A Szerk.

"Rágyújtottam egy szivarra, amit még Joyce adott, és csak annyit mondtam a törpének: - Mára ennyi, kispofám!" Bukowski
Szaxofonozz, majd! – kérte Esterházy Péter Dés Lászlót

Szaxofonozz, majd! – kérte Esterházy Péter Dés Lászlót

A gannaiak azt mondják, még sosem volt annyi ember itt, még búcsúk idején sem, mint most. Dolgoztak egész héten, szépítették a falut, a Kerektemplomot. A gyászmisén is megjelentek, s éneklős feleleteikkel a falusi asszonyok mentették meg az istentisztelet liturgikus részét. Mert rajtuk kívül kevesen mertek vállalkozni éneklésre, recitáló válaszokra a közönség soraiból.

Egy láthatatlan karmester életútja

Egy láthatatlan karmester életútja

A kiállításon látható az a nemrég előkerült és frissen restaurált, Sigmund Leopold Gstettner festő és zeneszerző által készített festmény is, amely a Werner megbízásából készült Tizenöt rózsafűzértitok című képsorozat egy darabja.

2016. július 28. /
, ,
Figyelem! Forgalmirend-változás!

Figyelem! Forgalmirend-változás!

A BKK az előadások előtt továbbra is sűríti járatait a 26-os vonalán, az előadások után a menetrend szerinti és a színházi különjáratok is a színház bejáratától indulnak vissza ugyanezen az útvonalon, az Árpád híd irányába.

2016. július 28. /
, ,
Quimby: Beleléptünk a szarba!

Quimby: Beleléptünk a szarba!

A Quimby nem politizálni ment Tusványosra, hanem azért, hogy együtt üvöltsön éjszaka a medvékkel - írják a Facebookon a srácok, amit a kommentelők többsége utólagos magyarázkodásnak tart a tegnapi neheztelő kommentáradat után.

2016. július 26. /
, ,