Az Év embere bebizonyította a híveknek, hogy a többiek is nyitottak és fogékonyak a csodára. (Bakos András jegyzete)
Ez a végítélet – vagy legalábbis „az ateizmus halálugrása” -, amikor Svédországba költözött kolléganőm, aki itthon hívőkről és egyházról mindig határozott távolságtartással beszélt, szerda éjjel megosztotta a Facebookon a hvg.hu cikkét arról, miért lett Ferenc pápa az Év embere.
Arról van szó, hogy az amerikai Time magazin, amely ötvenhét esztendeje a magyar szabadságharcos mellett állt ki ugyanezzel a gesztussal, most a márciusban megválasztott pápa mellett döntött. Valószínűleg azért, mert elődeinél közvetlenebb, és beszédei régi katolikus (európai) tabukat döntöttek le. „Ha egy ember meleg, keresi Istent és jószándékú, akkor ki vagyok én, hogy megítéljem őt?” – ez a leggyakrabban idézett mondata. Ilyen elfogadó magatartás nem volt jellemző elődeire. Szerinte a nőknek nagyobb szerepet kell kapniuk az egyházban, azért is, mert ők „az elsőszámú tanúi annak, hogy Jézus él”. Komoly társadalmi problémákról nyilatkozik pontosan, gyakorlatiasan, így az emberkereskedelemről, a prostitúcióról, a fiatalok munkanélküliségéről, arról, hogy a keresztényeknek és a muzulmánoknak nem szabad lenézniük egymás szokásait, vallási meggyőződését. Könyvvizsgáló cégre bízta a vatikáni pénzügyek rendezését, bíborosi bizottságra a papi pedofíliával kapcsolatos ügyek kivizsgálását. Megválasztása óta közel egymillió eurót osztott szét a szegények között. Szívesen találkozik emberekkel, nem fél hétköznapi helyzetekbe csöppenni, odaáll az okostelefonnal fényképezkedő fiatalok közé, és személyesen hívott fel olasz családokat, akik levelet írtak neki. Attól sem jött zavarba, amikor egy neki odadobott rózsafüzér a fülére akadt, nevetett és eltette az ajándékot. Ahogy megosztanak róla valamit a Facebook-on, azonnal kiderül, hogy mindenkinek van róla kedvenc története. Az enyém az, hogy lekváros kenyeret kent a rá vigyázó gárdistának, és kivitt neki egy széket, hogy ne ácsorogjon, üljön le, amíg megeszi.
Az egyházat belülről is ismerők azért külön becsülik, mert jezsuita létére a ferences rend alapítójának nevét vette fel, a két szerzeteskompánia között állítólag elég nagy a távolság. A nem hívők szemében azzal lett a kezdetektől szimpatikus, hogy folyton stresszeli szigorú protokoll szerint dolgozó beosztottait váratlan ötleteivel: elképzelni is jólesik, ahogyan néz egymásra a sok ijedt gyászhuszár, hogy Jézusmária, most mi lesz.
Legértékesebb tulajdonsága mégis az, hogy beszél – nem kinyilatkoztat.
Amit mond, azt egyformán tudja értelmezni hívő és nem hívő, utóbbiak pedig őt hallgatva nem érzik kirekesztettnek magukat. Pontosan tudja a kívülálló, miről beszélek, ha váltott már szót egyházi emberekkel. Sokuk viselkedésére jellemző egyfajta fölényesség, amellyel nem nagyon lehet mit kezdeni. Ez is kollektív élmény: a katolikus egyházban elcsavargott gyereknek nézik a felnőtt embert, az élet legnehezebb kérdéseire is előre kész válaszokat nyújtanak át, mosolyogva, csak győzzed tudomásul venni. Itt megtérülhetsz, barátom, de ha nem, a te bajod.
Ferenc pápát hallgatva viszont az derül ki, hogy a fennen hirdetett, intézményes formában megnyilvánuló szeretet lehet természetes, a tolerancia mégiscsak eredeti emberi tulajdonság, nem olyasvalami, amire megtanítanak az iskolában. A hívők tragikusan félre lettek ismerve. A hívek pedig, ha jól érzem, most azzal a helyzettel ismerkednek, hogy az ateisták ugyanolyan fogékonyak, nyitottak az emberi csodára, mint ők. És talán elég annyi tőlük, ha eljutnak odáig, ameddig Lengdon professzor (Tom Hanks) az Angyalok és démonokban, ki tudják mondani: a hit ajándékát még nem kapták meg.
„Ez a kicsiny beszélgetőkönyvecske talán egy botrány utolsó és a megértő kézfogás első jele.” – olvasható Lengyel László és Várszegi Asztrik közös kötetében. Szerzetes és szabadgondolkodó értelmiségi előítéleteit és beidegződéseit kizárva vitázik ebben életről, halálról, Istenről, emberről. Botránynak azt a helyzetet nevezték, hogy ilyen körben még mindig nem szokás egyenrangú felekként, a megértés, megismerés szándékával beszélgetni. A kötet 1999-ben jelent meg a Helikon Kiadónál. Azóta történt egy és más, de a jelek szerint talán mégis lehet hinni abban, hogy a botrány véget ér.
Fotó: maszol.ro (Ferenc pápa – erős hátszélben.)
