
Whoopi Goldberg kijelentése felzaklatta a zsidókat
Senki sem lát bele Whoopi Goldberg fejébe, de azt hiszem, azt próbálja elmondani, hogy a holokauszt a gyűlöletről szól.

Senki sem lát bele Whoopi Goldberg fejébe, de azt hiszem, azt próbálja elmondani, hogy a holokauszt a gyűlöletről szól.

Fabiny Tamás szólt arról az ökumenikus nyilatkozatról is, amelyben az egyházak közösen hangsúlyozták a házasság fontosságát.

"Maradásom ártana az ON! fontos küldetésének" - írta Dankers sajtóközleményében, az antiszemitizmus vádját ugyanakkor határozottan elutasította.

Az emberek legtitkosabb emlékezete című kötet Mohamed Mbougar Sarr negyedik regénye.

Megkezdődött kedden Párizsban annak a két férfinak a pere, akit azzal vádolnak, hogy antiszemita indíttatásból ölt meg három évvel ezelőtt egy 85 éves zsidó nőt. Mireille Knoll késszúrásokkal teli, részben megégett holttestére 2018. március 23-án találtak rá abban a párizsi lakásban, ahol egyedül élt. Az asszonyt 11 késszúrással ölték meg, a lakásban legalább öt helyen…

Roby Lakatos hegedűvirtuózt játéka, zenei technikája alapján Paganinihez hasonlítják, akit Liszt Ferenc 1831-ben maga is hallott.

Tíz európai nagyjátékfilm száll versenybe a legjobb látványtervezésért járó díjért az október 12-én kezdődő Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon (ATAFF) Szolnokon. A filmeket nemzetközi filmes szakemberekből álló zsűri bírálja el, Jean Rabasse francia látványtervező, Peter Webber rendező és Géczy Dávid filmrendező, forgatókönyvíró. A zsűri tagjai a fesztivál ideje alatt mesterkurzusokat is tartanak. Az 1920-ban játszódó, a…

Majdnem nyolcvan év után visszakerült a közép-csehországi Konopiste kastélyba az az értékes 16. századi reneszánsz pajzs, amelyet a nácik vittek el a kastély fegyvergyűjteményéből a második világháború idején. A háború utáni időszakban az értékes pajzs a Philadelphiai Művészeti Múzeum gyűjteményébe került, ahol hosszú kutatás után Ladislav Cepicka cseh történész találta meg. Az amerikai múzeum hosszas…

A holokauszt beszámolójaként ismert Elveszett kenyér című regényével Bruck Edith Olaszországban élő magyar írónő lett a Viareggio-Repaci irodalmi díj egyik győztese – jelentette az olasz sajtó vasárnap. A 92. kiadásához érkezett irodalmi díj kihirdetése az olaszországi és európai értelmiség egyik kedvenc alkotó- és üdülőhelyeként ismert Viareggio nyári kulturális eseményének számít. Az idén három nyertest választottak:…

Életének 96. évében elhunyt Esther Bejarano, a holokauszt egyik leghíresebb túlélője, az auschwitzi náci megsemmisítő tábor női zenekarának tagja. Esther Bejarano Hamburgban hunyt el szombaton, rövid, súlyos betegség után, családja és barátai körében – közölte a Németországi Auschwitz Bizottság Egyesület (Auschwitz-Komitee in der Bundesrepublik Deutschland e. V.). A holokauszt emlékezetének megőrzéséért és a szélsőjobboldali, idegengyűlölő…

Emberek ezreinek ismerős, generációk óta velünk élő traumákat mutat meg az Evolúció, amelyet a súlyos téma ellenére nem nehéz nézni: a film mindvégig lebilincseli a nézőt. - Deák Zsuzsanna jelenti Cannes-ból.

