez volt az 1983 júniusában Houstonban bemutatott A Quiet Place, amely harminc év távlatából tekintett rá újra a darabbéli család széttartó életére. A Stephen Wadsworth szövegét megzenésítő opera rezignáltabb, szentimentálisabb, s a praktikus társadalomkritika mellett némi szappanoperai mintázatú cselekménybonyolítást kínált a közönség számára. Mely közönség, minek tagadnánk, kedvezőtlenül fogadta Bernstein utolsó zenés színpadi művét a houstoni ősbemutatón. Ahogy a New York Times kritikusa fogalmazott:

„Ha ezt az operát grandiózus bukásnak nevezzük, akkor még barátságosak vagyunk!”

A kudarc ellenére Bernstein mindhalálig szívügyének tekintette az A Quiet Place ügyét. Így a gyors ütemben kétszer is át- dolgozott operába visszatekintés formájában beillesztette és részben újrafogalmazta a Trouble in Tahiti anyagát, s az opera még a nyolcvanas évek közepén eljutott a milánói Scalába és a Bécsi Állami Operába is. Az izgalmasan ellentmondásosnak megmaradó mű mégis jobbára csak a legutóbbi években kezd beépülni a nemzetközi repertoárba. Például és kiváltképp a Bernstein operája iránt mélyen elkötelezett Kent Naganónak köszönhetően, aki 2013-ban a berlini Konzerthausban, majd Drezdában és Dortmundban is előadta az Ensemble Modern élén a felépítésében kissé átformált és kamarazenei hangszerelést kapó művet, melyet azóta többek közt Montréalban, az ottani Gay Pride 2014-es eseménysorozatán is elvezényelt – lévén az A Quiet Place merészségével jól illeszkedik a queer-tematikába.

A Müpával immár hagyományosan együttműködő Neue Oper Wien most ezt a változatot, Garth Edwin Sunderland dramaturgiai átdolgozásában és hangszerelésében fogja elhozni a Budapesti Tavaszi Fesztivál közönségének. A száz- esztendős nyughatatlan újdonságnak beillő operáját.

László Ferenc

AVANTGÁRD A SZOMSZÉDBÓL

Le Grand Macabre, Paradise reloaded (Lilith), Az orr, – a Neue Oper Wien és a Müpa együttműködése az elmúlt években a 20. századi avantgárd és a jelen kortárs zene operai különlegességeit segítette a budapesti közönség elé, és az így megszületett produkciók kritikai visszhangja egybehangzóan jelzi a kooperáció sikerességét. „Az eredmény több mint meggyőző”– méltatta Koltai Tamás Eötvös Péter operájának 2014-es, félig szcenírozott bemutatóját, míg Ligeti György operájának egy évvel korábbi megszólaltatásával kapcsolatban Malina János írta le az alábbi lelkes szavakat: „a hatás lenyűgözően és tömbszerűen egységes volt”. Sosztakovics fiatalkori remekművének bécsi–budapesti produkciójával kapcsolatban pedig e sorok írója recenziójában többek közt a példás csapatmunkát s a szereplőgárda muzikalitását és játékerejét dicsérte.

A cikk eredetileg a BTF Magazinban, a Budapesti Tavaszi Fesztivál kiadványában jelent meg. A magazin teljes anyaga itt olvasható.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top