+ Zene

Ákos, Quimby nem meglepetés. Postás Józsi és Pajor Tamás már izgisebb

A szavazás során 18 kategóriában, a zenészekből, szakemberekből, újságírókból álló jelölőbizottság, illetve egy szűkebb szakmai zsűri tagjainak szavazatai alapján alakul ki a jelöltek névsora.

A Fonogram díjat (Arany Zsiráf díj néven) a magyarországi hangfelvétel-kiadás kiemelkedő sikereinek és teljesítményeinek, díjazására alapította a MAHASZ közgyűlése 1992 szeptemberében. A díj neve 2004-től kezdve Fonogram – Magyar Zenei Díj.

A Fonogram díj egy művészi kivitelű aranyozott mikrofon.

A a legrangosabb hazai zenei díjátadót 2017. március 1-én, szerda este rendezik.

Az egykori Budai Ifjúsági Park helyszínén, a Várkert Bazárban megrendezendő nagyszabású eseményen a szakma széles körének szavazatai alapján vehetik át az elismeréseket a tavalyi év legjobb zenei teljesítményeit nyújtó előadóművészek.

A szavazás során 18 különböző műfaji kategóriában, a zenészekből, zenei szakemberekből, újságírókból álló széles körű jelölőbizottság, illetve egy szűkebb szakmai zsűri, az ún. Fonogram Bizottság tagjainak szavazatai alapján alakul ki a jelöltek névsora. A második fordulóban a nyerteseket a Fonogram Bizottság tagjai választják ki az elkövetkező két hét során.

A szavazás első fordulója után a 2017-os jelöltek a következők:

1. az év hazai klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele
ÁKOS – Ugyanúgy (Fehér Sólyom)
BRÓDY JÁNOS – Ráadás (GrundRecords)
CARAMEL – Elzárt övezet (Gold Record)
HOOLIGANS – Igaz történet (Hear Hungary)
IVAN & THE PARAZOL – F.É.S.Z.E.K. (Modernial)
PAJOR TAMÁS – Vissza a gyökerekhez / Zenergia / Van még tovább / Történelem / Rokkant troll / Meglett ember / Kezdj élni / Jean Valjean / Fénykor (szerzői kiadás)

2. az év külföldi klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele
BON JOVI – This House Is Not For Sale (Universal Music)
DAVID BOWIE – Blackstar (Sony Music)
LUKAS GRAHAM – Lukas Graham (Magneoton/Warner Music)
STING – 57th & 9th (Universal Music)
THE ROLLING STONES – Blue & Lonesome (Universal Music)

3. az év hazai modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele
HONEYBEAST – Bódottá (Gold Record)
IRIE MAFFIA – Bajnok (szerzői kiadás)
QUIMBY – Jónás jelenései (Tom-Tom Records)
RÚZSA MAGDOLNA – Érj hozzám (Magneoton)
WELLHELLO – #Sohavégetnemérős (Magneoton)

4. az év külföldi modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele
BRUNO MARS – 24K Magic (album) (Magneoton/Warner Music)
JUSTIN TIMBERLAKE – Can’t Stop The Feeling! (Sony Music)
RED HOT CHILI PEPPERS – The Getaway (album) (Magneoton/Warner Music)
ROBBIE WILLIAMS – The Heavy Entertainment Show (Sony Music)
SIA feat. SEAN PAUL – Cheap Thrills (Sony Music)

5. az év hazai alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele
HIPERKARMA – délibáb (Interwurlitzer)
JÓNÁS VERA EXPERIMENT – Tiger, Now! (Launching Gagarin Records & Management)
LÓCI JÁTSZIK – Hadd legyek arról híres (Prime Event Management)
MARGARET ISLAND – Libikóka / Sárga levelek (Gold Record)
PADDY AND THE RATS – Lonely Hearts Boulevard (Nordic Records)

6. az év külföldi alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele
BASTILLE – Wild World (Universal Music)
EMPIRE OF THE SUN – Two Vines (Universal Music)
PJ HARVEY – The Hope Six Demolition Project (Universal Music)
RADIOHEAD – A Moon Shaped Pool (XL Recordings)
SIGUR RÓS – Oveður (XL Recordings)
THE 1975 – I Like It When You Sleep, For You Are So Beautiful Yet So Unaware Of It (Universal Music)

7. az év hazai elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele
BELAU – The Odyssey (szerzői kiadás)
BRAINS – All Eyes On Me (feat. Jumodaddy) / Guiding Star (feat. Szécsi Böbe) (Beats Hotel Records)
DJ BOOTSIE – „ÉG” EP (Mamazone)
HALOTT PÉNZ feat. AGEBEAT & KOVARY – Élnünk kellett volna (szerzői kiadás)
NEW LEVEL EMPIRE – Valahol (feat. Deniz) / Szerteszét (Elephant House)

