+ Színház

Elhunyt Szabó István Szembesítés című filmjének Dimsic ezredese

Oleg Tabakov, akit hazájában a legnagyobbak között tartottak számon

Elhunyt életének 83. évében Oleg Tabakov orosz-szovjet színész-rendező, pedagógus, a Csehovról elnevezett Moszkvai Művészszínház (MHT) művészeti vezetője és igazgatója, a Tabakerka magánszínház alapítója.

„Oleg Pavlovics hosszan tartó betegség után halt meg”

– közölte hétfőn az MHT sajtószolgálata.

Tabakov számos rangos szovjet és orosz művészeti és színházi díj birtokosa volt. 1970 és 1976 között a Szovremennyik színházat is vezette.

Oleg Tabakov, akit hazájában a legnagyobbak között tartottak számon, mindvégig aktív maradt színházi színészként, több mint száz filmben szerepelt és nagyjából ugyanennyi darabot állított színpadra. Élete fő eredményének a színinövendékek oktatást tartotta.

Többször is rendezett Magyarországon. Ő alakította Dimsic ezredest Szabó István Szembesítés című filmjében (2001), valamint Karvalics polgármestert Móricz Zsigmond Rokonok című regényének ugyancsak Szabó István rendezte filmváltozatában (2006).

A magyar közönség láthatta őt olyan klasszikussá vált szovjet alkotásokban is, mint a Háború és béke (1966) a Ragyogj, ragyogj, csillagom! (1969), A tavasz tizenhét pillanata (1973) és az Etűdök gépzongorára (1977).

Közéleti szerepet is vállalt, egyebek között művésztársaival együtt 2007-ben síkra szállt azért, hogy Moszkvában utcát nevezzenek el Raoul Wallenbergről és tavaly kifejezte szolidaritását az őrizetbe vett Kirill Szerebrennyikov sztárrendező iránt.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Baranyai gyögy szerint:

    Tabakov az egyik legnagyobb művész volt! Felfoghatatlan…
    Nyugodjon békében!

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top