Amikor Kati röviddel utánam lekattintotta a villanyt, mondván, hogy nemsokára kilenc, amikor úgyis körbejárnak, ellenőrizni, hogy mindenki lefeküdt-e, és végre sötétség borult a szobára, úgy éreztem, egész nap erre a sötétre vártam. Fölöttem, az ablakból bevilágított az utcalámpa narancssárga fénye, csíkosra festette a függönyt, mint a Király utcában, mielőtt kiköltöztünk volna. Itthon vagyok, futott át…
Kicsit megmenteni való, dörzsölt, nyers, szófukar, megközelíthetetlen, kiismerhetetlen és cinikus. Esendő. Aki megtörik, így aztán zokogva lehet neki megbocsátani. Valaki, akinek sosem állt jól a glória – Fehér Renátó írja az Apokrif vendégnaplóját a Librariuson.
Volt ebben valami igézetszerű, ráérzés – egy megcsáklyázott almafa romantikája, kötelet dobsz rá, hurkot kötsz és mászol. Isten tudja, mit vársz, mit láthatsz a tetejéből. – Torma Mária írja az Apokrif vendégnaplóját a Librariuson.
Anélkül, hogy letépte volna a kulcsot a halott nyakából, kilépett az utcára, lehúzta a bugyiját és odapisilt a Dritte Bank bejáratához. - Büky Anna novellája.
A megoldásért satíroznék is a táblára, előhívnám a gyerekkort, a kitaposott szandálokat, a csabai termálfürdő gyógyvizét, ahol heves pancsolásaink miatt ránk szólt az úszómester, hogy hagyjuk el a medencét, ha nem bírunk magunkkal, mint a fáradt, asztmatikus öregek: másképp viselkedni. - Tinkó Máté írja az Apokrif vendégnaplóját a Librariuson.
A magány tömbökben érkezett, mint ebédidőben a többiek a társalgóba, amit hol tornateremmé, hol nagyteremmé alakítottak át az igények szerint, az asztalokat a falak mellé tolva, hogy ne akadályozzák a nyílt és őszinte kommunikációt. - Evellei Kata írja az Apokrif vendégnaplóját a Librariuson.
Még szórakoztatóbb azt képzelni el, hogy a gdanski hajógyárban két nagygyűlés között, egy Václav Havel nevű férj börtönleveleinek olvasása közben Hrádečekben, vagy Kékkúton a tábortüzes, bográcsozós, gitáros együtténeklés után a jelenlévők nem az 1951 októberében indult rádióadót, hanem az azonos című R.E.M.-nótát hallgatják. – Fehér Renátó írja az Apokrif vendégnaplóját a Librariuson.
Ha ilyenkor dunántúli szemlélettel fantáziálok, mindig kerül ebbe a kamaszos romantizálásba valami föloldhatatlan, finom erotika, és valami, ami még a keresztény ünnepekből származhat: egy piros ruhás kislány fut át a feszes meneten, kicsi kezében szorongatott töménycukorkával. – Tinkó Máté írja az Apokrif vendégnaplóját a Librariuson. Jobbnak láttam elhagyni a tánctermet. Miközben fölfelé tartottam, darálni, hadarni…
Csak a felém irányuló osztatlan figyelem mindennél hízelgőbb jelenlétét éreztem, azt, hogy végre szégyenkezés nélkül töltekezhetem vele. Mohóság fogott el, és nem állt szándékomban megfékezni magam. Erre akkor jöttem rá, amikor a pszichológus bemutatkozott. Az öné vagyok, mondta, és azon a nyáron először úgy éreztem, megkaptam, amit kértem. - Evellei Kata írja az Apokrif vendégnaplóját…
Azokért állnánk ki, akik közé mi magunk épp nem vagyunk besorolhatók. Véletlenül sem a saját személyes helyzetünket használva viszonyítási alapként, megkeresnénk, aki gyenge, aki kiszolgáltatott. Mindenkit valaki más védene meg. – Fehér Renátó írja az Apokrif-vendégnaplóját a Librariuson.
Innen folytatjuk – mondta Éva Istennek, és azzal lehúzta a vécét. Vasárnap volt, örök vasárnap, a lelkiismeret-furdalás és a székrekedés heti ünnepe – rég járt már misén, maga se tudja, mikor. Csak azt tartja számon, hogy melyik a következő, amire nem megy el. – Torma Mária írja az Apokrif vendégnaplóját a Librariuson.
Vagy, hogy ezekre a gesztusokra, félreérthetőségekre végre nem figyelek. Kezdhette volna így, vagy majdnem így, mint egy monológ bevezetőjét. Hogy nem kell farkast kiáltanom, mert becsukom a szememet, és eltűnik a farkas. – Tinkó Máté írja az Apokrif vendégnaplóját a Librariuson. Tiszta beszédet követelt. Igazságbeszédet. Ami azt illeti. Alibi nélkül. És megkapta, sokan voltak, tapsoltak,…
Rendbe hoznak, ne félj, nevetett, és megsimította a vállamat. Émelygés fogott el; fölismertem benne azt a típust, aki mindig kedves a jövevényekhez, és feladatának tartja, hogy bevezesse őket a társaságba, függetlenül az illető személyiségétől, csupán a másik emberi lénynek szóló jóakarattól vezérelve. Túlságosan sokat támaszkodtam már rájuk ahhoz, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül folytassam itt is, ahova…
Azt hiszem, gyilkosok pártjára könnyű nem állni. – Fehér Renátó írja az Apokrif-vendégnaplóját a Librariuson.
