The GAP: Itt jelentkezhetsz drámapedagógiai gyakorlatokra és konferenciára az Örkény Színházba

drámapedagógia4

A drámapedagógia, a színház, a színházi nevelés fontos módja a világ, a társadalom, vagy az emberi viszonyok megismerésének. Konferenciánk a színházi nevelés tágabb területének egyik olyan módszertanát járja körbe, amely lehetővé teszi, hogy a színház és a drámapedagógia eszköztárát összetett helyzetek, problémák vizsgálatának szolgálatába állítsuk.

  • Időpont: 2016. július 29-31. Helyszín: Örkény Színház, Budapest. A konferencia angol nyelvű; a plenáris előadásokon, beszélgetéseken lesz magyar tolmácsolás.

Edward Bond kortárs drámaíró színházelméletének gyakorlati alkalmazásával ismerkedhetnek a konferencia résztvevői. Bond elméletét követve a konferencia is korunk és a célcsoport (az Y és Z generációk) problémáinak vizsgálatából indul ki. Ezután a problémák dramatikus vizsgálatának módszertanára fókuszál. Végül a gyakorlati alkalmazás lehetőségeit elősegítő tervezéssel, összegzéssel zárul.

A módszertant saját élményű foglalkozásokon, műhelymunkákon, előadásokon, beszélgetéseken és tervezési gyakorlatokon keresztül kívánják hozzáférhetővé tenni a résztvevők számára.

Fontosnak tartjuk azt is, hogy a társtudományok, társművészetek és a közösségi működés más formái is hatással legyenek színházi és pedagógia munkánkra. Meghívott szakértőink abban segítenek, hogy szociológiai és filozófiai megközelítésből is szemlélhessük a problémákat, képzőművész vendégünk pedig a saját területe szemszögéből fogalmazza meg gondolatait. Ezen felül külön programpontot szentelünk a társadalmi aktivizmus kínálta dilemmáknak.

A konferenciával kapcsolatos további információkat az esemény Facebook-oldalán és a  projekt weboldalán találsz.

A program:

Július 29, péntek

A konferencia első napja az Y és Z generációra, és a jelen kor problémáira fókuszál. A délelőtt során vendég szakértők segítségével, délután sajátélményű műhelymunkákon keresztül gondolkodunk közösen a felvetett problémákról.

 

09:00 – 10:00Érkezés – regisztráció – interaktív installáció
10:00 – 13.00Konferencia megnyitó.

Előadások:

  • Képzelet és politikai cselekvés – Bagi Zsolt (Magyarország), filozófus, Pécsi Tudományegyetem
  • Az Y/Z generáció és a politikai aktivitás – Sik Domonkos, (Magyarország) szociológus, Eötvös Loránd Tudományegyetem
  • Crisis and education –  a Chinese perspective – Cao Xi (Kína), szakmai vezető, Drama Rainbow Centre, Peking

Közönség részvételével beszélgetés az elhangzottakról. Moderátor: Bethlenfalvy Ádám (Magyarország), színházi nevelési szakember, InSite Drama

13:00 – 14:00Ebédszünet
14:00 – 15:30
  • Workshop – Y generáció

4 párhuzamosan zajló műhelymunka az Y generáció helyzetéről, dramatikus formák segítségével – a workshopokat kínai, máltai, nagy britanniai és magyar fiatalok vezetik, akik a konferenciát megelőző ifjúsági programon vettek részt

15:30 – 16:00Kávészünet
16:00 – 18:00
  • Workshop – A krízis drámán keresztül

4 párhuzamosan zajló műhelymunka: korunk problémáinak vizsgálata drámapedagógiai vagy színházi eszközökkel

A résztvevők a következők közül választhatnak:

  1. Mítoszok a mának – Kostas Amoiropoulos (Görögország), tanár, drámapedagógus és Bond szakértő
  2. Történet a migrációról – Chris Cooper (UK), drámaíró, rendező, drámapedagógus
  3. Valóságteremtés dramatikusan: munkában a képzelet –  Cao Xi (Kína), szakmai vezető, Drama Rainbow Centre, Peking
  4. A mi történelmünk – Bethlenfalvy Ádám (Magyarország), színházi nevelési szakember, InSite Drama
18:00 – 18:45Vacsoraszünet
18:45 – 20:30 Egy folyamatban lévő munka bemutatása és elemzése:

Humana Fragmenta – Chris Cooper a projekt számára írt darabja. A darabhoz elemzési szempontokat és beszélgetési keretet a szerző kínál.

Konferencia bár – helyszín a későbbiekben

 

Július 30, szombat

A konferencia második napja Edward Bond színházának elméletéről, és módszertanáról szól. Ezt előadásokkal, közös tervezéssel, műhelymunkákkal tesszük hozzáférhetővé a résztvevők számára.

