
Ők kapták a Fonogram-díjakat
A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (MaHaSZ) által rendezett díjátadón tizenkét hazai és hat külföldi kategóriában adták át a szakmai zsűri által odaítélt Fonogram-díjakat.

A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (MaHaSZ) által rendezett díjátadón tizenkét hazai és hat külföldi kategóriában adták át a szakmai zsűri által odaítélt Fonogram-díjakat.

A szavazás során 18 kategóriában, a zenészekből, szakemberekből, újságírókból álló jelölőbizottság, illetve egy szűkebb szakmai zsűri tagjainak szavazatai alapján alakul ki a jelöltek névsora.

2016-ban sok olyan ember távozott az élők sorából, akik meghatározó módon hozzájárultak ahhoz, hogy a világ és benne Magyarország jobb hely legyen.

A rajongók Esterházy Péter, Somló Tamás, Psota Irén, Szipál Márton arcképével ellátott pólókat vehetnek. A kezdeményezést nem fogadta mindenki kitörő lelkesedéssel.

A rockzene történetének egyik legkarizmatikusabb előadója negyedszázada nincs közöttünk, 1991. november 24-én, alig 45 évesen halt meg AIDS-betegsége szövődményeiben.

Az idei Sziget első koncertjét egy hazai csapat, az Ozone Mama adja a mínusz egyedik napon, augusztus 10-én szerdán 15 órakor. A nagyszínpadon egy órával később Marky Ramone, a Ramones egykori legendás dobosa az első fellépő zenekarával, a Blitzkrieggel.

Gyerekkorom óta közel áll hozzám ez a zenei világ. Sinatra személyes kedvencem, a jazz, a swing világa mindig jókedvre derít és feltölt. Többször énekeltem már a korszak nagy klasszikusait, de ez az első alkalom, hogy saját koncerttel lépek a közönség elé - mondja Kamarás Iván

Ősszel a népszerű irodalmi estek, a Literárium sorozatának vendége lesz többek között Esterházy Péter. A könnyűzene iránt érdeklődőket várja az év végén mások mellett az Ivan & The Parazol és a Punnany Massif csapata is.

A The Stooges együttes frontembere 1947. április 21-én látta meg a napvilágot Michiganben. Elképesztő sikerekben gazdag zenei pályafutását 1963-ban kezdte.

A Record Store Dayt minden évben megrendezik április harmadik szombatján. A rendezvény nagykövete ezúttal a Metallica lesz.

A fotók között két fekete-fehér felvétel Paul McCartney 1993-as Off The Ground című albuma számára készült. A fényképek 1976-ban és 1993-ban készültek.

Mintegy harmincezren látták a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) A túlélő árnyéka - Az El Kazovszkij-élet/mű című, február 14-én bezárt kiállítását.

A dán rendező videóüzenetben jelentette be, hogy elkezdi forgatni legújabb filmjét, mely a The House That Jack Built címen fut majd.

Emlékkoncertet ad többek között Szilágyi Ákos és a Fölöspéldány elnevezésű, a hetvenes évek végén alakult avantgárd irodalmi formáció, melynek El Kazovszkij is tagja volt.

– Kilenc vagy tíz éves lehettem, amikor az osztálytársaimat azzal nyaggattam, hogy pózoljanak nekem a kamerám előtt. Abban az időben ez különlegesnek számított, mert a legtöbben csak amatőr módon kattintgatták a gépet – meséli a kezdetekről Lars Schwander fotóművész, akivel ma nyíló kiállítása kapcsán beszélgettünk.

El Kazovszkij: Ha valamilyen misztikus módon rám szállna a hit, (…) akkor én repülnék és tényleg szabad madár lennék. (…) Egy hívő a máglyahalált is átélheti, minden pokoli fájdalom ellenére, mert biztos lehet benne, hogy elszáll a lelke, hogy van hova elszállnia.

A lemezzel a 25 éve zenélő Chris Hadfield nem zenei karrierjét kívánja fellendíteni, mint mondta, továbbra is az a célja, hogy az űrben töltött nagyszerű időszak élményeit megossza másokkal is.

Ma van apák napja, ennek örömére a Spotify rangsorolta a leghallgatottabb apukákat. Az első három helyezett között két rapper is van.

Új számmal jelentkezett a Zagar. Ezúttal a Mary Popkids énekesével, Kamával készítettetek egy közös felvételt Sleepwalking címmel. Élő bemutató májusban.

Szombat este Őz Zsolt-emlékfesztivált tartanak a G3-ban, a Vidámpark másfél éve elhunyt énekesére zenésztársai emlékeznek. Nekünk pedig már régóta pihen a fiókban egy Őz-interjú, ami méltó formában sosem jelent meg.

Múlt héten már összeszedtünk 5 olyan animációs filmet, amiktől nem fog elaludni a gyereked. A cikkben ígértünk folytatást, ami most meg is érkezett.

Lennon a hatvanas években egy londoni éjszakai bárban ajándékozta oda a ma közel tízmilliót érő tárgyat.

Az irodalmi alkotásokból vett utalásokkal a zenész nem csak intellektusát fitogtathatja, de saját dolgát is jócskánt megkönnyítheti.

Az őszi idény egyik legizgalmasabb videó installációjával jelentkezik Balogh Zsolt. Érdemes elnézni az A38-ra, a világhírű munkák teljes gyártási folyamatát is láthatjátok: kezdeti tervektől a megválósulásig.

Húsz év kihagyás után jelenik meg a progresszív rock legendáinak új lemeze, amelyen a Pink Floyd az elhunyt billentyűsére emlékezik.

Az ACDC, a Beatles, a Clash és a zenetörténet minden fontos zenekara ott van a listán. Provokációt érzünk a levegőben.

Az új Jackson-videóban a néhai énekes is feltűnik, amint fekete nadrágban és fehér atlétában táncol egy fehér épület előtt.

Ez lehetne egy amerikai vígjáték szinopszisa is, de ez szerencsére a valóság. Azért szerencsére, mert az All The Records az egyik legszórakoztatóbb blog, amit zene iránt kicsit is érdeklődő ember olvashat mostanság.
A nő úgy érzi, mendemondákra nem lehet adni. Mégis követi a férfit, és nem szól egy szót sem. [Szeles Judit prózája a Jávorszarvaslesen]
200 oldal, Metronóm kiadó 2004 fekte-fehér fotókkal illusztrált fotó: Heinz Cibulka fordította: Adamik Lajos 2500 Ft Megvásárolható a könyvesboltunkban