POSZT keresési eredmények

Orgazmust kérek, nem rózsát címmel nyert Capa-nagydíjat Szombat Éva

Orgazmust kérek, nem rózsát címmel nyert Capa-nagydíjat Szombat Éva

Szombat Éva nyerte el Orgazmust kérek, nem rózsát című munkájával idén a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ által alapított Capa-nagydíjat; a pályázathoz kapcsolódó kiállítás november 14-ig látható. A Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat minden évben olyan, a fotográfia bármely ágában dolgozó alkotó kaphatja, aki szakmailag megalapozott múlttal rendelkezik és korábban kiemelkedő tehetségről tett tanúbizonyságot. A…

A Liszt Ünnep záróhetének programja

A Liszt Ünnep záróhetének programja

Félidejéhez érkezett az első Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál Felejthetetlen pillanatok a színpadon és a színfalak mögött, emlékezetes koncertek és előadások, igazi fesztiválhangulat a város számtalan pontján – ez az első Liszt Ünnep Nemzetközi Fesztivál nyitóhetének mérlege. S hogy mi mindent tartogat még a programsorozat az előttünk álló napokra? Budapestre érkezik a Snarky Puppy egykori…

2021. október 19. /
, , ,
A Coldplay együttes 50%-ban karbonsemleges turnéra készül

A Coldplay együttes 50%-ban karbonsemleges turnéra készül

A Coldplay együttes vállalta, hogy 2022-es világturnéja 50 százalékkal alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátással jár majd, mint 2016-os turnéja. A brit rockbanda egy sor kezdeményezéssel csökkenti energiafelhasználását, egyebek mellett „szinte kizárólag” megújuló energiát használnak majd a fellépéseken. Az arénákba „kinetikus padlót” telepítenek, hogy a rajongók által a koncert alatt létrehozott energiát is hasznosítsák. Emellett amint a zenekar megérkezik,…

Ugyanannak a létezőnek a részei vagyunk – az Eső őszi számából – Podmaniczky Szilárd naplója

Ugyanannak a létezőnek a részei vagyunk – az Eső őszi számából – Podmaniczky Szilárd naplója

Megjelent az Eső irodalmi lap őszi (2021/3) száma. A folyóirat két fiatal költő, László Liza és Rékai Anett verseivel nyit, majd novellák olvashatók többek között Lackfi Jánostól, Haász Jánostól, Toroczkay Andrástól, és egy regényrészlet az elsőkötetes Jánoki-Kis Viktóriától. A nemrég szintén első kötettel jelentkező Bordás Máté verse mellett interjú is készült a szerzővel, A for…

Az életüket vesztett kollégáknak ajánlotta Nobel-békedíját az orosz főszerkesztő

Az életüket vesztett kollégáknak ajánlotta Nobel-békedíját az orosz főszerkesztő

A szólás szabadságáért életüket vesztett kollégái érdemeinek tulajdonította Nobel-békedíját pénteken Dmitrij Muratov, az orosz Novaja Gazeta című független napilap főszerkesztője. Muratov a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy elfoglalt volt és nem tudta felvenni a telefont, amikor a Nobel-bizottság felhívta, és azóta sem volt ideje elolvasni a méltatás teljes szövegét. „Azt mondom önöknek: ez nem…

Nagysága, van Önnek szeretője, de legalább Malattineja?

Nagysága, van Önnek szeretője, de legalább Malattineja?

Páratlan páros Irmus a kanalán remegő tojássárgát bámulja meredten. Utálja a lágy tojást, de ezt a lány nem tudhatja még, és neki is főzött reggelire. Ő pedig felkapta a keze ügyébe eső első ételt az asztalról, csak lehessen valamivel foglalkozni, ne kelljen társalogni, hiszen magyar ember evés közben nem beszél, még nagyságoséknál sem. Hányingere van…