SZFE Volt egyszer egy SZFE. Névleg ma is van. Teljes nevén: Színház- és Filmművészeti Egyetem (2000. január 1-jéig Színház- és Filmművészeti Főiskola). Az a szabad szellemű intézmény, melynek (jó és rossz) vizsgaelőadásaira bizonyos korszakaiban rendszeresen jártam, már a múlté. Az épületek megvannak (az Ódry Színpad éppenséggel nem működik), az egyetem neve sem változott, de azt…

Ideje moziba menni A mozik újranyitásának örömére kilenc csodálatos, régóta várt filmet mutat be országszerte a Cirko Film 2021. május 27. és 30. között. A filmeket hetekkel (bizonyos esetekben hónapokkal) a mozibemutató előtt, négy napon át láthatja a hazai közönség az Ideje moziba menni! fesztivál keretében. Az újranyitás ünnepén lesznek szórakoztató, ugyanakkor gondolatébresztő filmek, fesztiváldíjas…

A mozik újranyitása után számos régóta várt filmet mutat be a Cirko Film országszerte. A forgalmazó továbbra is kitart amellett, hogy filmet nagy vásznon, közösségi élményként érdemes nézni. A Cirko Film készen áll a mozik újranyitására: fontos és igényes filmeket mutatnak be 2021-ben is, amelyek között éppúgy ott lesznek a rangos fesztiválok díjazottjai, mint a…

Több mint 30 művészeti tárgyú portréfilmet tesz ingyenesen elérhetővé az Uránia Nemzeti Filmszínház Látótér-Alkotóportrék címmel március 1-jétől online csatornáján. A művészeti tárgyú portrék között olyan dokumentum- és ismeretterjesztő filmek találhatóak, amelyeket az elmúlt években nagy sikerrel mutattak be a filmszínház mozivásznán is. A válogatás minden művészeti ágat érint: a festészet, a zene, az irodalom, a…

Ferenc pápa személyesen látogatta meg római otthonában Bruck Edith magyar származású írónőt, holokauszt-túlélőt – tájékoztatott közleményében szombaton a szentszéki szóvivői hivatal. Az egyórás találkozójukon a 89 éves írónő a koncentrációs táborokban eltöltött időről beszélt a nála öt évvel fiatalabb katolikus egyházfőnek. A jelenkor félelmeiről és reményeiről is szó esett, illetve arról is, hogy milyen fontos…

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk. INTERJÚ „Olyan, mintha Istennek írnék” Jászberényi Sándorral beszélget Károlyi Csaba „Jászberényi Sándornak hat önálló kötete van. Ugyanabban az évben, 2013-ban, mikor a Budapest-Kairó – egy haditudósító naplója című riportkönyve kijött, megjelent első novelláskötete Az ördög egy fekete kutya. Ezt azóta két újabb követte,…

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk. FEUILLETON Pócsik Andrea Akaratlagos felejtések és emlékezetek címmel írt esszét Varga Ágota dokumentumfilmjeiről. „Az akaratlagos felejtés úgy vélem, bár látszólag ellentmondás, ennek a típusnak egy formája, amely a pszichológiai meghatározás szerint valami tanult dolog, képesség elfelejtése, az újra való nyitottság kapacitásának növelése érdekében.…

Nyílt szavazást hirdetett Brüsszel városvezetése hétfőn a főváros, egyben az ország leghosszabb autós aluljárójának, a jelenleg II. Lipótról, a kongói területeket gyarmatosító korábbi belga uralkodóról elnevezett alagút átnevezésére. A városvezetés a választható új elnevezések között kizárólag női neveket szerepeltet. A belga sajtó tájékoztatása szerint a brüsszeli önkormányzat a közlekedésért felelős részlegének honlapján azzal indokolta az…

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk. INTERJÚ Mintha egy térben lennénk vele – Gács Annával Csontos Erika beszélget. „Gács Anna A vágy, hogy meghatódjunk című új esszékötete az önéletrajz műfajának meglepően innovatív kortárs verzióival foglalkozik, nemcsak irodalmi, képzőművészeti alkotások, hanem többek között holokauszttanúságtevő videók és Booktube-videók vizsgálatán keresztül. A…

