
Spiró György lengyel kalandjairól mesélt
Teltház előtt beszélgetett Spiró György író és Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész, c. egyetemi tanár a Felczak Műhely 19. rendezvényén.

Teltház előtt beszélgetett Spiró György író és Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész, c. egyetemi tanár a Felczak Műhely 19. rendezvényén.

Itt most ízelítőül az új Eső lapszámból Markó Béla versét olvashatjátok, amelynek címe: szerelmes anapesztusok.

Erős Kinga tizenöt éve publikál hazai és határon túli folyóiratokban, irodalmi esszéit lengyel és bolgár nyelvre fordították.

Díszpolgári címet kapott Dés László zeneszerző, előadóművész, Gyurgyák János történész, az Osiris Kiadó főszerkesztője...

Az Altináj leginkább biztosan olvasó gyerekeknek ajánlható, ám azoknak is, akik nem rettennek meg a bonyolultabb szövegektől és történetektől

A Felfedezések című sorozat első estjén a Szegedi Szimfonikus Zenekar mellett két ifjú tehetség mutatkozik be.

Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára és Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár augusztus 20-a alkalmából.

Az Első Emelet 1982-ben alakult, az 1984-es első nagylemezen már hallható a jellegzetes újhullámos stílus...

2022. május 3-án délelőtt lezajlott az akadémikusválasztás a Magyar Tudományos Akadémia 195. közgyűlésén...

Kettős magyar sikerrel zárult a hétvégén a portói nemzetközi filmfesztivál, melyet idén immár 42. alkalommal rendeztek meg.

A Vezess helyettem az elmúlt évek egyik legtalányosabb, legsokrétűbb, leggazdagabb szövésű filmje, amelyet nem elég egyszer látni.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Vitályos Eszter, az Emmi európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Érdemes Művész, Kiváló Művész, valamint Babérkoszorú kitüntetéseket adott át március 15-e alkalmából a Pesti Vigadóban. Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült: VASVÁRY ARTÚRNÉ, a Magyar Rákellenes Liga tiszteletbeli elnöke.…

Művészeti és egészségügyi állami díjakat adtak át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban csütörtökön...

„Salgótarján nem született, hanem lett.” –írja Szabó Zoltán a Cifra nyomorúság* című szociográfiájában, 1938-ban.

A Magyar Művészeti Akadémia tagjai a koronavírus járvány miatt a szavazást elektronikusan hajtották végre.

A Magyar Labdarúgás Aranykora - az Aranycsapat, Puskás, Czibor, Kocsis, Kubala címmel kiállítás nyílt a Széchenyi István Egyetem gondozásában

Miniatürizált romantikus regény Vajda Gergely, az ismert karmester és zeneszerző régóta ‘szemezett’ már Esterházy Péter kisregényével, a Fuharosokkal. A mintegy egyórás kompozíció tavaly elkészült, márciusban mutatták a BMC-ben egy koncertszerű előadáson. A kamarazenekart maga a szerző vezényelte, az egyetlen szólószerepet Molnár Anna énekelte. Most a mű újra életre kel, október 21-én a Müpában színpadias változatát…

Kezdődik az első Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál Patti Smith, Gilberto Gil, Thomas Hampson, Martin Haselböck és az Orchester Wiener Akademie, Kelemen Barnabás és Berecz Mihály, a Compan˜i´a Antonio Gades, Fassang László és Szokolay Dongó Balázs, Martin Sturm, a Duna Művészegyüttes, a Jazzical Trio, a Cracow Singers, Дeva, Saya Noé, I Am Soyuz, Roby Lakatos,…

Döntött az Oscar©-díjra nevező bizottság: Bergendy Péter POST MORTEM című filmje képviseli Magyarországot a 94. Oscar© versenyben a „nemzetközi film” kategóriában. A magyar mozifilm az A-kategóriás varsói nemzetközi filmfesztiválon debütált, eddig 13 díjat nyert rangos seregszemléken, világszerte megvásárolták a forgalmazók. A POST MORTEM a hazai mozikban október 28-tól látható. Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a…

Szabó István legutóbbi rendezése, a Zárójelentés nyerte az izmiri Balkán Panoráma Filmfesztiválon a legjobb film díját, a legjobb színésznő díjával pedig Kerekes Évát tüntette ki a filmben nyújtott alakításért a nemzetközi zsűri. A Balkán Panoráma Filmfesztivált szeptember 27. és október 3. között tartották meg tizenhat ország részvételével, idén immár a hetedik alkalommal. A törökországi fesztivált…