Nem akarta elhinni a tanzániai író, hogy ő kapta az irodalmi Nobel-díjat

Nem akarta elhinni a tanzániai író, hogy ő kapta az irodalmi Nobel-díjat

Abdulrazak Gurnah tanzániai születésű, Nagy-Britanniában élő írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését. Az indoklás szerint Abdulrazak Gurnah megalkuvást nem ismerő és együttérző módon tárta fel a gyarmati rendszer hatásait és a menekültsorsot a kultúrák és kontinensek közötti szakadékban. Az író csütörtökön örömét fejezte ki, hogy…

2021. október 8. /
, , ,
Van der Bellen: A holokauszt áldozatai és elkövetői is az osztrák államhoz tartoztak

Van der Bellen: A holokauszt áldozatai és elkövetői is az osztrák államhoz tartoztak

Emlékezni kell a holokauszt osztrák áldozataira, de tudatában kell lenni annak, hogy az elkövetők is az osztrák társadalom részét képezték – jelentette ki Alexander Van der Bellen osztrák elnök hétfőn az auschwitzi emlékmúzeumban, az osztrák nemzeti kiállítás megnyitóján. A megújított állandó osztrák kiállítást megnyitó beszédében Van der Bellen felidézte: az antiszemitizmus még az 1938 márciusa…

A stadionok utóhasznosítási ötleteiből nyílik kiállítás

A stadionok utóhasznosítási ötleteiből nyílik kiállítás

A stadionok utóhasznosítására kiírt ötletpályázatunkra beérkezett munkákból rendezett kiállítás most csütörtökön (10. 07.) este 7-kor nyílik a FUGÁban; megnyitja Mélyi József. A pályázatot elbíráló zsűri tagjai Csomay Zsófia építész, a zsűri elnöke Nemes Z. Márió esztéta Tillmann J. A. filozófus Peták Dénes kurátor Értelmezések: ARÉNA: 1. (történeti) Lelátókkal ellátott építmény, melyben alacsony akarnokok a csőcselék vérszomjának csillapítására ölették egymással…

Meghalt Kasztner Rezső gyilkosa

Meghalt Kasztner Rezső gyilkosa

Izraelben 88 éves korában meghalt Zeév Ekstein, Kasztner Rezső gyilkosa – jelentette a Háárec című újság honlapja hétfőn. Kasztner Rezső a budapesti zsidó mentési bizottság nevében 1944-ben tárgyalásokat folytatott a náci német hatóságokkal, melyeken teherautók, illetve pénz fejében  a vidéki zsidók deportálása után a budapesti zsidók megmentését próbálta elérni. Ekstein az ötvenes években egy időben volt…

Titkos szavazáson választották meg a Művészeti Akadémia új főtitkárát

Titkos szavazáson választották meg a Művészeti Akadémia új főtitkárát

Richly Gábort, a Helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központ igazgatóját választotta öt évre főtitkárnak titkos szavazással hétfőn a Magyar Művészeti Akadémia közgyűlése. A leköszönő főtitkár, Kucsera Tamás Gergely posztjára a Vashegyi György MMA-elnök által is támogatott, az eddig az Akadémián kívül tevékenykedett Richly Gábor a második körben a leadott 193 szavazatból 115-öt kapott, Tóth Péter…

Gyula térségében Muzsikál az erdő

Gyula térségében Muzsikál az erdő

Gyula térségében várja az érdeklődőket a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében elnevezésű rendezvény október 1-je és 3. között. A rendezvény első napja a gyulai Csigakert tölgyfamatuzsálemei között, másnap a Városerdő tölgy-kőris-szil erdejében, vasárnap pedig Nagyvárad közelében, Püspökfürdőn valósul meg. A programok között szerepelnek szakvezetéses erdei séták, klasszikus és népzenei koncertek, kézműves foglalkozások, hagyományőrző szilvalekvárfőzés,…

2021. szeptember 27. /
, , ,
Tíz európai nagyjátékfilm versenyez a legjobb látványtervért járó díjért