Humanitárius díjjal tünteti ki Sophia Lorent a 25. Capri Hollywoodi Nemzetközi Filmfesztivál – jelentették be a szervezők. A The Hollywood Reporter beszámolója szerint a december 26. és január 2. között zajló filmfesztivált először rendezik meg virtuális formában a pandémia miatt. A 86 éves Sophia Loren 11 év után szerepelt ismét egy játékfilmben. Az Előttem az…

14 éves voltam, amikor mondtam a szüleimnek, hogy most már vegyenek nekem gitárt, mert szeretnék tanulni hangszeren játszani - meséli Snétberger Ferenc

Ingyenes roma filmfesztivált kezdődik csütörtökön az online térben az emberi jogok világnapja alkalmából; a péntekig tartó eseményt panelbeszélgetések is kísérik. A Romédia Alapítvány által szervezett kétnapos filmfesztivál célja megismertetni a szélesebb közönséggel a roma alkotók műveit, valamint hogy segítséget nyújtsanak a vírushelyzetben a roma művészeknek. A fesztivál műsorában idén megjelent friss alkotások mellett három magyar…

A leghatározottabban elítéljük Demeter Szilárd múzeumigazgató és a magyar kormány által kinevezett miniszteri biztos a kormányközeli Origo híroldalon szombaton megjelent véleménycikkében foglalt gondolatokat. Meggyőződésünk, hogy a történelemből tanulni kell, nem pedig a politikai propaganda szolgálatába állítani. Elítéljük Demeter antiszemita és a Holokauszt relativizálására kísérletet tévő mondatait, amelyekben Európát „gázkamrához”, Soros Györgyöt pedig, akinek a valóságban…

Amikor végignézek a híreken, és látom, hogy mondjuk velem egykorúak, esetleg nálam fiatalabbak állnak és szónokolnak ünnepségeken úgy, hogy Himmler mind a tíz ujját megnyalná, akkor nagyon elszomorodom.

Kertész Imre hatalmas intellektusú ember volt, akit nem lehet beskatulyázni és nem is volt kérdés, hogy a hagyatékát nem Berlinben, hanem Budapesten kell kialakítani, mert ez az ő városa – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten, a Kertész Imre Intézet megnyitásán. A kormányfő több idézetet is felelevenített a 2016-ban elhunyt Nobel-díjas írótól, így például azt,…

Borbély Szilárd munkásságának rendkívüli rétegzettségét és összetettségét kísérli meg bemutatni a Müpa Borbély Szilárd-estje október 6-án.

Sophia Loren 86 évesen az Előttem az élet című Netflix-drámával tér vissza 11 évnyi szünet után ismét a film világába. A produkciót fia, Edoardo Ponti rendezte. A tévédráma forgatókönyvét Ugo Chiti és Ponti írta Émile Ajar azonos című regényéből. Sophia Loren a holokauszttúlélő Rosa mamát alakítja, aki szárnyai alá veszi a 12 éves utcagyereket, Momót.…

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk. FEUILLETON Láng Zsolt Satmarer címmel írt esszét a szatmári zsidóságról. „Nemrég magyarul is kiadták Deborah Feldman önéletrajzi regényét: Unortodox – A másik út – Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek (fordította Getto Katalin, Libri Könyvkiadó, Budapest, 2020). Az angol eredeti (Unorthodox: The Scandalous…

Több mint két évig tartó előkészítés után vasárnap megnyílt a Berlini Zsidó Múzeum (JMB) új állandó kiállítása. A legfontosabb európai múzeumok között számon tartott JMB-ben a szövetségi kormány 18,6 millió eurós támogatásával megvalósított tárlat az első – 2001-ben megnyitott – állandó kiállításhoz képest jóval nagyobb hangsúlyt helyez a közelmúltra és a jelenkorra, az 1945 utáni…