+ Interjú

Komfortzónán innen és túl – Egy előadás, amit bekötött szemmel él át a közönség

A Három hollóban látható előadásról így beszél az egyik szereplő: Amikor fellépek, akkor nem szerepet játszom, inkább olyan tevékenységet folytatok, ami tágítja a személyiségemet és önbizalmat ad.

A képen balról jobb: Asbóth Szaffi, Lokody Ákos, Tárnoki Tamás, Bogdán Tamás, Somogyi_László

Bekötött szemmel ül körülbelül negyven néző egy elhagyott gyárépületben és huszonhat ember hangjait hallgatja – röviden így lehetne elmesélni a tavalyi Heart, amit a Trafó hozott el Magyarországra. Ennél azonban sokkal több volt: olyan esemény, ami megnyitotta a tudatalatti kapuját és intenzív meditációt eredményezett.

Egy hangkoreográfia, ami váratlan belső utazásokra invitál – ez a Hear, Benjamin Vandewalle és Yoann Durant produkciója, ami Magyarországon most a Soharóza előadásában valósul meg. A magyar csapat folyton kísérletező, civilekből álló kórus, koncertjeivel kiaknázza a zenében és az előadó-művészetben rejlő szokatlan lehetőségeket. A kórus vezetőjével, Halas Dórával, és néhány énekessel (dr.Somogyi László, Bogdán Tamás, Lokody Ákos, Tárnoki Tamás, Asbóth Szaffi) beszélgettem a Hearről, ami 2017-ben az egyik legfontosabb művészeti élményem volt, és ami április 23-24-én ismét megtörténik Budapesten. Ezúttal a Három Hollóban, ismét a Trafó szervezésében.

A nézőknek – legalábbis nekem – egy iszonyatosan intenzív trip volt tavaly az előadás. Ti hogy éltétek meg a produkciót?

dr. Somogyi László: Ez az előadás egy nagy egymásra figyelés. Iszonyú fontos, hogy együtt tudjunk mozogni, és végig figyeljünk egymásra. Ezt Benjamin Vandewalle és Yoann Durant, az előadás alkotói is hangsúlyozták. Nem egyénenként mozgunk az előadásban, hanem egyetlen raj vagyunk. Egy kollektív tudatállapotba kellett eljutnunk a produkcióban és azt hiszem, sikerült. Sőt, talán azóta is abban vagyunk.

Bogdán Tamás

Bogdán Tamás: Igen, a kollektivitás tényleg lényegi eleme az előadásnak, ezen nagyon sokat dolgozott Benjamin és Yoann. Voltak például meditációs és légzőgyakorlatok, mindenféle csapatépítő egymásra hangolódások, amikkel rávezettek bennünket erre.

Technikailag nem nehéz véghez vinni a produkciót. Be kellett tanulnunk öt hangzást, ami önmagában nem túl bonyolult dolog. Az viszont, hogy mekkora hangsúlyt helyeztek a jelenlétükre, egészen új volt nekünk, így aztán az egész próbafolyamat más volt, mint amihez hozzászoktunk. A produkció metódusa is más, mint egy sima koncert, mert nem zenével dolgozunk, hanem zajokkal, amelyek mégis összeállnak egy nagyon erős egységgé.

Mit gondoltok, a nézőkben milyen élményeket generál az előadásotok?

Tárnoki Tamás

Tárnoki Tamás: Mi ugyebár nem tudjuk, hogy mit él meg a néző, hiszen sosem voltunk helyükben és ez egy kevésbé megfogható produkció, mint egy hagyományos koncert vagy színházi előadás. A székek össze-vissza vannak elrendezve a térben, és a nézők bekötött szemmel hallgatják az eseményeket. Mi körülöttük járkálunk és különböző hangokat bocsátunk ki: van hogy énekelünk, van, hogy csak a lélegzésünket vagy a lépéseinket hallják. Szóval az előadás sokkal inkább hat talán a tudatalattira, és ez mindenkiből más dolgokat hív elő, nem lehet pontosan meghatározni, mire számíthat, aki eljön.

dr. Somogyi László: A közönség arcán is látszott, mennyire másként éli meg mindenki a dolgot. Volt, aki végig vigyorgott, volt, aki magába roskadva, védekező pozícióban hallgatta az előadást. De akikkel a produkció után beszélgettem, azok is teljesen más dolgokat mondtak. Az egyik kolléganőm például egy sci-fibe képzelte magát és egy idegen bolygón járkált, a másik ismerősöm, aki ugyanazon az alkalmon volt, egyfajta pszichózisként élte meg a dolgot.

Lehet, hogy én is azt az előadást láttam, mert nekem is kicsit sci-fi volt. Az egyik pillanatban felhőkarcolók falain járkáltam (pedig cseppet sem hasonlítottam Pókemberre), a következőben pedig egy óceánban mosdattam medúzákat. Elfogytak… De térjünk vissza az alkotófolyamathoz.

A ti előadásaitok általában közös gondolkodás által jönnek létre, most viszont Benjamin és Yoann kész koncepcióval érkeztek hozzátok. Mennyire tudtatok hozzátenni az alkotóként a munkához?