 

09:00 – 10:00Regisztráció – az installáció alakítása
10:00 – 13.00Előadások:

  • Szabadság és színház – Adrian Buckle (Málta), művészeti vezető, Unifaun Theatre
  • A drámapedagógia és a színházi nevelés feltérképezése – Cziboly Ádám (Magyarország), színházi nevelési szakember, InSite Drama
  • A drámapedagógia válsága – Képzeletben a valóság – Prof David Davis (UK), professzor, Birmingham City University
  • Dráma kell – Chris Cooper (UK), drámaíró, rendező, drámapedagógus

Közönség részvételével beszélgetés az elhangzottakról. Moderátor: Bethlenfalvy Ádám (Magyarország), színházi nevelési szakember, InSite Drama

13:00 – 14:00Ebédszünet
14:00 – 18:00

15 perces kávészünet a workshop közben.

A workshop konkrét példákat mutatnak be, és lehetőséget teremtenek arra, hogy a résztvevők különböző művészeti nevelési folyamatokat tervezzenek Edward Bond elméletéből származó kulcsfogalmak segítségével.

Workshopok:

  1. Tanítási dráma tervezése Prof Prof David Davis, Kostas Amoiropoulos és Bethlenfalvy Ádám
  2. Komplex színházi nevelési előadás (TIE) tervezéseChris Cooper
  3. Színházi folyamatok tervezés Cao Xi
  4. Nem-dramatikus művészeti projektek tervezése Ceri Townsend és Cziboly Ádám
18:00 – 19:00 Vacsoraszünet
19:00 – 21:00Projekt példák – néhány fontos magyar művészeti és társadalmi szervezet projektjének bemutatása:

  • Örkény IRAM
  • Káva Kulturális Műhely
  • ARTEMISSZIÓ Alapítvány
  • Kerekasztal Színházi Nevelési Központ
21:00 Konferencia bár – helyszín a későbbiekben

 

Július 31, vasárnap

A konferencia harmadik napja a gyakorlati alkalmazás lehetőségeit vizsgálja. A művészetek társadalmi hatásához kapcsolódó kihívásokról meghívott szakmai vendégeink segítségével gondolkodunk. Kreatív projekttervezési gyakorlatok segítségével az alkalmazás új terepeit fedezzük fel. A konferencia összegzésével zárjuk a háromnapos összefüggő folyamatot.

09:00 – 10:00Regisztráció – az installáció alakítása
09:50 – 10:45Az óriás ölelése – színházi nevelési előadás ’anglo-magyarul’ (InSite Drama – Kerekasztal Színházi Nevelési Központ)
11:00 – 13.00Előadások :

  • Az aktivista felelőssége – Udvarhelyi Éva Tessza (Magyarország), ügyvezető, A közélet iskolája
  • Autizmus és kortárs művészet –  Tarr Hajnalka (Magyarország), képzőművész, művészeti vezető, www.autisticart.hu
  • ’Gap’ teremtés – Ceri Townsend (Wales), mentor, alapító, The GAP Arts Project

Közönség részvételével beszélgetés az elhangzottakról. Moderátor: Bethlenfalvy Ádám (Magyarország), színházi nevelési szakember, InSite Drama

13:00 – 14:00Ebédszünet
14:00 – 17:30Projekt fejlesztő workshop – vezeti: Cziboly Ádám (Magyarország), színházi nevelési szakember, InSite Drama

A workshop a művészeti és nevelési projektek kialakításának egy lehetséges folyamatát teszi hozzáférhetővé. 15-20 kiscsoportban, a résztvevők által kínált ötletek közül választva dolgozunk ki projekteket.

Gyakorlatok során keresztül lehetővé tesszük, hogy a résztvevők maguknak alakítsanak ki egy olyan kérdéssort, amelyet később saját projektjeik kapcsán alkalmazhatnak – akár pár napos iskolai tevékenység, akár nemzetközi színházi koprodukció tervezésekor.

17:30 – 18:00Kávészünet
18:00 – 19:00 Záró reflektálás
20:00 – Konferenciazáró buli – helyszín a későbbiekben

Csatlakozz a Facebook oldalhoz (www.facebook.com/facingthegap) és maradj kapcsolatban ezzel a nemzetközi közösséggel!

Főszervező: Bethlenfalvy Ádám (InSite Drama)

Konferencia koordinátor: Szabó Julcsi (InSite Drama)

Szakmai bizottság: Adrian Buckle (Unifaun Theatre)

Cao Xi (Drama Rainbow)

Ceri Townsend (The GAP Arts Project)

Chris Cooper (Accident Time)

Cziboly Ádám (InSite Drama)



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!