Tíz európai nagyjátékfilm versenyez a legjobb látványtervért járó díjért

Tíz európai nagyjátékfilm száll versenybe a legjobb látványtervezésért járó díjért az október 12-én kezdődő Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon (ATAFF) Szolnokon. A filmeket nemzetközi filmes szakemberekből álló zsűri bírálja el, Jean Rabasse francia látványtervező, Peter Webber rendező és Géczy Dávid filmrendező, forgatókönyvíró. A zsűri tagjai a fesztivál ideje alatt mesterkurzusokat is tartanak. Az 1920-ban játszódó, a…

2021. szeptember 26. /
, , ,
Szobrot állítanak a nagy meseírónak Kaposváron

Szobrot állítanak a nagy meseírónak Kaposváron

Felveszi Fésűs Éva (1926-2019) Kossuth-díjas meseíró, költő nevét és szobrot állít a tiszteletére a Bajcsy-Zsilinszky Utcai Központi Óvoda Kaposváron szeptember végén. Az intézményvezető kezdeményezésére készült és a város közgyűlésének csütörtöki ülésén elfogadott előterjesztések szerint a Spanics Katalin keramikusművész munkáját dicsérő 48 centiméter magas mellszobor Gáspár András terve alapján készülő törtfehér mészkőlap borítású posztamensen, az óvoda…

Pálfi György új filmje állami támogatás nélkül készült – világpremier Tallinban

Pálfi György új filmje állami támogatás nélkül készült – világpremier Tallinban

Pálfi György Mindörökké című új nagyjátékfilmjének világpremierje Észak-Európa legrangosabb ’A’ kategóriás fesztiválján, a november 12-én kezdődő Tallinni Fekete Éjszakák Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában lesz. A Mindörökké Tar Sándor A mi utcánk kötetének egyik novellája, az El, valahová alapján készült. Forgatókönyvét a rendező, Pálfi György (Hukkle, Taxidermia, Szabadesés, Az Úr hangja) állandó alkotótársával, Ruttkay Zsófiával közösen írta.…

2021. szeptember 21. /
, , ,
Szabó Eszter a 2021-es Leopold Bloom Képzőművészeti Díj nyertese

Szabó Eszter a 2021-es Leopold Bloom Képzőművészeti Díj nyertese

Hatodik alkalommal adták át a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat, amit az alapító ír házaspár azzal a céllal hozott létre, hogy támogassa a kortárs magyar képzőművészeket, és jelenlétüket erősítse a nemzetközi művészeti világban. A tízezer euró összegű elismerés nyertese 2021-ben Szabó Eszter lett. A döntősök munkáiból rendezett kiállítás 2021. szeptember 21. és november 14. között tekinthető…

Borbély Szilárdra is emlékeznek a 2. Térey Könyvünnepen

Borbély Szilárdra is emlékeznek a 2. Térey Könyvünnepen

Kedden kezdődik a 2. Térey Könyvünnep Debrecenben. A szeptember 18-ig tartó rendezvény első napján megemlékeznek a Debrecenben született Térey Jánosról, a költő fiatalságát sétaszínház eleveníti fel, emellett a könyvünnepen Borbély Szilárdra emlékező kiállítás is nyílik. Az 1970-ben Debrecenben született Térey János születésének évfordulójáról szeptember 14-én emlékeznek meg. Kedden 18 órakor koszorúzást tartanak szülőházánál. „A kortárs…

2021. szeptember 14. /
, , ,
Az akadémia elnökének véleménye a 4. hullámról és a 3. oltásról

Az akadémia elnökének véleménye a 4. hullámról és a 3. oltásról

A környező országok mellett már itthon is elkezdett emelkedni a koronavírus delta-variánsával fertőzöttek száma. A Magyar Tudományos Akadémia elnökeként szakértők szakmai véleménye alapján javaslatokkal kívánom segíteni Magyarország Kormányának, szakembereinek és állampolgárainak a felkészülését a negyedik hullámra és megküzdését a COVID-19-járvánnyal. Aki még nem oltatta be magát, minél előbb kérje az oltást! Akik még nem tették…

2021. augusztus 28. /
, ,
Ringo Star: Isten áldja Charlie Wattsot, hiányozni fogsz nekünk, ember