Ez lesz az igazi Paradicsom. Se panoptikum, se csendélet gyümölccsel. Itt érés van, szüret. - Torma Mária írja az Apokrif vendégnaplóját a Librariuson.
És ebből annyit lássál csak, hogy mennyire szép vagy, aláhulló szép zuhatag, és hogy én mennyire rettegek, amikor lekapcsolják a fűtést a vagon rám eső részén – hallom is a kattanást, elpattant fűtőszálét –, de ahogy elhagyjuk a szolnoki gátat, én rendre kinyitom az ablakot: tiszta arcodba nézek. – Tinkó Máté írja az Apokrif vendégnaplóját…
Az emeleten végre véget értek a fehér falak: a megnyugtató barna tábla halvány drapp festés fölött függött. Jobbra a folyosó hosszan folytatódott, és egy aprócska ablakban végződött, amely annyira taszított, hogy minél távolabb akartam kerülni tőle. Balra fordultam. Az üvegajtó egy pillanatra olyannak látszott, mint egy száj. Behunytam a szemem. - Evellei Kata bejegyzésével indul…
A személyes hétköznapokról nem szólnak napilapok, ahhoz nem jár még ilyen „használati utasítás” sem. – Fehér Renátó írja az Apokrif vendégnaplóját a Librariuson.
Lássuk csak. Vettem volna ajándékot. Szerettem volna azt mondani, te számítasz, látod, feléd jöttem, méltóságom címer, feloldódik ebben a megragadt tekintetben, levetett színek, sovány giccs, szimpla,belakható, ez a valaha volt mesterségem címere. – Tinkó Máté írja az Apokrif vendégnaplóját a Librariuson.
...ha nincs mit tenni, ideges, gyors és kapkodó mozdulattal színleg intek, valójában csak legyintek egy gyorsat - Nyerges Gábor Ádám írja az Apokrif vendégnaplóját a Librariuson.
Figyeli a szeme sarkából az asztal körül ülőket, előre rákészül, hogy amikor mindenki távozásra fogná (mert senki nem lép le persze először), akkor legyen még néhány kierőszakolt, de zabolátlannak látszó perce, amire a másnapokon is fognak emlékezni a legyőzöttek… - Fehér Renátó írja az Apokrif vendégnaplóját a Librariuson.
Azt hihetnék, Éva nincs is otthon, más lakik itt. Ha nem járkálna haza nap mint nap, azt hihetnék, elköltözött, meghalt. – Torma Mária írja az Apokrif vendégnaplóját a Librariuson.
A part menti fákon levél zizeg, madár bugyolálja körül magát szárnyaival. De ami langymelegből hűvösbe hajló, az mostantól így is múlik tovább – itt nem pátosz a finomra szőtt csönd, csupán alkotóelem. - Tinkó Máté írja az Apokrif vendégnaplóját a Librariuson.
...vagy csak őrlángon tartja magát, mint félig kihűlt főzeléket, melyről még nem dőlt el, gyomorban vagy vécébe kiöntve végzi. - Nyerges Gábor Ádám írja az Apokrif vendégnaplóját a Librariuson.
A lehető legtávolabb persze az áll tőlem, hogy a személyes felelősségvállalás intézményét akarjam megszüntetni. Csak most kell kezdenem valamit ezekkel a kíméletlen elvárásaimmal, számonkéréseimmel, ezzel az őrültségemmel, mert ez maga az iszonytató és százszor megvetett kollektív bűnösség elve. Ez egy olyan ország, ahol addig-addig relativizálgatták a súlyos vétkeket is, hogy én (egy oly nagy reményekkel…
És fejéből lassan ezer és ezer Ádám kelt ki, akik mind mást akartak és másmilyenek voltak. Meg kellett tőlük őrülni, mert egyik se volt elég. Egyre jobban hiányzott az az egyetlen. S csak hogy el ne vesszen a sok között, Éva naponta vette sorra, mit nem tett érte, mennyire nem szerette. Vágyni kezdett arra, csak…
Az ő mitológiájuk dolgozik a génjeimben. Ezt pátosz nélkül állíthatom: minden ezért van. Ezért álmodom éjfekete hajú nőkről, álmos, csak könnyedén a tájra boruló őszről, hosszú esőkről, egy dunántúli sziklafalról, aminek tövében gyerekként annyit pancsoltam, tulajdonképpen echte alföldi környezetben. - Tinkó Máté írja az Apokrif vendégnaplóját a Librariuson.
ez a szívtáji túlműködés ez a hiábavalóság - Nyerges Gábor Ádám írja az Apokrif vendégnaplóját a Librariuson.
Pedig most nem is kifejezetten arról akartam beszélni, hogy hozzád kezdtem mérni, viszonyítani minden létezőt, ami a bőrömhöz ér. Mert az ilyen mondatokat meghagyom másoknak. Nyilván (jól láthatóan) ott sereglenek, sürögnek, sertepertélnek ők is körülötted elismerést, az elismerésedet áhítva. – Fehér Renátó írja az Apokrif vendégnaplóját a Librariuson.
És köpök a logikára, amennyi erőm maradt. Akarok ide magam mellé húzni egy széket, látod, amelyen kényelmesen ülsz (köszönöm, hogy idehúztad): legyen hosszú fekete hajad, és erős, délies vonások az arcodon, és nézd el nekem, ha kétszer vagy többször (akárhányszor) mondom el ugyanazt, és egyre halkabban, kedves Mimi, de feléd vont tekintettel, és ne ijedj…