Archív

Nem-intelmek most-kezdő felháborodókhoz

fehrAzokért állnánk ki, akik közé mi magunk épp nem vagyunk besorolhatók. Véletlenül sem a saját személyes helyzetünket használva viszonyítási alapként, megkeresnénk, aki gyenge, aki kiszolgáltatott. Mindenkit valaki más védene meg. Fehér Renátó írja az Apokrif-vendégnaplóját a Librariuson.

feketemoso-kisebb

Január 21-én volt 70 éve, hogy meghalt Bálint György

Bálint György Intelmek kezdő felháborodókhoz című, a következőkben mankóként használt szövege 1936-ban született. Az analógia éppen ezért semmiképpen sem a történelmi helyzetre, a fenyegetettségre utal. Ha könnyű kézzel akarnék erőszakolni egyenlőségjelet a két korszak közé, az maga lenne a blaszfémia.

Ehelyett legyen csupán valami az új, kezdő felháborodók lélektanáról.

1

„Felháborodom, tehát vagyok. A felháborodás – a mai társadalomban – a szellemi ember létének legmagasabb rendű kifejezése. Felháborodni nem személyes sérelmekért, elvi alapon: ez az entellektüel végső és legintenzívebb teljesítménye, ez az ő barikádharca.”

Sokszor gondoltam már arra (noha ez a jelenet több okból is nehezen elképzelhető), hogy milyen könnyfakasztóan szép lenne, ha mindenki (legalább/csak) olyankor tiltakozna, amikor a jogtalanság nem közvetlenül őt magát, nem valamelyik saját „csoportját” érinti. Ugyanezek a hallgatók, diákok, egyetemfoglalók tüntetnének az Alkotmánybíróság védelmében, bányászok az egyetemi autonómiáért, a pedagógus szakszervezet a bányászokért, hajléktalanok a pedagógusokért, rendvédelmisek a lakhatásért, és így tovább. Azokért állnánk ki, akik közé mi magunk épp nem vagyunk besorolhatók. Véletlenül sem a saját személyes helyzetünket használva viszonyítási alapként, megkeresnénk, aki gyenge, aki kiszolgáltatott. Mindenkit valaki más védene meg.

Szép lassan (és egyre gyorsabban) venném, veszem észre, hogy a szolidaritás nem csupán retorikai fogásnak, sokadik pontnak egy követelési listán, kitűzőnek („nem írok semmit magamra”) és ornamentikának jó. Hogy az nem méricskélés és hasznosság, hanem tisztesség kérdése.

2

„A felháborodás a hatalom birtokán kívül álló entellektüel legerősebb fegyvere. Ezért nem lehetnek más szövetségesei, mint a birtokon kívül álló tömegek.”

Ez egy viszonylag egyszerű tétel, melyet például Václav Havel is érint: mindig van abban valami gyanús, ha az értelmiségi a győztesek oldalán áll.

3

„a túl háborodók. Sokan vannak, és rossz a szemmértékük. (…) Ők azok, akik egyformán sajnálják a letaglózott borjút és a mészárost, aki izomlázat kap a taglózástól. Ők azok, akik mindkét félnek megértést ajánlanak, mikor az egyik már fojtogatja a másikat, ők azok, akik mindkét féllel szemben megőrzik szigorú semlegességüket, akkor is, mikor a gyengébb már alig piheg az erősebb markában.”

Az effajta kivárásról a ’70-es, ’80-as években ellenzékiként aláírásgyűjtő K. egyik története jutott rögtön az eszembe, most elsősorban csak e körülményeskedés okán. Az általa felkeresettek legtöbbször biztosították a megfogalmazott cél iránti elkötelezettségükről, ám az ívek aláírását aztán stiláris ellenvetéseikre hivatkozva tagadták meg mégis. (Kőszeg Ferenc: K. történetei, Magvető, 2009, 167.)

Ugyanez a szituáció köszönt vissza egy másik helyen. Egy igen nagy költőt látogat meg egy igen nagy költő: „Este Petri György jön át, írjak alá egy nyílt levelet Kádárhoz a cseh „polgári aktivisták” elítéltetése ellen. Gondatlan, stílustudatlan fogalmazás (ilyen pleonazmussal rögtön: „véleményünk és meggyőződésünk szerint”)”.

Böki tehát a csőrt a stilisztika, böki a Módszer. Több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt. Satöbbi. Ám azt hiszem, mindaz, ami itt és most történt, mégsem ’a cél szentesít bármilyen eszközt’ erkölcse. Ez sokkal inkább az átlépés a Rubiconon, alea iacta est.

És mindeközben van persze a (folytonos) önkorrekció. Hogy hahó, itt már nem divat tíz körömmel a végsőkig tévedhetetlenül kapaszkodni talán kimerülőnek is látható kísérletekbe, vagy alkalmi, kezdeti baklövésekbe. Errefelé a nyílt stratégiaváltás semmiképpen sem kapitulációt, nem visszavonulást jelent. Van józan kontroll, mert itt igenis megvan a speciális helyzethez dukáló speciális fékek és ellensúlyok rendszere, ha tetszik.

4

„A ti felháborodásotokhoz elvi alap kell, sőt bizonyos fokig elméleti alap. Nincs magasrendű felháborodás elmélet nélkül. (…) Ne hódoljatok az indulat és gondolat kettősségének, higgyetek e kettő egységében.”

Barkácsolgatom a saját fejemben ezt a valódi elvi, elméleti alapot, hogy odakalapálhassam a szeretetreméltó lelkesedés, az elszántság, az őszinte indulat, a kreativitás mellé. Barkácsolgatom, hogy még az igazán rosszindulatúakban se motoszkálhasson a gyanú, hogy néhányunknak, pontosabban: nekem, a szerepvállalásomat, látványos sürgésemet-forgásomat (nem kizárólag, de azért inkább) a személyes ambícióm, önmagam láthatóvá, hangadóvá tétele motiválja. Ráadásul mindjárt jönnek az alibihuszárok megint, jönnek a szarból. Közülük eddig szinte senki se pisszent. Így lesz ez újra a farvizen felkapálózók országa.

Én viszont barkácsolgatok tehát, mert az egyszerre lenne aranyos és esetlenségében nevetséges, ahogy nemcsak úgymond a történelmet, de rögtön már a történelemkönyvet is írnám saját magunkról. Ahogy kacérkodnék ’48 és ’56 példájával, alakzataival; reflektálatlanul emlegetnék forradalmat és rendszerváltást, mondván sok most a teendő, nem jutott még idő kipróbálni új fogalmakat. Ahogy lelkes délutánok egyikén megveregetném a saját vállam. Ahogy görcsösen próbálgatnám a gesztusokat: hogyan is viselkednek vajon a hősök (lassan nem tudom, mit is jelent a szó, azt sem, hogy létezik-e egyáltalán), mert lám, végre – alig győztem kivárni, néha már-már elébe igyekeztem – nekem is járhat küldetés, lépték. Közben meg Brecht azt írja a Galilei életében, hogy „jaj annak az országnak, melynek hősökre van szüksége”.

Figyelem a többieket (itt ülnek körülöttem), és tanulok tőlük, mert én még nem bátor vagyok, de már merész, még csak tiszteletlen, nem pedig heves. Vigyázó szemem Párizsra (1968), és Zágrábra (2009) vetem, szerelmes leszek a hívószavakba és egy ideig még megelégszem ennyivel, a párhuzamokat büszkén elismerem és ismételgetem, és továbbra is lúdbőrözöm, ha azok bármikor elhangzanak.

De fiatal vagyok, szép, és végre-végre immár tettre kész is és felelősségteljes.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top