Ringo Star: Isten áldja Charlie Wattsot, hiányozni fogsz nekünk, ember

A zenészvilág legnagyobb sztárjai emlékeztek Charlie Watts-ra, a Rolling Stones kedden elhunyt dobosára a közösségi médiában. Sir Mick Jagger és Keith Richards, a Stones még élő két alapító tagja a Twitteren és az Instagramon megosztott fotókkal emlékezett zenésztársára. Az énekes posztján Watts a dobok mögött mosolyog, a gitáros által megosztott képen pedig egy dobfelszerelés látszik…

2021. augusztus 26. /
, , ,
Állandó igazgatói kinevezést kapott Rudolf Péter

Állandó igazgatói kinevezést kapott Rudolf Péter

Állandó igazgatói kinevezést kapott a Vígszínház élére a teátrumot az elmúlt másfél évben vezető Rudolf Péter – jelentette be a társulat keddi évadnyitó ülésén Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár és Karácsony Gergely főpolgármester. Fekete Péter hangsúlyozta: Magyarország színházai a pandémia alatt harmóniában tudtak együttműködni, megfelelő forrásokkal, a napi alapgondokat az igazgatók jól meg tudják oldani.…

2021. augusztus 25. /
, , ,
Kijelölték a Halálos iramban 10. bemutatójának időpontját

Kijelölték a Halálos iramban 10. bemutatójának időpontját

A Halálos iramban-akciófilmsorozat tizedik epizódja 2023 áprilisában érkezik a mozikba – írta meg a Variety.com szerdán. A produkciót Justin Lin rendezi. A film bemutatását eredetileg idén áprilisra tervezték, de a pandémia miatt végül erre az időpontra a sorozat előző része, a Halálos iramban 9 csúszott, s végül annak forgalmazása is csak júniusban kezdődött. A tizedik…

2021. augusztus 20. /
, , ,
Óriási élményt nyújtanak a Metropolitan-közvetítések a Müpa új évadában is

Óriási élményt nyújtanak a Metropolitan-közvetítések a Müpa új évadában is

A Müpa új évadában ismét kiemelt helyet kapnak a Metropolitan-operaközvetítések. A rendkívüli minőségű HD-technikának köszönhetően a képernyőn közvetített operaelőadások is teljes értékű élményt nyújtanak, és a Met-közvetítések segítségével mintegy hetven ország operarajongói mellett a budapesti nézők is megtapasztalhatják, milyenek a legújabb New York-i rendezések, illetve hogyan énekelnek és milyen alakítást nyújtanak a világ legnagyobb, eddig…

Turandottal nyitott Szentmargitbányai Kőfejtő szabadtéri színpadán – további előadások

Turandottal nyitott Szentmargitbányai Kőfejtő szabadtéri színpadán – további előadások

Hosszú várakozás és újratervezés után július 14-én este nagy sikerrel mutatták be az ausztriai Szentmargitbányai Kőfejtő szabadtéri színpadán Puccini Turandot című operáját. „Végre újra felélénkül a kulturális élet, nagy örömmel tölt el bennünket, hogy ehhez mi is hozzájárulhatunk a Turandot fulmináns produkciójával. A háromszáz fős, tizennyolc nemzetiséget felvonultató stábunk teljes erőbedobással készült erre az estére,…

2021. július 17. /
, ,
Marilyn Manson föladta magát a rendőrségen

Marilyn Manson föladta magát a rendőrségen

Önként jelentkezett a Los Angeles-i rendőrségen Marilyn Manson amerikai rockénekes, aki ellen a New Hampshire-i rendőrség adott ki elfogatóparancsot még májusban. Az énekes, akit testi sértéssel vádolnak, kifizette az óvadékot, így szabadon távozhatott a rendőrségről. Mansont – eredeti nevén Brian Hugh Warnert – egy 2019-es üggyel kapcsolatban kétrendbeli testi sértéssel vádolják. Az énekes 2019. augusztus…

2021. július 11. /
, ,