Archív

Az elakadt szó

Verának semmi mása nem volt, mint a kimondott szavai, meg egy váltás ruha a sporttáskájában. (Borszéki Boglárka írása, Németh Flóra fotója, és egy Vivaldi-feldolgozás Max Richtertől)IMG 6516

Pedig a Verának mindig olyan nagy szája volt!

Na, nem alakilag, hanem amúgy. Beszélt, tárgyalt, szónokolt, szövegelt, lökte a dumát, fecsegett, ígért, beleegyezett, hadakozott, jóváhagyott, alkudozott, vállalt, kedveskedett, büntetett, dühöngött, védekezett, árusított, mikor mire volt szüksége.

A szavakkal kufárkodott, a legszorosabb értelemben; a túlélés záloga valahol ott volt a hangszálak, az agykéreg bal homloklebenye és a fali lebeny Wernicke – területének tengelyén.

Sokat beszélt és sokat is kérdezett, de a válaszokra nem várt túl sokáig, minduntalan belekezdett a saját válaszaiba a másik helyett, olyan lendülettel, hogy az elhallgatott, és ő tovább mondta és mondta. Voltak, akik kifejezetten szerették őt hallgatni, itták a szavait, ami Verát arra ösztönözte, hogy még többet beszéljen, míg egyszer észre nem vette, hogy leginkább hallgatósága van, nem pedig barátai.

Az egymondatos bölcsességek közül utálta a hallgatni aranyt, és azzal sem kezdett barátkozni, aki ilyesmit mondott, esélyesebb volt, aki jobban egyetértett a hallgatni arany, beszélni ezüst variációval.

Verának semmi mása nem volt, mint a kimondott szavai, meg egy váltás ruha a sporttáskájában, azon a napon, amikor másodszor, harmadszor, vagy ki tudja hányadszor kezdett új életet. De megint összejött valahogy; egy jó állás kapott, aztán férjhez ment, majd elvált, munkát, hajat, függönyöket és velük együtt házakat váltott, míg egyszer, évekkel később, vasárnap délután furcsán hallgatott, mert egy felelőtlen gondolat keringett a fejében, amit ki is mondott:

– Boldog vagyok. – hangzott el terjengősebb kísérőszöveg nélkül.

Érezte, hogy készül valami, mert volt ennek a kurta közlésnek egy olyan ösztönkényszere, hogy Mondd ki!, Mondd ki még most!, mielőtt valami megváltozik ott, azon a nagyon fontos helyen, a torkában.

Néhány perc múlva a szerelme felé fordult az autóban úgy, hogy egészen elcsavarta a törzsét, a mellkasában a szép, csepp alakú szívével, és megkérdezte, hogy ő vajon tud-e gégemetszést végezni. A fiú nevetni kezdett, azt hitte, ez egy morbid teszt, olyan verás, ami majd úgy folytatódik, hogy „mert csak akkor megyek hozzád”, de azért felelt, hogy nem, dehogy, fogalmam sincs, mire Vera felajánlotta, hogy most azonnal megtanítja, mert valószínűleg hamarosan el kell végeznie rajta. A fiú tovább nevetett, amikor Vera halálra sápadva rászólt, hogy hajtson az első orvosi ügyeletre, mert meg fog fulladni, aminek ugyan semmi jele nem volt a lány szemében lévő rettegéstől eltekintve.

Út közben Vera elmeséli, hogy szerinte a kukoricapehely, amit rágcsált az előbb, felragadt a torkára oldalt, és ahogy beszél, vagy levegőt vesz, a légcsöve felé indul – és ahogy ő képzeli -, amikor odaér az a valami a légcsőhöz, és beleesik, akkor neki annyi, kész, megfullad, mert a pasi, akivel utazik, nem tud gégét metszeni.

Vera ekkor elővett egy golyóstollat és szétcsavarta, meg a bicskáját a kesztyűtartóból, és visszaemlékezett egy cikkre, ami egy motoros esetét írta le, akit úgy mentett meg egy autós, hogy a benzincsövet ledugta a torkán, mert egy méhcsípéstől bedagadt. Itt persze másról van szó, a feladat komplikáltabb, nincs cső, csak a kibelezett toll, tehát vágni kell, mondja Vera, mutatja is hogy hol, de a fiú már nem figyel, nyomja a gázt és értetlenül mérlegeli hogy vajon képes lenne-e egy ilyen beavatkozás elvégzésére szükség esetén, de mire végiggondolja, már az ügyelet ajtajában állnak.

Vera berontott a falusi rendelőbe és elhadarta egy agyontetovált ápolónak – akiből semmi jót nem nézett ki -, hogy meg fog fulladni, aki telefonon értesítette a doktort, mire az utasítást adott, hogy a kavicsos udvaron álló egyetlen mentőautóval szirénázva szállítsák a lányt kórházba.

A gégészre várni kellett, Vera dühöngött, hogy míg ő fuldoklik, másokat látnak el, és csak sokkal később gondolkodott el azon, hogy nem köhögött, nem könnyezett, nem hörgött levegőért kapkodva, vagyis egyetlen olyan reflex sem volt megfigyelhető rajta, ami a fulladásos tünetek közé sorolható, melyek akaratunk ellenére minden esetben jelentkeznek. Egyáltalán hogyan hihették el neki, hogy valóban fuldoklik, ha azt tettetni lehetetlen?!

A vizsgálat során kiderült, hogy Vera torka teljesen tiszta, de a biztonság kedvéért elvégeztek egy kontrasztfolyadékos röntgent, ami szintén negatív lett. Haza mehetett.

A lány csalódottan ült be a kocsiba egy Balaton-szelettel a markában, amibe nem tudott beleharapni, mert hiába gondolja a doktornő, hogy nincs ott semmi, ő tudja, hogy van.

Másnap leült egy pirítós elé, nézte, forgatta, majd letette, felöltözött és dolgozni ment. Mivel biztosan tudta, hogy nem fog enni, különösebb éhségérzete sem volt. Gyógyteát ivott és vizet, vagy felvizezett pudingot.

Egy hét múlva elment, hogy szondával nézzék meg a torkán akadt valamit, de semmit nem találtak.

Aztán eltelt egy újabb hét, majd kettő. Akkor már levest sem tudott enni, egész nap feküdt. Folyékony tápszert ivott szívószállal.

Eltűntek körülötte az emberek, a tárgyak, a hangok, a fények. Csak ő maradt és a félelem.

A hatodik héten került kórházba, nem a sebészetre, hanem a pszichiátriára, ahol megkapta az első injekciót, aztán néhány óra múlva a másodikat, a harmadikat, a negyediket, a százhuszonkettediket, összesen százharminchatot azért, hogy kimondja a torkán akadt szót.

Másfél év múlva, amikor Vera összefutott a fiúval egy bevásárlóközpont parkolójában, akivel azon a nyári délutánon utazott, csak viccesen utaltak a zseb-gégemetsző felszerelésre és a különféle életmentő eljárásokra, ami átlagos halandóktól várható, de mielőtt a lány beült volna az autójába, még a fiú után szólt nem túlságosan hangosan:

Egyébként még mindig ott van.

Igen? – kérdezte csodálkozva a fiú

Igen. – felelte a lány és elhajtott.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top