A Trafó – Kortárs Művészetek Háza Kutyaportéka című előadása nyerte eSzínház Fesztivál fődíját, a Gábor Sára által írt, Barcsai Bálint által színpadra vitt produkció egy kelet-magyarországi kisváros lakóinak az életét mutatja be. Szeptember 17-26. között tartották az ország első online térben rendezett színházi seregszemléjét, az eSzínház Fesztivált. A tíznapos eseményen 21 színház 25 produkcióját nézhette…

Rusznák András, a budapesti Radnóti Miklós Színház művésze kapta a Kaszás Attila-díjat a közönség szavazatai alapján. A díjazott nevét Pokorni Zoltán, a Hegyvidéki Önkormányzat polgármestere, a díj társalapítója jelentette be hétfő este a Győri Nemzeti Színházban tartott Országos színházi évadnyitón. A Kaszás Attila-díj idei másik két jelöltje Gulácsi Tamás, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja…

Hét bemutatót tervez a jövő évadban a József Attila Színház, amely szeptemberben nyitja újra kapuit. A jövő évad bemutatói között van az Egy szoknya, egy nadrág, Bodrogi Gyula rendezésében. A darabban, amelyet szeptember 10-én mutatnak be Kulcsár Viktória, Horváth Sebestyén Sándor, Ujréti László és Zöld Csaba játszik. A Valami bűzlik című előadást Szente Vajk rendezésében…

Mind morcosak vagyunk! Dóka Péter: Szupermalac és Űrpatkány 3 – Idővihar, Máli Csaba rajzaival, Móra Kiadó, felelős szerkesztő: Pacskovszky Zsolt, oldalszám: 112, Megjelenés időpontja: 2021. június Igenis, kérem, mi olvasók most mind nagyon morcosak vagyunk Dóka Péter íróra! Ha valahol szembejön velünk, az biztos, hogy rettenetesen csúnyán fogunk nézni rá! Még az sem kizárt, hogy…

A 2018-ban útjára indult ART-RAVALÓ a Szubjektív Értékek Alapítvány és a Faktor Terminál Egyesület szociális-művészeti és pályaorientációs projektje. Két nagysikerű színházi előadást tudhatnak maguk mögött, a Nemzeti Színházban 2020-ban bemutatott Kukorica Jancsit és a 2019-ben színre vitt És Télemakhosz?-t. Idén, a pandémia miatt az alkotókkal történő – Kiss Bea újságíró által vezetett, az Erzsébetligeti Színházban…

Másfélszáz oldalon, több mint negyven szerző írásaival, Baksai József festményével és grafikáival gazdagon illusztrálva megjelent az Eső irodalmi lap idei első (tavaszi) száma. A folyóirat Bánki Éva tanulmányával emlékezik meg a nyolcvan évvel ezelőtt született kitűnő íróról, Tar Sándorról; az újraírásokat, párverseket, hommage-költeményeket közlő Köpönyeg rovat középpontjába pedig ezúttal a szintén évfordulós Körmendi Lajos ikonikus…

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából miniszteri művészeti kitüntetéseket ítélt oda. A mozgókép területén kifejtett kiemelkedő alkotótevékenysége elismeréseként Balázs Béla-díjban részesíti: HÁBERMANN JENŐ KÁLMÁN filmproducert, HARGITTAI LÁSZLÓ vágót, VÉCSY VERA filmgyártásvezetőt, SÁRA BALÁZS operatőrt. Kiemelkedő fotóművészeti, fotóriporteri tevékenysége elismeréseként Balogh Rudolf-díjban részesíti: SZATMÁRI GERGELY DLA fotográfust, EIFERT JÁNOS fotóművészt. Kiemelkedő…

Mindkét magyar versenyfilm bekerült a díjazottak közé a 71. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale): Nagy Dénes a legjobb rendezésért járó Ezüst Medvét kapta meg Természetes fény című bemutatkozó alkotásáért, Kizlinger Lilla pedig a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medve-díjat nyerte el Fliegauf Bence Rengeteg – Mindenhol látlak című filmjében nyújtott alakításával a nemzetközi zsűri pénteki közleménye szerint.…

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk. FEUILLETON Pócsik Andrea Akaratlagos felejtések és emlékezetek címmel írt esszét Varga Ágota dokumentumfilmjeiről. „Az akaratlagos felejtés úgy vélem, bár látszólag ellentmondás, ennek a típusnak egy formája, amely a pszichológiai meghatározás szerint valami tanult dolog, képesség elfelejtése, az újra való nyitottság kapacitásának növelése érdekében.…

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk. INTERJÚ Mintha egy térben lennénk vele – Gács Annával Csontos Erika beszélget. „Gács Anna A vágy, hogy meghatódjunk című új esszékötete az önéletrajz műfajának meglepően innovatív kortárs verzióival foglalkozik, nemcsak irodalmi, képzőművészeti alkotások, hanem többek között holokauszttanúságtevő videók és Booktube-videók vizsgálatán keresztül. A…