+ Film

Elítélték Luc Bessont

465 000 eurós kártérítésre ítélték a plagizáló francia rendezőt, aki forgatókönyvével egy korábbi közönségsikert nyúlt le.

465 000 eurós (kb. 144 millió forint) kártérítés megfizetésére kötelezte egy francia bíróság Luc Bessont, amiért plagizálta a magát a „horror nagymesterének” nevező John Carpenter 1981-es moziját, a Menekülés New Yorkbólt.

Az Ötödik elem és a Nikita rendezője eddig tagadta, hogy 2012-es filmje, a Lockout – A titok nyitja című filmje másolta volna a nyolcvanas évek futurisztikus kultfilmjét. A filmben az elnök különgépe a börtönszigetté átalakított Manhattan-szigeten landol, ami fölött az uralmat azonban már átvették a fegyencek. A teljesíthetetlennek tűnő feladatot, hogy kimenekítse az elnököt a szigetről, a fegyházbüntetését töltő egykori ügynököt alakító Kurt Russel vállalja szabadulásáért cserébe.

escape from new york

Kurt Russel a Menekülés New Yorkból Snake Plisskenjeként

Párizsban a fellebbviteli bíróság a héten végül megállapította, hogy Besson filmje „nagyban kölcsönzött elemeket” Carpenter filmjéből – számoltak be róla pénteken a francia lapok.

A Lockout főszereplője, Guy Pearce szintén szabadulásáért cserébe vállalja, hogy kimenekíti az amerikai elnök lányát egy űrbéli börtönből, ami fölött átvették a hatalmat a kegyetlen rabok.

Lockout_2012

A kritikusok már a film megjelenésekor kinyilvánították nem tetszésüket. A Box Office magazin akkor „egyszerű és szégyentelen lopásnak” nevezte Besson filmjét.

 

A filmiparban különösen nehézkesek a plágium ügyek, hiszen az ilyen jellegű zsánerfilmek meglehetősen szűkös tárházból építkeznek. Tavaly első fokon a bíróság azonban már megállapította, hogy Besson plagizált, és akkor 85 000 euró megfizetésére kötelezte Bessont. A francia rendező akkor a művészi szabadságra hivatkozva fellebbezett a döntés ellen, így végül 465 000 euróra emelkedett a megfizetendő kártérítés összege.

A filmkészítéstől visszavonult Carpenternek minden bizonnyal jól jön majd ez a kisebb összeg, amit a most beindított zenei karrierjére fordíthat.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top