
Tejben, vajban, szerelemben – Kusturica és Monica Bellucci szerelmes párosa ma
A Tejben, vajban, szerelemben (On the Milky Road) című filmet ma este, azaz március 21-én láthatod a duna Televízió csatornáján.

A Tejben, vajban, szerelemben (On the Milky Road) című filmet ma este, azaz március 21-én láthatod a duna Televízió csatornáján.

A Kustendorf életműdíját, az Életfát 2024-ben Matteo Garrone veheti át. A rendezvény zenei része támogatáshiány miatt elmarad.

A boszniai felmenőkkel is rendelkező Emir Kusturica Szarajevóban született és a prágai székhelyű filmes akadémián tanult.

Azt hinnénk, hogy egy művész ilyen: szabad. Nem alkuszik meg, bármilyen hatalommal képes szembeszállni. De Kusturica sem ezt tette.

A felkérést hálásan elfogadva Emir Kusturica lesz az Orosz Hadsereg Központi Akadémiai Színházának főigazgatója.

Kusturica filmjeiben a zene mindig is fontos szerepet töltött be, ám a zenéléssel való viszonya igazán később fordult komolyra.

Megvalósíthatóak-e a vágyaink, és különböző gyerekkori énjeink elégedettek lennének-e azzal az emberrel, akivé váltunk.

Matt Dillon amerikai színész lesz a díszvendége az Emir Kusturica szerb rendező által megálmodott Kustendorf szerbiai film- és zenei fesztiválnak, amely pénteken kezdődik. A tizenkettedik Kustendorf fesztiválon 21 film verseng a legfőbb díjakért, vagyis az Arany-, az Ezüst- és a Bronztojásért. Az alkotások Szerbiából, Bosznia-Hercegovinából, Macedóniából, Svájcból, Ausztráliából, Norvégiából, Lengyelországból, Oroszországból, Izraelből, Franciaországból, Németországból, Iránból,…

Jó pár kedvezőtlen kritika is született a filmről, viszont azt gondolom ez egy másik Kusturica filmje.

Nem válhat csak egy szűk elit művészetévé.

A tizenegyedik Kustendorf fesztiválon 21 film verseng a legfőbb díjakért.

Herta Müller a szemébe olvasta a szerbeknek a történelmi igazságot, ami nagyon nem tetszett a helyi erőknek, de igazából a németek nemtetszését is kiváltotta.

Az író gondolatait a kínai társadalom nézőpontjából mutatjuk be, ezzel közelebb hozzuk a klasszikus orosz írót a mai valósághoz - meséli Kusturica.

Negyven évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Kusturica díjat kapjon abban az országban, ahol a filmkészítést tanulta és amely ország a legközelebb áll a szívéhez.

A FEST megnyitója csak két nappal előzi meg az Oscar-díjátót, ezért nagy érdeklődésre tarthatnak számot azok az alkotások, amelyeket az amerikai filmakadémia díjaira is jelöltek.

Vida Orsolya íróként és dramaturgként tevékenykedett a Wartburgban, ami januárban megnyerte a Kustendorf filmfesztivál fődíját. Hogy működik a közös munka a rendezővel? Milyen érzés volt találkozni Emir Kusturicával? Mikor láthatja a magyar nagyközönség a Wartburgot? Interjú.

Borbás Dávid rövidfilmje nyerte el az Emir Kusturica által alapított szerbiai film- és zenei fesztivál, a Kustendorf fődíját, az Aranytojást - közölte a díjátadóról beszámolva a B92 belgrádi televízió szerdán késő este a honlapján.

Az alkotás két emberről, Renéről és Sayidról szól, akik valahol a schengeni határ közelében, egy kamionban megbújva várja, hogy bejuthasson az új életet jelentő Európai Unióba.

Denis Keefe brit nagykövet elhagyta a Szerb Haladó Párt (SNS) hétéves fennállása alkalmából szervezett ünnepséget Emir Kusturica beszédének idejére.

A nyolcadik alkalommal megrendezett filmes megmérettetésen tizenhét film versengett a Montenegró, Szerbia és Koszovó határán felépített autentikus faluban.

Sidran egy pár nappal ezelőtt közölt interjúban sokkolta a publikumot. Bár már többször halálhírét keltették a rendezőnek, ez az első alkalom, hogy egy Kusturicához közel álló személy tett ilyen kijelentést.

Szükség van a saját kultúra, a saját értékek népszerűsítésére Hollywoodon kívül, amely a propaganda zászlóshajójává vált - fogalmazott a rendező.

...a helyi folklorisztikus elemeket a szerző elemeli, akár Kusturica, és itt is jelen van a moralizálás, de épp nem a kusturicás, amely azt mondja: ti, nem-balkániak úgysem érthettek meg bennünket, mi iszunk-baszunk-háborúzunk...
Janusz Kaminski, Steven Spielberg filmjeinek operatőre és Berenice Bejo francia színésznő, A némafilmes című film női főszereplője lesz a hetedik Kustendorf szerbiai film- és zenei fesztivál díszvendége 2014-ben – Markovics Annamária jelenti Belgrádból.

A fesztivált a Mokra Gora hegységben, Montenegró, Szerbia és Koszovó határán felépített autentikus faluban tartják.
A rendező szerint Gavrilo Princip szerb diák, aki Szarajevóban lelőtte Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörököst és feleségét, nem vétkes a nagy háború kitörésében.
Már látogatható az Emir Kusturica filmrendező megálmodta Andricgrad (Andric város) főutcája. Ivo Andric Nobel-díjas író emlékére épülő városka avatója 2014 nyarán lesz.

A Csík Zenekar 37 éves pályafutása során először készített valódi filmes videóklipet: Közbeszólt az ég címmel.

Ruben Östlund: Egy jó film kollektív élményt nyújt, gondolkodásra serkent, és arra késztet, hogy megvitassuk a látottakat.

Az izlandi Hlynur Pálmason Isten földje (Godland) című filmje nyerte el az Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál fődíját.