+ Média

Whoopi Goldberg kijelentése felzaklatta a zsidókat

Whoopi Goldberg

Senki sem lát bele Whoopi Goldberg fejébe, de azt hiszem, azt próbálja elmondani, hogy a holokauszt a gyűlöletről szól.

Az ABC tévécsatorna kedden két hétre felfüggesztette a The View című műsor társházigazdáját, Whoopi Goldberget, a zsidókkal és a holokauszttal kapcsolatos „helytelen és bántó” megszólalása miatt.

Kim Godwin, az ABC News elnöke közleményében kifejtette: bár Whoopi Goldberg bocsánatot kért kommentárjáért, megkérte, hogy szánjon rá időt, és gondolkodjon el megjegyzései hatásáról. Mint hangsúlyozta, az egész ABC News szolidaritást vállal zsidó kollégáikkal, barátaikkal, családjaikkal és közösségeikkel.

A felfüggesztésre egy nappal azután került sor, hogy Goldberg azt mondta a The View című műsorban, hogy a faji hovatartozás nem játszott szerepet a holokausztban. Goldberg már órákkal később bocsánatot kért szavaiért, majd kedden megismételte bocsánatkérését, de közben már több ismert zsidó személyiség elítélte eredeti megszólalását.

„Sokakat felzaklattak a szavaim, ami soha nem állt szándékomban”

– mondta Goldberg kedd reggel hozzátéve, hogy már érzi szavai súlyát, és hálás azért, hogy segítettek neki megérteni néhány dolgot.

Az afroamerikai Goldberg a hétfői műsorban a Tennessee állambeli iskolaszék által betiltott Maus című, a náci haláltáborokról szóló Pulitzer-díjas képregényről folytatott beszélgetésben vetette fel: meglepő, hogy az iskolaszék néhány tagja kényelmetlenül érezte magát a Mausban megjelenő meztelenség miatt.

„Úgy értem, a holokausztról, 6 millió ember meggyilkolásáról van szó, de ez nem zavart?” – mondta. „Ha így, akkor legyünk őszinték. Mert a holokauszt nem a fajról szól. Nem, ez nem a fajról szól”

– hangsúlyozta néhány beszélgetőtársa tiltakozása ellenére is, később hozzátette, hogy a holokauszt „az ember más emberrel szembeni embertelenségéről” szólt.

Goldberg kedden bocsánatot kérve azt mondta, rosszul fogalmazott.

A színésznő-műsorvezető megjegyzése kiváltotta felháborodás rávilágított a faji kérdés összetettségére, beleértve azt a széles körben elterjedt, helytelen vélekedést, hogy csak a színesbőrű emberek lehetnek a rasszizmus áldozatai.

Abraham Cooper rabbi, a Simon Wiesenthal Intézet docense – elismerve, hogy Goldberg régóta nyíltan beszél a társadalmi kérdésekről – hozzátette, hogy nehezen tudja értelmezni a holokauszttal kapcsolatos kijelentését. Mint mondta: szerinte csak azzal lehet magyarázni, hogy az utóbbi időben elterjedt a rasszizmus egy új meghatározása, amely szerint az kizárólag a színes emberek ellen irányul.

„De a történelem nyilvánvalóan másra tanít bennünket”

– hangsúlyozta Cooper.

„Minden, ami a náci Németországgal, a zsidók elleni támadással és a holokauszttal kapcsolatos, a fajról és rasszizmusról szólt. Ez a sajnálatos, vitathatatlan történelmi tény”

– szögezte le Cooper.

Kenneth L. Marcus, a Louis D. Brandeis Center for Human Rights Under Law elnöke Goldberg megjegyzését a holokauszttal, a zsidó identitással és az antiszemitizmussal kapcsolatos tágabb értelemben vett tévhitekkel hozta összefüggésbe.

Mint mondta, Goldberg hibája a zsidó identitás félreértését tükrözte, amely egyszerre elterjedt és veszélyes is. Eszerint

„a zsidókra csak fehér, kiváltságos elnyomókként kell tekinteni, ami tagadja a zsidó identitást, és magában foglalja a zsidó történelem fehérítését”.

Jill Savitt, a Polgári és Emberi Jogok Országos Központjának elnöke úgy fogalmazott:

„Senki sem lát bele Whoopi Goldberg fejébe, de azt hiszem, azt próbálja elmondani, hogy a holokauszt a gyűlöletről szól. Az embertelenségről szól. Arról, hogy amit az emberek egymással tesznek, az embertelen”. Hozzátette: „Az összetett problémák többet igényelnek, mint a hibáztatás”.

A washingtoni Holokauszt Múzeum egy Twitter-üzenetben válaszolt Goldbergnek:

„A náci ideológia központi eleme volt a rasszizmus. A zsidókat ebben nem a vallás, hanem a faj határozta meg. A náci rasszista hiedelmek táplálták a népirtást és a tömeggyilkosságokat”

– írták. Az üzenethez csatolt link a múzeum online enciklopédiájához vezet, amely leírja, hogy a nácik a zsidókkal kapcsolatos negatív sztereotípiákat a biológiailag meghatározott faji örökségnek tulajdonították.

A Twitteren többen is Goldberg eltávolítását szorgalmazták a műsorból.

Jonathan Greenblatt, a Rágalmazásellenes Liga vezetője a közösségi médián hangsúlyozta:

„A holokauszt a nácik által alsóbbrendű fajnak tartott zsidó nép szisztematikus megsemmisítéséről szólt. Dehumanizálták őket, és ezt a rasszista propagandát használták arra, hogy igazolják a 6 millió zsidó legyilkolását. A holokauszt eltorzítása veszélyes”.

Greenblatt azt javasolta, hogy mivel a The View úgy is új társműsorvezetőt keres Meghan McCain tavaly nyári távozása után, fontolóra kellene venni egy zsidó műsorvezetőnő felvételét, hogy az antiszemitizmus témáját előtérben tartsák.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top