Tárnoki Tamás: Egy évvel ezelőtt volt egy workshop, amikor Benjaminék eljöttek Magyarországra és együtt kísérleteztünk hangeffektekkel. Megmutattuk nekik, mit tudunk, mit szoktunk csinálni. Akkor még csak gyűjtötték az inspirációt, ami alapján kitalálták a darab menetét. Magába a koncepcióba nem szóltunk bele, azt ők egyedül dolgozták ki, viszont a kezdetekkor látták azt a skálát, miben tudnak gondolkozni a mi esetünkben. Illetve a hazai előadás egy picit más, mint amit a többi országban mutatnak be. Általában nem kész kórussal dolgoznak, hanem olyan civilekkel, akik a Hear próbafolyamata alatt találkoznak egymással először. Ezért a mi előadásunkba bekerült egy plusz zenei rész, amit csak kórussal lehet megcsinálni. Ez is az ő ötletük, viszont belőlünk táplálkozik, ránk van szabva.

Nehéz volt ráállni az ő gondolkodásmódjukra és pontosan megérteni azt, mit is várnak tőletek?

dr. Somogyi László: Nem megérteni, hanem inkább prezentálni, kivitelezni volt nehéz, pont amiatt az újfajta munkafolyamat miatt, amit Tamás említett, illetve az újfajta koncentráció miatt is.

Halas Dóra: Az is kiderült próba közben, hogy például más a humorérzékünk. Egyszer valamit mondott Yoann, és nagyon nevettem, aztán kiderült, hogy komolyan gondolja. Szóval, nem volt gond a konkrét feladattal, inkább csak rá kellett hangolódnunk egymásra.

Tárnoki Tamás: Mindent végig nagyon komolyan vettek, a legegyszerűbb, legapróbb feladat is iszonyú fontos volt. Például, ha annyi volt a feladat, hogy mondjunk egy ’sz’ hangot, akkor iszonyú koncentrációval pontosan beállították, hogy az az ’sz’ tökéletes legyen és a belőlünk összeálló egységben, a rajban legyen tökéletes. Semmit sem vettek félvállról.

Ezt az összpontosítást és részletekbe merülést érvényesítitek az azóta készült produkciókban?

Halas Dóra

Halas Dóra: Ez egy etalon, de nem tudjuk mindig tartani magunkat hozzá. Hiszen ahhoz, hogy ezt elérjük, nagyon sok időt kell szánnunk az összes részletre, és általában nincs ennyi időnk. Ezért volt ennyire jó dolgozni a Hear-en, mert olyan dolgokkal is el tudtunk tölteni brutális mennyiségű időt, amelyek nagyon egyszerűek, mégis attól tud működni ez az előadás, hogy ezekben a részletekben is elmerültünk. Valójában minden előadással ezt kellene csinálni, de ehhez gyakorlatilag együtt kellene élnünk, hogy ezt kivitelezhessük.  Itt el tudtunk merülni például abban az apróságban is, hogy hogyan járjunk. Megcsinálhattuk volna úgy is az előadást, hogy Benjaminék ismertetik a szabályt, mi pedig mint egy kottát, lekövetjük. Csak akkor nem értük volna el azt, ami végül kijött a dologból, és ami az előadás lényege.

Nektek nem az éneklés a fő foglalkozásotok, mindannyiótoknak van polgári munkátok is. Milyen szerepe van a Soharózának a mindennapok mókuskerekében?

Lokody Ákos

Lokody Ákos: Nekem a túléléshez kell. Fogalmam sincs, mihez kezdenénk, ha nem lenne a Soharóza. Ahhoz, hogy teljesnek érezzem magam és az életemet, szükségem van valami abszolút elszállós, nem racionális agyeldobásra, ami ezt a mókuskereket kiegészíti.

Bogdán Tamás: Nagyon fontos a közösség is. Mi elég összetartó csapat vagyunk és nagyon jó ebben a közegben létezni, amit kialakítottunk. Ez ritkaság, mert manapság az emberek nem annyira keresik a közösséget. Pedig elég jó dolog, rákaptunk az ízére.

Asbóth Szaffi: Szuper dolog figyelni a másikra és megélni azt, hogy nemcsak egyénként lehet létezni, hanem együtt is kiadunk valamit.

dr. Somogyi László: Én szerepelni is szeretek, nem egy rossz dolog kiállni a színpadra és létrehozni valamit. Szóval ez a sok minden együtt, amit a többiek is elmondtak, elég sokat ad.

Ti nem hagyományos előadásokat csináltok, így a színpadi jelenlét is máshogy alakul, mint egy színházi előadásnál vagy egy performansznál. Mennyire vagytok szerepben a színpadon?

Asbóth Szaffi

Asbóth Szaffi: Nem vagyunk igazán szerepben, inkább egy másik oldalunk kerül előtérbe. Például korábban nem tudtam volna elképzelni magamról, hogy kiállok a színpadra és elénekelek egy dalt, most meg ezt csinálom… Amikor fellépek, akkor nem szerepet játszom, inkább olyan tevékenységet folytatok, ami tágítja a személyiségemet és önbizalmat ad.

Halas Dóra: Sosem volt cél, hogy a kórustagok átalakuljanak a színpadon, hiszen nem színészek. Inkább az a cél, hogy egy nyitottabb állapotba kerüljenek. De a komfortzónájából mindenki kilép.

Komfortzónán innen és túl – Egy előadás, amit bekötött szemmel él át a közönség
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top