A Szerk.

"Rágyújtottam egy szivarra, amit még Joyce adott, és csak annyit mondtam a törpének: - Mára ennyi, kispofám!" Bukowski

Italo Calvino: Komikozmosz

A Minden egy pontban című írásban Italo Calvino megpróbálja elképzelni, hogyan lehetne tésztát gyúrni az ember térbeli kiterjedése nélkül.

2013. december 12. /

Jézusmária, Ferenc!

Az Év embere bebizonyította a híveknek, hogy a többiek is nyitottak és fogékonyak a csodára. (Bakos András jegyzete)

2013. december 12. /

Belga film kapta az Európai Parlament Lux-díját

Felix van Groeningen belga rendező Alabama és Monroe című alkotása nyerte idén az Európai Parlament (EP) Lux-díját - jelentette be Martin Schulz, az EP elnöke a testület szerdai plenáris ülésén.

2013. december 12. /

A tarantella jól belecsípett, Béci!

Orbán Viktor Matisse Ikaroszaként elszáll az Unió egén, csillagok között lebeg, súlytalansági állapotban. Aztán sír. (Deák Csillag és Kölüs Lajos kettős kritikája drMáriás kiállításáról.

2013. december 12. /

első csalódása

Amikor elújságoltam, hogy nekem mostantól a Nyúl hoz ajándékot karácsonykor, főnénink gyanakodva öltötte magára „Irénke megint kifundált valami különcséget” fizimiskáját, amit kéjes elégtétellel idéztem fel az elhullatott ajándékok begyűjtése közben... - Szendi Nóra írja az Apokrif vendégnaplóját a Librariuson.

2013. december 11. /

Mike Oldfield maga írja le az életét

Kegyetlen, őszinte: sem önmagát, sem környezetét nem kíméli, ugyanakkor kínosan ügyel arra, hogy megpróbálja önmaga is megérteni a körülötte élők motivációit… - Mészöly Ági kritikája Mike Oldfield Amarok című könyvéről. Fotó: telegraph.cu.uk

2013. december 11. /

Éljen a költő…

…mert ha meghal, akkor – minden jó szándékú igyekezet ellenére – kutyába sem veszik. Neve és hagyatéka gyorsan kopni kezd, s az emlékezés helyett mintha a felejtés igénye erősödne a társadalomban. Faludy György és Fanny, Fotó: Blikk.hu

2013. december 11. /

Milánóban is nyert a Berki Krisztiánról szóló kisfilm

A közmédia Londoni színek című sorozatában bemutatott, Berki Krisztián olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornászról szóló portréfilm díjat nyert a milánói FICTS fesztiválon. Az alkotást korábban Los Angelesben is díjazták.

2013. december 10. /

A nullaszámláló

A padló disznósajtra emlékeztet, próbálom eltussolni, hogy le kelljen venni a cipőmet - Sárközi Richárd Sepercese

2013. december 10. /

Elhunyt Ida Pollock, a világ legidősebb regényírója

Mindössze pár héttel 125. romantikus regényének megjelenése előtt, 105 évesen elhunyt Ida Pollock angol írónő, aki tíz különböző álnevet használt mintegy kilenc évtizedet felölelő pályafutása során és történeteivel világszerte mosolyt csalt az olvasók arcára.

2013. december 10. /

A férfiak, akiket nem szerettem

Rajtad már nem is csodálkoztam. Mindened megvolt rabságodban. Tágas luxuscelládban királyként éltél. Nem lettem a királynőd. Szajhádnak hittél, később így is hívtál. (Borszéki Boglárka írása) Fotó: Francesca Woodman

2013. december 10. /

A láz – könyvrészlet

Az ördög egy fekete kutya című új Jászberényi-könyv bemutatójáról szóló írásunk után egy újabb részletet olvashattok a könyvből, A láz című írást.

2013. december 9. /

Üres ház – kispróza

A második napon elvették az összes pénzüket. Elvitték a bankkártyákat is. És ők megmondták a PIN-kódokat. (Kiss Nóra Titanilla írása)

2013. december 8. /