+ Történelem

Van der Bellen: A holokauszt áldozatai és elkövetői is az osztrák államhoz tartoztak

Emlékezni kell a holokauszt osztrák áldozataira, de tudatában kell lenni annak, hogy az elkövetők is az osztrák társadalom részét képezték – jelentette ki Alexander Van der Bellen osztrák elnök hétfőn az auschwitzi emlékmúzeumban, az osztrák nemzeti kiállítás megnyitóján.

A megújított állandó osztrák kiállítást megnyitó beszédében Van der Bellen felidézte: az antiszemitizmus még az 1938 márciusa előtt – az Anschluss, vagyis a Harmadik Birodalomba való bekebelezése előtt- bukkant fel Ausztriában.

A második világháború során Auschwitz-Birkenau náci német haláltáborba több tízezer osztrák állampolgárt hurcoltak el, de az elkövetők soraiban, a megsemmisítő táborokban is sok osztrák vezető posztot foglalt el – mutatott rá Van der Bellen.

„Akaratunk és kötelességünk, hogy emlékezetben tartsuk az áldozatokat, de emlékeztessünk arra, hogy társadalmunkhoz nemcsak az áldozatok, hanem az elkövetők is tartoztak”

– jelentette ki az osztrák elnök. Utalva volt osztrák kancellár, Franz Vranitzky szavaira, aláhúzta: Ausztria – amely az Anschluss után nem létezett államként – a lakosai által okozott szenvedés révén részese a holokausztért viselt felelősségnek.

Az auschwitzi emlékmúzeum honlapján elérhető adatok szerint az osztrákok a náci német haláltáborok parancsnokainak tíz százalékát, az őröknek mintegy negyven százalékát, az Adolf Eichmann által irányított német törzskarnak pedig mintegy hetven százalékát tették ki.

Van der Bellen Auschwitzban az osztrák Nemzeti Tanács elnökével, Wolfgang Sobotkával, valamint a lengyel kormányfőhelyettessel, Piotr Glinskivel együtt rótta le tiszteletét a haláltábor áldozatai előtt.

Az osztrák elnök kétnapos látogatásra érkezett Lengyelországba, kedden Andrzej Duda elnökkel, valamint a lengyel parlamenti alsó- és felsőházi elnökökkel, Elzbieta Witekkel és Tomasz Grodzkivel találkozik, tárgyal Mateusz Morawiecki kormányfővel is. Emellett Andrzej Dudával együtt részt vesz egy lengyel-osztrák gazdasági fórumon.

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Gyzoltan szerint:

    Ez a szervilis fickó -Alexander Van der Bellen- soha nem fog egyetlen elemző mondatot sem kinyögni, hogy ugyan, ezredévek óta, mi lehet az oka, a nem-zsidók közt, a valós, vagy állítólagos zsidó ellenességnek?! mert az ugye kétségtelen, hogy van, terjedelmes múltja van, a zsidó-nemzsidó szembenállásnak…
    Talán még a kölcsönösség is elképzelhető?
    Netalán egy elemzésbe a zsidóság felelőssége, esetleg a nagyobb felelőssége is beleférhetne?

  2. Gyzoltan szerint:

    Egy népnél sincs akkora hagyománytisztelet, tradicionális követés, mint éppen a zsidóságnál…
    Meglehetősen egyértelműen határozták meg a zsidó felsőbbrendűséget:
    „Egy zsidó megütése az ugyanaz mint Isten megütése. Sanhedrin 58b. Ha egy gój megüt egy zsidót, azt meg kell ölni.”
    Természetesen mi hülye gójok vagyunk a hibásak, hogy nem elég tudatosan, nem elég alázatossággal esünk a porba zsidó isteneink lába előtt…
    Pedig okulhatnánk…
    – „Vallási hagyományaink felfedése a gójok előtt egyenértékű minden zsidó megölésével, hiszen ha a gójok tudnák, mit tanítunk róluk, azonnal megölnének mindannyiunkat.” (Libbre David 37)

    – „Egy gój, aki tanulmányozza a Talmudot, halálos bűnt követ el, halállal kell annak lakolnia.,” (Szanhedrin 59a)

    – „Egy gój megölése egyenlő egy vadállat megölésével.” (Szanhedrin 59a)

    – „Előbbvalók az emberek az állatoknál, úgy a zsidók a föld többi népeinél.,” (Zeror hamar l0lb.)
    -és így tovább, szinte mindenre kiterjedően…
    Egy nép évezredes lelkülete, értékrendje, mentalitása, beláthatóan, nehezen változik…
    Bizonyára, nekünk jámbor gójoknak, kell még adnunk néhány ezer évet a zsidóságnak, hogy gyanakodni kezdjenek, hátha mégis emberek lennénk…
    -igaz, akkora már számunkra rég későn lesz…

  3. Gyzoltan szerint:

    Tartok tőle, hogy már ma is későn van! Elkéstünk! Elődeink elmulasztották a cselekvést, amikor még talán lehetett volna…
    Itt, és most, csak kívülállóként, kirekesztettként, nézhetjük, figyelhetjük, hogy kik azok, kik őrjöngő harcot vívnak a még-nagyobb koncért, a hatalomért felettünk…
    Kettős, és többes világ-állampolgárok, világállam-polgárok gyülevész hada…

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top