Itt az új Zagar-dal – letölthető

https://i1.wp.com/librarius.hu/wp-content/uploads/2015/04/zagar.jpg?fit=800%2C532&ssl=1

A slágergyanús dal az ősszel megjelenő nagyjátékfilm, ‘Az éjszakám a nappalod’ egyik betétdala lesz, amely már a mozit megelőzve most tavasszal lát napvilágot. A számhoz egy videó is készül, amelyet még a nyár előtt kihoz a zenekar.

Élőben legközelebb a Budapest Parkban találkozhattok Zagarékkal, ahol Sena lesz az előzenekaruk és Kama is vendégszerepel majd az új számmal, amely most ingyenesen letölthető a Zagar hivatalos oldaláról.

Kamával a tavalyi VOLT fesztiválon, a Random Trippen játszottunk együtt. A koncert elég izgalmasra sikerült, Kama, karakteres hangja és stílusérzéke azonnal megtetszett. A buli után aztán megbeszéltük, hogy jó lenne, ha majd egy ponton összehoznánk egy közös dolgot. Pár hónap múlva egy David Bowie feldolgozással kerestem meg, de aztán abban maradtunk, hogy inkább egy tök új közös számot csinálunk. Közben elkezdtem írni az Éjszakám a Nappalod c. film zenéjét, és egy házibuli jelenethez készült trekknél jutott eszembe, hogy ez jól állna Kamának.  Átküldtem az alapot, amit pár napon belül egy nagyon jó énekdallammal küldött vissza, aztán ez lett a munkafolyamat. Tulajdonképpen nem is találkoztunk, úgy készült el a Sleepwalking

– meséli Zságer Balázs.

zagar2

Zságer Balázs és Kama

 

Miután Balázs megkeresett az ötlettel, utánaolvastam a filmnek és elkezdtem ötletelni az éneken meg a szövegen. A film összefoglalóját olvasva magam előtt láttam egy bőrkabátos, inszomniás csávót, aki a budapesti éjszakában csapódik helyről helyre, egy kicsit egyre mélyebbre csúszva. Ez az elképzelt kép formálta a szövegvilágot és az éneket. Az első demóban gitárral játszottam fel a dalt, Balázsnak annyira tetszett, hogy végül ez a blues-os, vadnyugati hangulatú gitár benne is maradt a számban. A végeredmény szerintem abszolút Zagaros és Kamás egyszerre.  Kimondottan kíváncsi vagyok, hogy élőben mi fog kisülni ebből. Szerintem egy különleges pontja lesz a koncertnek

– teszi hozzá Kama.

Április elején a Zagar egy háromállomásos miniturnén vett részt, erről így beszél a zenekarvezető:

A tavaszi miniturné elég jól sikerült, nagyon jó közönségünk volt mindenhol. Jó bemelegítés volt a nyári fesztiválszezon előtt és a Parkos koncerthez. Úgy érzem, hogy sokkal felszabadultabban és szabadabban zenélünk, mint az elmúlt években. Az új vendégszereplések mindig érdekesek, mi is izgatottan várjuk, hogy hogy sikerül majd Kamával a Parkos koncert.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!