8. az év külföldi elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele
CALVIN HARRIS – My Way (Sony Music)
DAVID GUETTA – This One’s For You (feat. Zara Larsson) / Would I Lie To You (feat. Cedric Gervais & Chris Willis) / Bang My Head (feat. Sia & Fetty Wap) (Elephant House/Warner Music)
MAJOR LAZER – Lean On (DJ Snake feat. MØ) / Cold Water (feat. Justin Bieber & MØ) / Light It Up (feat. Nyla & Fuse ODG) [Remix] / Boom (MOTi feat. Ty Dolla $ign, Wizkid & Kranium) (Elephant House/Warner Music)
ROBIN SCHULZ – Sugar (feat. Francesco Yates) / Shed a Light (David Guetta feat. Cheat Codes) / Show Me Love (feat. Richard Judge) (Elephant House/Warner Music)
THE XX – On Hold (Young Turks Recordings)

9. az év hazai rap vagy hip-hop albuma vagy hangfelvétele
DENIZ – Halhatatlanok (DENIZ Music)
HALOTT PÉNZ – Ülni. Örülni. Megőrülni (szerzői kiadás)
HŐSÖK – Lepörög a film / Életút / Felejtés / Ha én lennék a főnök / Legjobban / Menj tovább / Nem vagy egyedül (Gold Record)
MAJKA feat. KOLLÁNYI ZSUZSI – Eléglesz (Magneoton)
RED BULL PILVAKER – Pató Pál Úr (Gold Record)

10. az év külföldi rap vagy hip-hop albuma vagy hangfelvétele
DESIIGNER – Panda (Universal Music)
DRAKE – Views (Universal Music)
KENDRICK LAMAR – Untitled Unmastered. (Universal Music)
SNOOP DOGG – Coolaid (SPV – CASH Machine Records)
THE WEEKND – Starboy (Universal Music)

11. az év hazai hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele
ASPHALT HORSEMEN – Brotherhood (GrundRecords)
JUNKIES – Buli volt, buli van, buli lesz (Nordic Records)
LEANDER KILLS – Túlélő (Hear Hungary/Keytracks)
NOMAD – Márványmenyasszony (Hear Hungary/Keytracks)
UZIPOV – Szennyes (szerzői kiadás)

12. az év külföldi hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele
ALTER BRIDGE – The Last Hero (Napalm Records)
DREAM THEATER – The Astonishing (Magneoton/Warner Music)
KORN – The Serenity Of Suffering (Magneoton/Warner Music)
MEGADETH – Dystopia (Universal Music)
METALLICA – Hardwired…To Self-Destruct (Universal Music)

13. az év hazai hagyományos slágerzenei albuma vagy hangfelvétele
JOLLY ÉS SUZY – Fújhat a szél eshet az eső (HungaroSound)
KŐ KÓLA? – Berúgok minden nap (album) (Snapsz-R)
MÁRIÓ – Duett Album (ko records)
MC HAWER ÉS TEKKNŐ – Nélküled (szerzői kiadás)
POSTÁS JÓZSI – Magyarország (ko records)

14. az év hazai kortárs szórakoztatózenei albuma vagy hangfelvétele
BUDAPEST VOICES – Finomra hangolva (PR Garden)
DÉS/GESZTI – A Pál utcai fiúk (Tom-Tom Records)
GÁJER BÁLINT – Swing’n Pop (Universal Music Hungary)
PÁLVÖLGYI GÉZA – Piano And Soul (Tom-Tom Records)
RAKONCZAI IMRE – Az éjszaka fényei (Schubert Music Publishing)
ZORALL – Retrográd (EDGE Records (HMR Music Kft.))

15. az év hazai gyermek albuma vagy hangfelvétele
CZUTORBORSÓK – Kresz Géza utazásai (Music Fashion)
ESZTER-LÁNC MESEZENEKAR – Kétszervolt, holnemvolt (Gryllus)
FARKASHÁZI RÉKA ÉS A TINTANYÚL – Bumm, Bumm, Bumm (Tom-Tom Records)
PALYA BEA – Nappali dalok (Libri Könyvkiadó Kft.)
VARGA FERI & BALÁSSY BETTY – Tudni jó (szerzői kiadás)

16. az év hazai jazz albuma vagy hangfelvétele
BARABÁS LŐRINC QUARTET – Beardance (szerzői kiadás)
HAJDU KLÁRA QUARTET – Plays Standards – Dedicated to Chet Baker (GrundRecords)
HARCSA VERONIKA – GYÉMÁNT BÁLINT – Tell Her (Harcsa Veronika (magánkiadás))
PÉTER KASZÁS – Infinity Project (Magneoton)
SYRIUS LEGACY – Az ördög álarcosbálja (Tom-Tom Records)

17. az év hazai világ- vagy népzenei albuma vagy hangfelvétele
BOGNÁR SZILVIA, HERCZKU ÁGNES, PAÁR JULIANNA, SZALÓKI ÁGI ÉS AZ ETNOFON ZENEI TÁRSULÁS – Kiss Ferenc: Leánydicsérő (Etnofon)
FIRKIN – Start Again (Pump Jump Records)
KEREKES BAND – Back To Følk (szerzői kiadás)
LAJKÓ FÉLIX – Most jöttem (Fonó)
PALYA BEA – Tovább nő (szerzői kiadás)

18. az év felfedezettje
BAGOSSY BROTHERS COMPANY (Prime Event Management)
BELAU (szerzői kiadás)
KIES (szerzői kiadás)
KOSZIJANKA (Schubert Music Publishing)
LÓCI JÁTSZIK (Prime Event Management)

A nyitóképen: Jónás Vera Experiment

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top