+ Film

Kusturica a filmművészet megmentésére szólított fel

Nem válhat csak egy szűk elit művészetévé.

Meg kell menteni a filmművészetet, mert nem válhat csak egy szűk elit művészetévé – mondta Emir Kusturica szerb rendező kedden a szerb sajtónak.

Kusturica egyben úgy vélekedett, soha nem volt még olyan sikeres az általa megálmodott Kustendorf nemzetközi film- és zenei fesztivál, mint az idén. A rendezvényen minden évben ígéretes fiatal filmesek gyűlnek össze, akik megosztják egymással a tapasztalataikat, valamint a már elismert művészek műhelymunkáin vesznek részt.

A tizenegyedik Kustendorf vasárnap zárult. A legjobb filmnek járó Aranytojást a Bonbon című libanoni film nyerte el, amelyet egy fiatal palesztin rendező, Rakan Majaszi készített. A második helyezésért járó Ezüsttojást a Tizenöt című egyiptomi film érdemelte ki, míg a Bronztojás a Lumpen című montenegrói filmnek járt.

Az Életfa elnevezésű életműdíjat a szerb Aleksandar Berceknek adták át.

A rendezvényen 21 film versengett a főbb díjakért. Az alkotások Dél-Koreából, Kínából, Franciaországból, Hollandiából, Palesztinából, Libanonból, Csehországból, az Egyesült Királyságból, a Dominikai Köztársaságból, Izraelből, Lengyelországból, Egyiptomból, Horvátországból, a Fülöp-szigetekről, Montenegróból, Oroszországból, az Egyesült Államokból és Szerbiából érkeztek.

A fesztivál díszvendége Paolo Sorrentino olasz és Ruben Östlund svéd rendező volt.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top